|

Kína Taiwan : atomfegyverek bevetése elképzelhető?

Nos a cím kicsit csalóka, lévén egy kínai tábornok magánvéleménye és inkább csak az elszántság fitogtatása, ám hűen tükrözi Peking elszántságát.

Zhu Chenghu tábornok szerint elképzelhető atomfegyverek bevetése, ha amerikai támadás éri őket bármilyen taiwani konfliktus során: "Ha az amerikaiak bevetik rakétáikat illetve irányított fegyvereiket kínai területek ellen, akkor úgy érzem nukleáris fegverekkel kell válaszolnunk" – idézi a tábornokot a Financial Times és az Asian Wall Street Journal.

A tábornok, aki egyben a Kínai Nemzetvédelmi Egyetem professzora, így folytatta rövid interjúja során: "Ha az amerikaiak készek közbeavatkozni, mi készek vagyunk válaszolni. Felkészülünk a Xian-tól keletre fekvő összes város elpusztítására. Az amerikaiaknak persze fel kell készülniük, hogy több száz város lesz az enyészeté." [Xian egy ősi város közép-Kínában.]

Nos, mint a hír elején írtam, ez nem a kínai kormány álláspontja, ám közel egy évtized óta az első olyan esemény, mikor egy magasrangú katonai személy fenyegetőzik nukleáris fegyverek bevetésével. Joseph Cheng hong-kong-i politikai elemző szerint a gyengébb országok – mint pl. Kína – vezetése fontosnak találja, hogy érdekeik megvédése érdekében fitogtassák elszántságukat. Ez egy jól bevállt, a tömegeknek szánt módszer.

"Az amerikai kormányzat kétértelmű startégiát alkalmaz a taiwani probléma kapcsán. Kína pedig meg akarja mutatni, hogy kész áldozatokat hozni."

Elemzők szerint az elmúlt egy évtizedben Kína katonai kiadásai ugyan hatalmas ütemben emelkedtek, azonban valószínűleg még mindig nem elég erős, hogy hagyományos háborúba keveredjen az amerikaiakkal.

|

Csendes hangrobbanás?

Egy, a Northrop Grumman által vezetett csoport kapta a NASA azon megbízását, hogy dolgozzák ki egy olyan gép követelményeit, melyeken tesztelni lehetne azon elméleteket, melyek a zavaró, ablakokat betörő, stb. hangrobbannás hatásait igyekeznek csökkenteni. A kutatás a Northrop 2000 óta futó, hangrobbanással foglalkozó projectjére alapul, melyet a cég a jövő nagy hatótávolságú vadászgépeinek tervezése kapcsán végez.

Ez a kutatás magába foglalta többek közt a 2003-as Shaped Sonic Boom Demonstration-t is, mely bebizonyította, hogy a repülőgép alakjának módosításával erőteljesen csökkenthető a hangrobbanás intenzitása.

A NASA-t komolyan foglalkoztatja egy gép alakja és repülési karakterisztikája illetve a hangrobbanás erőssége közti összefüggés.

"Ha a NASA úgy döntene, hogy megépít egy demonstrációs gépet, akkor azzal nagyban megnőnének az esélyeink az áttörő felfedezésekre ami egyben a nem korlátozott szuperszónikus repülésekhez is vezetne." – mondja Charles Guthrie a cég Integrated Systems részlegének igazgatója.

Az 1,3 millió dolláros díjazású projectben a Northrop fő partnere a sugárhajtású üzleti gépekkel foglalkozó Gulfstream Aerospace. A két cég a tanulmány keretein belül amellett, hogy meghatározza a várható költségeket és a gép elkészítési idejét természetesen kidolgoz egy géptervet is illetve eldöntik, hogy esetleg egy meglévő gép módosításával alkalmas sárkányszerkezethez jutnának-e. A NASA ezen javaslat alapján szándékozik elkészíteni egy ilyen gép megépítésére szóló javaslatát.

