|

Reggeli vegyes rövidhírek

Készülőben van az első AC-130J, elvégezte első repülését a Falco EVO UAV, a Lengyel Légierő F-16-osai pedig elindultak a Red Flag hadgyakorlatra.

|

Közel-keleti rövidhírek és osztrák határőr UAV elképzelés

Forest olvasónk újfent összeszedett néhány rövidhírt a nagyvilágból, melyek ezúttal a Közel-Keletre összpontosítanak, de zárásként szerepel híranyag az osztrák védelmi miniszter érdekes elképzeléséről is. Lássuk! Engedély a fegyveres beavatkozásra Az Egyesült Nemzetek Szervezete a napokban ugyan felfüggesztette a szíriai megfigyelők munkáját, azonban ezzel egy időben engedélyt adott a Golán-fennsíkon állomásozó békefenntartóknak a fegyveres beavatkozásra. A […]

|

Korán érő Virginia, izraeli Delfin, illetve orosz kis és nagyvasak

A felújítás alatt álló B-800 Kaluga a hajógyár csarnokában, szemből a nyitott torpedóvetőcsövek felől fotózva

A szerkesztőkollégák a napokban eléggé repülősre vették a figurát, így úgy éreztem időszerű lenne összebogarászni a közelmúlt egyéb hírszösszeneteiből is – ezúttal immáron sokadik alkalmas tengeralattjárós vegyesfelvágottunk következik, melyben ezúttal amerikai, német, illetve orosz acélcápák kerülnek terítékre. A Virginia-osztályú SSN-ek számának gyarapodásával egyre csak rekorddöntögető idők alatt készülnek el az amerikai tengeralattjárós fegyvernem aktuális büszkeségei […]

|

Washington a támogatásért cserébe kéri az Iron Dome-ot

Iron Dome indítóállás

Izrael kis hatótávolságú rakéták, illetve tüzérségi lövedékek elfogására fejlesztett Iron Dome nevezetű rendszere több alkalommal is szerepelt már híreink között. A 2007-es állami megrendeléstől az izraeli Rafale nevével fémjelzett rendszer 2011 márciusára jutott el a telepíthetőség szintjére. A 2011 márciusának vége, illetve 2012. április közti időtartamban 93 rakétát elfogó rendszerből jelenleg 3 rakétakomplexum áll teljes […]

|

HTKA Hírhalom 2012. 16. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Az azeri fegyvercsomagról

Nem titok, hogy Azerbajdzsán nem túl régen némi zöldhasúval kínálta meg Tel-Avivot, amiért cserébe haditechnikát kértek. Ennek kapcsán Iránban még február végén ment fel a pumpa – Teherán információkat követelt az üzletről, illetve figyelmeztette északnyugati szomszédját, – akivel egyébként jelenleg épp nem felhőtlen a viszonyuk – hogy nem engedik, hogy (Irán elleni) izraeli terrorakciók felvonulási […]