|

Fejlemények a tegnap lezuhant Chinookkal kapcsolatban

"17 főt szállított a június 28-án Asadabad-tól nyugatra, hegyvidéki területeen kezuhant CH-47" – hangzik a mai amerikai jelentés. Úgy néz ki tényleg lelőtték, mely a talibánok 2001-es bukása óta az első ilyen esemény lenne.

A roncs környékét harcigépek és szárazföldi őrzik, míg a mentőcsapatok esetleges túlélők után kutatnak. A Kunar tartományban tartózkodó talibán lázadók kifüstölését célzó Red Wing hadművelet [melyhez a Chinook éppen csapatokat szállított] tovább folytatódik.

|

USA-India: 10 évre szóló együttműködési szerződés

Kedden a két ország együttműködési szerződést írt alá a katonai együttműködés szorosabbá tétele érdekében. Elsősorban közös fegyverfejlesztésre [kutatás, fejlesztés, tesztelés] és a rakétavédelmi rendszerre kell gondolni [Mint korábban írtuk már, Washington kész Indiának rakétavédelmi rendszert eladni]. A bejelentés szerint "Mindkét oldal egyetért abban, hogy az USA-India védelmi együttműködés fontos lépés a kétoldali viszonyok formálásában."

A bejelentés 3 hónappal követte Washington azon nyilatkozatát, melyben közölte a világgal, hogy Indiát a 21. század egyik jelentős világhatalmává szeretné alakítani. Az elemzők szerint Washington hidegháború elleneflét azért igyekszik minél gyorsabban felpumpálni, hogy ellensúlyozza Kína rohamosan növekvő befolyását. [Hát ez valóban elég egyértelmű]. A haditechnikai együttműködés mellett az USA korábban már high-tech ipari és gazdasági illetve energiaügyi [atomenergia] ajánlatokat is tett Új-Delhinek.

|

Lezuhant egy Chinook Afganisztánban

Amerikai bejelentés szerint keddi napon lezuhant egy Chinook Afganisztán keleti részén. A kopter katonákat szállított egy folyamatban lévő terrorellenes hadművelethez. A katasztrófa okáról illetve a katonák állapotáról semmilyen információt nem adtak közre, viszont hozzátették, hogy vadászgépek és helikopterek bevonásával hadművelet zajlik a térségben.

Talibán lázadók bejelentése szerint lelőttek egy helikopter kelet Afganisztánban: Mullah Abdul Latif Hakimi talibán szóvivő műholdas telefonon keresztül közölte az összetűzés kiváltó okát is: elfogtak és kivégeztek 7 afgán kémet, akik műholdas telefonokkal és térképekkel felszerelkezve talibán lázadók után kutattak az amerikaiak számára. Az egyik kém ki tudott juttatni egy üzenetet, melyre a válasz az amerikai csapatmozgósítás lett. A talibán szóvívő szerint a lelőtt helikopteren nem maradtak túlélők. Bejelentése még nem került megerősítésre.

|

Csehország: Vera radarrendszer Észtországnak

A cseh védelmi miniszter mai bejelentése szerint mintegy 3,3 millió Euróért eladtak egy Vera radarrendszert Észtországnak. Így a balti ország az USA után a második, mely rendelkezik ezen passzív rendszerrel. A rendszer leszállítására az igen közeli jövőben kerül sor a csehek bejelentése szerint.

A rendszert a cseh Era gyártja. Képességeit tekintve a Vera képes jeleket küldeni/fogadni/feldolgozni a felderítés veszélye nélkül. Egyszerre 200 gép távolságát és magasságát tudja pontosan nyomonkövetni. A Vera amúgy a hasonló Tamara rendszer leszármazottja. Utóbbit elképzelhető, hogy használták az 1999-es balkáni bombázások során.

