|

A400M: Megköttetett a szerződés

Úgy tűnik, hogy végre – vagy legalábbis egy kis időre – lezárult az A400M pénzügyi kálváriája, ugyanis több mint egy évnyi huzavona után a fejlesztő országok aláírták a kompozitból készülő összeurópai teherszállító repülőgép fejlesztésébe ölt újabb eurómilliárdokról szóló szerződést.

|

Közelgő bolgár típusváltás

Bulgária régóta halogatja a szovjet/orosz technika leváltását, most úgy tűnik, hamarosan mégis megszülteik a döntés, ugyanis a bolgár védelmi minisztérium tegnap bejelentette, hogy több nyugati országtól is információkat kért ki.

|

Brunei átvette a német OPV-ket

KDB Darulehsan

Az ománi korvettbeszerzés fejleményei után ismételten csak egy kis haditengerészettel kapcsolatos eseménnyel fűszerezhetjük a nagyokról szóló híreket: Brunei védelmi minisztériumának weboldalán közzétettek tanúsága szerint a Borneó szigetének északi felén elterülő aprócska abszolút monarchia átvette a német Lürssentől megrendelt Darussalam-osztályú OPV-k három tagja közül az első kettőt. Brunei kisméretű haditengerészete az ország GDP-jének igen markáns szeletét […]

|

Átadták az első sorozatgyártott Puma harcjárműveket

KMW Puma

December 6-án a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és a Rheinmetall átadta a kettejük koprodukciójában megszülető Puma gyalogsági harcjármű első kettő, már sorozatban gyártott példányát tesztelésre a német államnak. A 2009 júliusi szerződés értelmében mintegy 3,1 milliárd euróért cserébe további 403, azaz összesen 405 Puma-t szállít le a két cég. A Marder IFV-t 2010-2020 között leváltó Puma-val […]