|

Az oroszok állítják, hogy miattuk nem fognak késni a Mistral-ok

Viszonylag régen érkeztek hírek az Oroszország számára épülő Mistral-osztályú helikopterhordozókról – ha jól emlékszünk a legutóbbiakban orosz részről ment a fanyalgás, hogy fent északon nagyon nem optimális a francia hajók teljesítménye.

A Mistralok most ismételten teljesítmény miatt kerültek a helyi média figyelmének középpontjába – de ezúttal nem a hajók, hanem az orosz hajóépítő iparág teljesítménye miatt. Mint az ismert lehet a potenciálisan 4 Mistral első két példányát Franciaországban építik meg, mintegy 20 százalékos orosz beszállítással.

Az oroszországi bedolgozó hajógyárak egyike a szentpétervári Szevernaja Hajógyár, amely az első Mistral, a leendő Vlagyivisztok tat részét hivatott megépíteni. Csakhogy Jurij Boriszov helyettes védelmi miniszternek, még a Párizs-Le Bourget-i Nemzetközi Légi- és Űrszalon ideje alatt tett nyilatkozata szerint ehhez nem sikerült felnőnie a hajógyárnak. A Sztereguscsij-osztályú korvetteket és Admiral Gorskov-osztályú fregattokat is bőszen építő hajógyár A Balti Hajógyár ugyanis állítólag késében van a kivitelezéssel, Moszkva pedig úgy döntött, hogy nem rizikóznak, az eredeti határidők tartása érdekében a tat részt Franciaországban fogják befejezni.

Ahogy ilyenkor lenni szokott megtörtént a kellemetlen hírek cáfolása is: Dmitrij Rogozin, a védelmi szektorért felelős miniszterelnök-helyettes egy élő kapcsán nyilatkozott arról, hogy a két Mistral-osztályú helikopter-hordozó építése az ütemterveknek megfelelően halad, a Vlagyivisztok tat részét pedig Szentpétervárott fejezik be. Olyannyira, hogy az említett hajóelem munkálatai pár napon belül be is fejeződnek. Érdekes, hogy Rogozin – hacsak az angol változatban nem fordították félre – a tat befejezése kapcsán nem a Szevernaja, hanem a szintén Szentpétervárott található Balti Hajógyárat említette.

Az első Mistral Oroszországba történő szállítása az aktuális információk szerint akár már az idei év októberében megtörténhet, amit követően el is kezdődik majd az orosz rendszerek telepítése, ezáltal a hajó kivitelezésének befejezése. Ha minden a tervek szerint halad 2014 folyamán ez a folyamat le is zárul majd, utat nyitva a 2015-ös hadrendbe állításhoz. (A franciák nagyon tempósan tudják építeni amúgy a Mistralokat, hiszen a saját haderejük részére épített 3. hajóegységet tavaly 3 hónappal a szerződésben foglalt határidő előtt adták át.)

Az első orosz Mistral testvérhajója, a Szevasztopol esetében apróbb fejlemény, hogy a múlt héten került sor Franciaországban a gerincfektetésére. Ezen hajó oroszországi befejezése 2016-ban fejeződhet majd be, ha nem adódnak gondok.

A Csabanenkó itt éppen az egyik francia Mistral helikopter-hordozót „tartósítja” | Forrás: chosun.com ,

4 hozzászólás “Az oroszok állítják, hogy miattuk nem fognak késni a Mistral-ok”

  1. Köszi, tényleg a Balti Hajógyárban épülnek a részelemek, csúnyán benéztem. Kihúzogatva a hírben.

    Mondjuk érdekes ez a Rogozin vs. Boriszov. Rogozin nyilván pontosan tisztában van az aktuális helyzettel, de azért a védelmi miniszter helyettesre ez a kijelentés szintén meg kellene, hogy álljon. Szerintem. Azt nem tudom persze, hogy ezzel a területtel foglalkozik-e, de akkor meg minek nyilatkozik saját magukra nézve kellemetlenül, ha nincs pontosan képben?