|

Előzetes: augusztusi kiemelt téma

Augusztusban a rakétáké lesz a főszerep, illetve ehhez kapcsolódóan mellékszereplőként megjelennek majd a vonatok is. Hogy jön ez össze? :) Nos mind2 bemutatásra kerülő rakétatípusnak – a szovjet SS-24 "Scalpel" illetve az amerikai LGM-118 "Peacekeeper" – volt mobil változata is, mely történetesen vasúti kocsibol volt indítható. Az amerikai projectet ugyan 1991-ben törölték, de az orosz változat egészen az idei évig kihúzta. A leszerelés apropóján pedig teszünk róla említést itt az oldalon…

Egyéb: az oldal frissítése júli 22. környékéig nyárimeló, stb. miatt erősen takarékon. De utána újult erővel folytatjuk.

|

Szíria: Célkeresztben a Baath Párt

Az amerikai konzervatív republikánus Richard Perle kijelentette, hogy a Bush kormányzat eltökélt szándéka a Bashar Assad damaszkuszi baathista kormányának megbuktatása, ahogy el kívánja távolítani az iraki baathistákat is.
Perle szíriai ellenzéki vezetőkkel folytatott tárgyalásokat Washingtonban, ahol egy száműzetésbeli Szíriai nemzeti tanács felállítását határozták el.
[Beküldte hendrick]

|

Irak: Béke?

Vladimir Putin sürgeti a nemzetközösséget, hogy egyesítsék fáradozásaikat az Egyesült Államokkal a magasabb cél, Irak stabilitása érdekében. "A múltbeli viták nem akadályozhatják meg a jövőbeni együttműködést" – jelentette ki az orosz elnök, miközben vendégül látta Gerhard Schröder német kancellárt és Jacques Chirac francia elnököt a Kalinyingrád melletti Szverdlovszknál vasárnap. A három vezető ellenezte a 2003-as Iraki háborút.

A bejelentés hátterében az állhat, hogy eredménnyel kecsegtetnek az USA szunnita vezetőkkel folytatott tárgyalásai, ami valódi áttörést jelenthet, és komoly változást hozhat Irak helyzetében.

A bagdadi egyiptomi nagykövet elrablása is az események láncolatába tartozhat, Egyiptom ugyanis az arab térségbeli békés rendezést támogatja, azaz a tárgyalások sikerét.

Lélekszámban a sííták képviselik az ország lakosságának majd 40%-át; a lakosság többsége az előző rendszer alatt háttérbe szorított szunnita vallású népesség. A lakosság 25%-át kitevő kurdok háromnegyede a szunnita iszlámhívőkhöz tartozik.
[Beküldte hendrick]

|

Az amerikai szenátus ismét zöld lámpát adott az új nukleáris fegyvereknek

Ugyan tavaly, ergo a 2005-ös gazdasági évre a kalifoniai Dianne Feinstein sikeresen megtorpedózta a Robust Nuclear Earth Penetrator (más néven "bunker-buster") és hasonló projectek anyagi támogatását, azonban a napokban a szenátus 53-43 arányban ismét megszerezte a project anyagi támogatását. Ezen lépéssel a nemzet vezető nukleáris kutatóintézetei nagyjából 4 millió dollárt kapnak a fejlesztésekre a 2006-os gazdasági év során. A jelenlegi gazdasági ciklusra a heves nemzetközi és hazai tiltakozások miatt szüntették be a támogatást [Szinte azonnal Bush elnök újraválsztása után. Micsoda pofáraesés lehetett neki :)]

Amit úgy elég brutálnak tartok, hogy mindez a skóciai G8 csúcs elött történt. Tudni kell, hogy a mostani G8 egyik fő témája a nukleáris leszerelés. Feinstein szenátorasszony azzal érvel, hogy a rendelkezésére álló tanulmányok szerint nincs olyan, hogy "tiszta" nukleáris robbanás és bármilyen bunkerpusztító használata jelentős radioaktív szennyezést okozna. Másik érve, hogy ezzel a lépéssel a kormánya nagyban megnehezíti hogy Washington meggyőzze pl. É-Koreát illetve Iránt, hogy hagyjanak fel az atomfegyverek fejlesztésével.