Egyébként hogy jön az USA a képbe? Nos 2004 januárjában a cseh Omnipol két éves exportengedélyt kapott, melynek keretein belül 6 db Vera egység került volna Kína kezébe cirka 1,5 milliárd korona értékben. A lopakodó gépek felderítésére is képes rendszert azonban az USA nem hagyta eladni, közbelépett: a csehek visszaléptek, miután a sajtóban megjelent, hogy Washington kész rálicitálni a kínai ajánlatra. Kína mellett Malajzia és Vietnám is érdeklődést mutat a rendszer iránt.

A cseh Euro Online állítása szerint kínai politikusok próbálták meggyőzni a miniszterelnököt aktuális látogatása során a Vera eladásáról. Kínai képviselők bejelentései szerint nem hajlandók bizonyos szerződésekről tárgyalni, míg nem történik előrelépés a Vera ügyében. Az Euro Online szerint a cseh delegáció visszautasította a kínai feltételeket.

|

X-45 – autonóm képességek : tesztelve

A Boeing UCAV-ja túlvan az 52. tesztrepülésén, mely során bebizonyította, hogy képes alkalmazkodni a valóságos és folyton változó harctéri állapotokhoz. A tesztrepülés során a gép a NASA Dryden Flight Research Center-jéből [Edwards Légibázis] indult útnak, majd mintegy 9km magasságban közelítette meg a kijelölt körzetet. A repülés során számos szimulált légvédelmi rakétaállás radarját kapcsolták be, mely alapján a robotgép olyan útvonalat állított össze, mely segítségével kívül tudott maradni a légvédelmi állások halálos hatósugarán. Ezt követően az emberi operátor vezérlésével támadást indított a kijelölt cél ellen. A sikeres támadás után pedig visszatért a bázisra.

"Az X-45A bebizonyította, hogy önnállóan képes reagálni a dinamikusan változó veszélyforrásokra, miközben az elsődleges célja felé tart" – nyilatkozta David Koopersmith, a Boeing J-UCAS X-45 programjának alelnöke. "Az ehhez hasonló döntéshozó képességek teszik majd az elkövetkezendő gépünket, az X-45C-t egy igen nagy túlélőképességgel rendelkező platformmá."

Az első X-45C elkészülte 2006-ra esedékes, míg tesztrepüléseinek megkezdését 2007-re tervezik. A gép paraméterei a következőképpen néznek ki: 11,8m hosszú, szárnyainak fesztávolsága 15m. Utazósebessége 0.8 Mach, szolgálati csúcsmagassága 12km. Harci hatótávolsága 2200km körül alakul. Összeségében pedig 2 tonna fegyverzet szállítására lesz képes.

Képek, videók, stb.: [X-45, X-47]: http://www.darpa.mil/j-ucas/

|

Izraeli-egyitomi határ, jogi problémák a gázai kivonással

Ariel Sharon izraeli miniszterelnök szokatlan lépésre szánta magát, egy arab vezető, Hosni Mubarak segítségét és figyelmét kérte az Izrael gázai kivonulása utáni időszakra vonatkozó határtvidéki katonai előírások megalkotásában.

A kérés Manny Mazuz államügyész észrevételének következménye, aki felhívta a figyelmet arra, hogy akár egyetlen egyiptomi katona belépése a Sínai félszigetre megszüntetné annak demilitarizált státusát, amit az 1979-es Kneszet által ratifikált békeszerződés szentesített. Bármely izraeli állampolgár sikeresen támadhatná az előírásokat és elérhetné a katonai átadási folyamat leállítását.

Sharon arra kérte Mubarakot, hogy értsen egyet az általánosan megfogalmazott javaslattal, a részletes szabályozást kétoldalú szóbeli megállapodásként kötnék, amit bajos lenne bizonyítani bírósági vagy parlamenti megtámadás esetén.

Egyiptom sínai katonai jelenlétét az alábbiak szerint álcáznák:

1. A határövezetbe (Philadelphi route) kihelyezett kommandós osztagok rendőrségi egyenruhát viselnének, a járműveik rendőrségi színekre lennének festve, rendőrség jelzéssel ellátva.

