|

Több Raptort, elnök úr!

Az Egyesült Államok Kongresszusa közel kétszáz tagja látta el aláírásával azt az ország újdonsült elnökének intézett levelet, melyben Barack Obamától több F-22 Raptort kérnek. Mint ismeretes, az említett típusból mindössze 183 áll szolgálatba, ami nem mutatkozik elegendőnek a potenciális fenyegetések leküzdésére, áll többek közt a levélben felsorolt érvek közt.

|

Hidegháborús radarok

Úgy vélem nem kell különösebben ecsetelnünk a 2. Világháborúban még vállvetve harcoló Egyesült Államok és a Szovjetunió gyors egymás ellen fordulásának történetét. Nem is ez a célja ezen kis írásnak, hanem hogy némi háttér-információt szolgáltasson a Bázisnéző projectünk legújabb frissítéséhez, melyben a Hidegháború alatt Kanadába telepített radarvonalakkal bővítettük a meglévő listát.

|

Bajban az amerikai haderő?

Szinte biztosra vehető, hogy a 2009-es költségvetési év volt az utolsó, hogy a Pentagon pénzügyi kerete növekszik. A Pentagon költségvetését szabályozó albizottság (United States House Appropriations Subcommittee on Defense) elnöke, a demokrata John P. Murtha december 10-i nyilatkozata legalábbis ezt jósolja.

|

Dedikált parancsnokság a nukleáris fegyvereknek

Az utóbbi 1-2 évben többször is hibázott az USAF ami a hatásköre alá tartozó nukleáris arzenál kezelését illeti. Emlékezetes a 2007 augusztusi eset, mikor is szétszerelésre szánt robotrepülőgépeket a többlépcsős ellenőrzési folyamat ellenére mindenki tudta nélkül nukleáris robbanófejjel együtt reptetett át egy B-52-es Amerika egén. Később meg kiderült, hogy Tajvan-ra tévedésből, egy szállítmány összecserélése végett nukleáris fegyverekben használt gyújtószerkezet komponens került kiküldésre. Ezen esetek számos nagykutya karrierjébe kerültek, többek között részben ezen esetek miatt intettek búcsút idén júniusban a légierő korábbi parancsnokának és miniszterének.

|

ABL – A program halad

Következő fázisába lépett a leendő amerikai rakétavédelmi rendszer egyik elemét képező Repülőgép-fedélzeti Lézerfegyver (ABL) tesztprogramja. A Boeing és az Amerikai Rakétavédelmi Ügynökség szakemberei befejezték a nagy erejű lézer beépítését a módosított Boeing 747-400F típusú repülőgépbe, és megkezdték a fegyver tesztelését annak kémiai üzemanyagával.

|

Itt az újabb amerikai malőr

Az Egyesült Államok katonai felsővezetése 2007 nyara után ismét kínos ténnyel kellett szembesüljön. 2006 nyarán tévedésből helikopter alkatrészek helyett 4 olyan gyújtót szállítottak Tajvannak, melyek a nukleáris töltettel szerelt Minuteman interkontinentális ballisztikus rakétáik gyújtómechanizmusának részét képzik. A szóban forgó gyújtó ugyan egy nukleáris rendszer részét képzi, önmaga azonban nem tartalmaz nukleáris komponenst.