"Ezen politika lényegében nukleáris fegyverek fejlesztésére ösztönzi a többi államot, ezzel veszélybe sodorva amerikai életeket és a nemzet biztonságát." – nyilatkozta a demokrata szenátor. "A nukleáris fegyverekkel kapcsolatban azt mondjuk a világnak, hogy csinálják azt amit mondunk, nem pedig azt amit csinálunk."

Azonban a bunker-buster Donald Rumsfeld védelmi miniszter erős támogatását élvezi. A miniszter személyesen lobbyzik az ügy érdekében. Az év elején például levelet írt az energiaügyi miniszternek, hogy mennyire fontos lenne a nukleáris infrastruktúra újjáélesztése.

A project egyébként azt tanulmányozza, hogy miként lehetne átalakítani két meglévő robbanófejtípust. Az egyik alany a B61 taktikai termonukleáris robbanófej, míg a másik a preciziós, nagyon alacsony magasságból történő bombavetéshez kifejléesztett B83. A project felfüggesztése elött a mérnökök a borítás keményítésén dolgoztak, hogy a bomba kibírja a szikla, beton, acélrétegeken történő áthatolást a robbanás bekövetkezte elött. Ugyanakkor a tanulmányok azt mutatják, hogy egy 200 méter mélyre elásott komplexum elpusztításához 300KT-ás robbanófejre lenne szükség. Ráadásnak a robbanás lényegében hasonló hatással lenne, mint egy felszíni robbantás, így egy sűrün lakott területen akár az 1 milliót is meghaladhatná az áldozatok száma.

Én azért bíztam benne, hogy a Bush adminisztráció 2006-ra sem tud anyagi támogatást kiharcolni ezen projectjének. Hát akkor Isten áldja Amerikát…

A mellékelt képen amúgy egy 1962-es földalatti robbantás látható. A Sedan egy 104KT-s bomba volt, amit a robbantás elött 193 méter mélyre ástak el. A robbanás során egy elég impresszív – 97m mély, 390m átmérőjű – kráter keletkezett, mely során 12 millió tonna föld repült ki [ebböl 8 millió tonna hullott a kráteren kívülre.]. A törmelékfelhő 3,7 km magasságba kúszott fel. A kijutó sugárzás 3-4KT-s hatóerejű felszíni robbantásnak felelt meg. Ezt csak azért, hogy érzékeltessem, mivel játszanak Bush bácsiék… A Sedan kráterröl és robbanásról 2 nagyobb kép: robbanása kráter

|

Chinook: 16 halott

A mentőcsapatok 16 holttestet találtak a 28-án Afganisztán keleti részén lezuhant [nagy valószínűséggel lelőtt] Chinook környékén. Korábbi hírek szerint ugyebár 17 fő tartózkodott a gépen, de ez az adat vagy téves volt, vagy most nem nyilatkoztak a hiányzó emberről.

|

Kiemelt téma csúszás

Mint látható a júniusi kiemelt témából nem lett semmi. No persze ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztam vele, csakhát a vizsgák kicsit betettek. Mindenesetre most már tényleg majdnem kész, csakhát most már júliusi lesz… Perpillanat amúgy 6 A4-es oldalnál tartok :D [Csak legyen türelmetek végigolvasni…] 1-2 helyen még finomítanom kell, illetve egy helyen még szeretném bővíteni kicsit. Szal sorry a késésért, az augusztusi téma időben fog érkezni ;)

|

Következő célpont: Irán?!

Atomlétesítményeinek bombázásával fenyegette meg Iránt a leghírhedtebb izraeli katonai stratéga. Izrael 1981-ben már végrehajtott hasonló csapást egy iraki erőmű ellen.

Az akkori akció tervezője, David Ivri úgy véli: Irán esetében is csak a fegyverek nyújthatnak megoldást. A nyugati világ és Izrael azzal vádolja Iránt, hogy atombomba előállítására készül. Az Egyesült Államok katonai hadműveletet helyezett kilátásba, ha a tárgyalások nem hoznak eredményt.

www.hirtv.hu
[Beküldte hendrick]