2. A Sínai félsziget mediterrán oldalán állomásoztatott egyiptomi haditengerészeti egységek, amiket El Arish-ban fognak állomásoztatni valószínűleg egyiptomi kikötői rendőrségnek lennének álcázva.

3. A katonai előírások csak egyiptomi rendőri felfejlődésre hivatkoznának a Philadelphi határsávban, és elkerülnék egy második vonalbeli egyiptomi katonai felfejlődés említését a teljes határszakaszon Eilatig.

Mubarak még nem adott választ Sharon kérésére. Mindenesetre jól kiaknázhatja az izraeli miniszterelnök által elárult hazai gyengeségét arra, hogy megemelje a tétet az egyiptomi együttműködésért cserében. Kairó minden valószínűség szerint nem támogatja a tervezetet és könnyen megtorpedózhatja mindössze az együttműkösése megtagadásával.

Számomra úgy tűnik a kérés, mintha az Antal kormány egyiptomi diplomáciai malőrjét ismételnék meg. Akkor ugyanis úgy gondolták, hogy a miniszterelnökkel mennek tárgyalni és ennek megfelelő előkészületeket is tettek. Mubarak azonban Egyiptom állam elnöke, majdhogynem egyedülálló státussal a világon, egyfajta autokrata szuverén ura az államnak. Majdhogynem úgy tekinthetjük, mint a hazai köztársasági és a miniszterelnök összevont hatáskörével – egy nagyon rossz megközelítéssel.
[Beküldte hendrick]

|

Kínai technológiai expo Budapesten

Szerdán – azaz a mai napon – nyitotta meg kapuit Kína első, Európában megrendezett, a technológiai szférába tartozó cégeit felvonultató expoja. Braziliát, Indiát, Indonéziát és az Egyesült Arab Emitátusokat megjárt kiállítás Európai színhelyéül Peking Budapestet választotta.

A 4 napos eseményen 70 kínai cég vesz részt, lefedve az építőipar, közlekedés, telekommunikáció, repülésügy kategóriákat. Kína egyébként hazánkat szeretné bázisként felhasználni a közép-európai gazdasági érdekeltségeinek kiterjesztéséhez. Éppen ezért a környező országok gazdasági vezetőit is várják a kiállításra.

"Ez a kiállítás jó alkalom lesz a kínai gazdaság képességeinek és eredményeinek bemutatására … valamint kiválló lehetőséget nyújt kereskedelmi kapcsolatok kialakítására"

|

Lángvágók áldozatává vált az utolsó orosz atomvonat is

Nos, igazából azt nemtom, hogy milyen módon szerelték le őket (de a lángvágó olyan jól hangzott :D), de az tény, hogy immár múlt idő a hidegháború egyik legfélelmetesebb fegyverplatformja. A hivatalos magyarázat az volt, hogy lejárt a garantált élettartam. Ugyanakkor az 1980-as évek végétől hadrendben álló BZHRK rendszer felülmúlta a modernebb Topol illetve Bulava rakétarendszereket.

A rendszer igencsak nyugtalanította a Pentagont, lévén lehetetlen volt megkülönböztetni ezen speciális vonatokat az akkori Szovjetunió vasútvonalain közlekedő többi BZHRK mozdonnyal vontatott szerelvénytől. Éppen ezért kényszerültek arra, hogy egy 18 kémműholdból álló hálózatot hozzanak létre a Szovjetúnió felett.

A bevett kialakítás szerint egy-egy BZHRK mozdony 4 vagont vontatott: egy parancsnoki kocsit és 3 nyitható tetejű indítóvagont, melyböl fel tudott emelkedni az indítőcső. [kép] A rendszeresített rakéta az impresszív tulajdonságokkal rendelkező ukrán RT-23 (NATÓ kód: SS-24 Scalpel) volt. Ez egy 3 fázisú, szilárd hajtóanyagú, cirka 10000km hatótávolságú ICBM (volt) 10 robbanófejjel (300-550KT/fej, nem hivatalos orosz becslések szerint 500m-es pontosság). Volt, lévén a START-2 értelmében 2003-ig le kellett szerelni az összeset. [Ukrajna ezzel végzett is a határidőig, a ruszkik nemtom, hogy csak az utolsó vonatot szedték szét most, vagy még rakétájuk is volt-e hozzá]

