|

Vártnál kisebb kínai védelmi kiadás

Kína 7,5 százalékkal kívánja növelni védelmi kiadásait éves szinten – hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés pénteken kezdődő ülésszaka előtti sajtótájékoztatón Li Csao-hszing szóvivőtől. Kína 2010-ben 532 milliárd 115 millió jüanra (78 milliárd dollár) tervezi éves költségvetésében a védelmi kiadásokat, 37 milliárddal többre, mint a tavalyi évben – hangzott el.

|

Peru: jöjjenek a kínai tankok!

Garcia elnök a közelmúltban megerősítette, hogy országa kínai harckocsik mellett tette le a voksot. A hadsereg és a védelmi minisztérium döntését a kínai tankok beszerzéséről a sajtónak tett nyilatkozatában „korrekt”-nek minősítő államfő úgy fogalmazott, hogy a harckocsik beszerzése „majdhogynem tény” és a szerződések korai változatait már alá is írták.

|

Év végi összefoglaló – 2009

Nos, kedves Olvasók, eltelt ez az év is. 2009 nem tartozott a legeseménytelenebb esztendők közé, haditechnikai téren sem. Szerény kis oldalunk hírei között is előfordultak olyanok, melyek méltóak arra, hogy felidézzük őket. Ez már csak azért is fontos, hogy maximálisan felkészültek lehessünk 2010 várható eseményeire. A következő néhány oldalon megpróbáljuk felsorolni azokat a híreket, melyek […]