|

Borei osztályú tengeralattjárók

Többszöri halasztások után, Oroszország ismét elindította az új Borei osztályú ballisztikus rakétahordozó nukleáris tengeralattjáró (SSBN, „boomers”) építését. Az első három közül az első már el is készült (vízrebocsátás: 2007. April 15) és hadrendbe is állították (2008. February 13)

|

Műhold semlegesítve

A tegnapi nap folyamán (február 20) este 10:26-kor (EST – Eastern Standard Time) az amerikai Haditengerészet Lake Erie nevű cirkálója sikeresen lelőtte a meghibásodott kémműholdat (USA 193). A műveletben részt vettek a Decatur és Russell rombolók is, melyek a műhold folyamatos nyomon követésével segítették az akció sikerét.

|

Először repült katonai pilótával az F-35-ös

Sok pilóta álma, hogy az elsők között repülhessen egy új típussal. Sok gyakorlat és nem kevesebb szerencse kell hozzá, hogy ezt a megtisztelő feladatot megkapja valaki. Az F-35 Lightning II esetében James „Flipper” Kromberg lehetett az a szerencsés, aki az Amerikai Légierő pilótái közül elsőként repülhetett a géppel. Ez volt az F-35 26. repülése.

|

A Boeing kárpótolja Dél-Koreát

Dél-Korea 2006 júniusában elveszített egy F-15K típusú harci gépet, és az azt vezető mindkét pilótát. Most a Boeing elhatározta: kárpótolja az ázsiai országot! Ezért teljesen ingyen és bérmentve leszállítanak nekik egy új gyártású gépet.