Egy feltöltött szerelvény cirka 2 hónapot tudott távol lenni logisztikai bázisától, akár 1500km távolságban. Egy-egy hadosztály 5 ilyen szerelvényből állt össze. A kilövés előre kialakított indítóhelyekről és a pálya tetszőleges pontjáról is megvalósítható volt. Feltöltés alatt direkt erre kialakított alagutakban állomásoztatták a szerelvényeket. Ennek kettős szerepe volt: egyrészt eltűntették őket a műholdak szemei elől, másrészt egy atomcsapás ellen is nyújtott némi védelmet.

Washington amint a politikai helyzet az 1990-es években lehetővé tette egyből megpróbált megszabadulni ezen vonatoktól. Először azt igyekezett kiharcolni, hogy a vonatok helyben állomásozzanak [így elég volt 3-4 műhold a megfigyelésükre], majd később [nyilván anyagi támogatás ellenében] arra próbálta rábeszélni az orosz vezetőket, hogy szereljék le a teljes rendszert. [Hozzá tartozik, hogy anyagi okok miatt 1994-től a legtöbb szerelvény tartalék állományba került.]

|

Debütált a Neuron Le Bourget-ban

Az idei Paris Air Show keretein belül került sor a Neuron UCAV (Unmanned Combat Air Vehicle, harci UAV) 1:1 méretarányú modelljének bemutatására. A francia Dassault vezetésével jelenleg 6 európai ország dolgozik a projecten. A prototípus első repülésére 2010 magasságában, a tervezési fázis befagyasztására pedig idén nyáron kerül sor. A Neuron az 1980-as évek óta az egyik legnagyobb európai project és lényegében ez lesz az első, nem amerikai lopakodó gép. A Dassault ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem gyártásra készül a modell. Elsődleges célja szinten tartani az európai hadipar mérnökeit, hogy mikor 2030 körül megkezdődik a Eurofighter és a Rafel leváltására szolgáló gép tervezése, ne adódjanak inkompetenciából adódó peoblémák.

A nagyjából Mirage 2000 méretű gépnek a következő dolgokat kell demonstrálnia: gazdaságos lopakodó képesség, látóhatáron túli biztonságos adatkapcsolat, hatékony irányítási rendszer. A tesztek során a kompozit alapú gépnek belső fegyverteréből kell majd preciziós fegyvereket célba juttatni. Felderítéshez szükséges szenzorok nem lesznek e gépbe integrálva, lévén a tervek szerint a moduláris kialakítású fegyvertérbe munició helyett érzékelők is elhelyezhetőek lesznek. Ennek megoldása egyébként az olasz Alenia feladata lesz a saját Sky-X UAV-jukra alapozva. [Neuron koncept nagyobb kép ]

|

J-13: a kínai F-22?

Kína új vadászgépe igyekszik megközelíteni az idén szolgálatba lépő F-22 teljesítményét. Persze utolérni esélyük sincs, de impresszív az a fejlődés, amin a kínai hadiparral együtt a repölőgépiparuk átment. Az egyszerűen csak J13-nak nevezett gép most tart a prototípus megépítését megelőző szélcsatorna tesztek fázisában. A gép a Kína által megvásárolt, kifejlesztett vagy ellopott technológiákat ötvözi majd. Mivel 100%-ban saját gyártású alkatrészekből fog felépülni – a meghajtásról pl. 2 db, saját fejelsztésű WS10A hajtómű gondoskodik majd – szolgálatba állására még legalább egy évtizedet várni kell.

Mint említve lett, elég valószínűtlen, hogy az F-22 nyomába érjen, de szépen tükrözi, a kínai repülőgépipar színvonalát és, hogy Kína milyen ütemmel szűkíti a közte és az USA haditechnikája közti rést.