|

Az Egyesült Államok Ballisztikus Rakétavédelme

A videóban elhangzó anyag PDF formátumban, a megszokott háttérszínekkel:

https://www.mediafire.com/folder/q2ewakn2j4lg4/USA_ballisztikus_rakétavédelem


Bevezetés

Az Észak Koreát vezető Kim család uralma alatt az ország kutatói és ipara a ’80-as évek óta dolgoznak ballisztikus rakéták fejlesztésén, illetve azon, hogy az ország atomhatalommá váljon. A több évtizedes erőfeszítés végül eredményeket produkált a 2010-es évekre. Az egyre nagyobb hatóerőt produkáló kísérleti atomrobbantások sorozata igazolni látszik, hogy az ország képes nukleáris robbanó eszköz előállítására. Azonban egy megfelelő és megbízhatóan működő célba juttató hordozóeszköz nélkül a robbanó eszköz nem fegyver, lényegében haszontalan.

A Nagy és Bölcs Vezér bölcsen utasít.

A hordozó és a fegyver lehet repülőgép bombával vagy nagy hatótávolságú irányított rakéta-fegyverzettel esetleg robotrepülőgéppel, de atomfegyverek terén az egyik legelterjedtebbek számítanak a ballisztikus rakéták. Természetesen a ballisztikus rakéták igen eltérők lehetnek méretben, teherbírásban, hatótávolságban és megbízhatóságban is.

Ez is egy ballisztikus rakéta…

..és ez is, de képességeik ettől eltérőek.

Mi történne, ha Észak-Korea politikai vezetése úgy döntene, hogy  beveti az rakétáit USA kontinentális területe, csendes-óceáni támaszpontjai ellen? Képes lenne Amerika megvédeni ezeket? Ennek megítéléshez szükséges tisztában lenni néhány dologgal…

A fő tényezők

A fő tényezők a védekező és a támadó feleket nézve a következők:

  • az észak-koreai rakéták indítási helye
  • a célpontok helye
  • a ballisztikus rakéták hatótávolsága és pályája
  • a támadó rakéták mennyisége, megbízhatósága és pontossága
  • a ballisztikus rakéta-elhárító rendszerek helye és azok eszközei
  • a célpontokat elfogó rakéták mennyisége
  • az elfogó rakéták megsemmisítési zónája és maximális célsebessége
  • az elfogó rakéták találati aránya
  • a rendelkezésre álló nukleáris robbanófejek száma

Szükséges kihangsúlyozni, hogy a fenti tényezők közül több csak becsülhető vagy legfeljebb feltételezhető. Ez az összefoglaló pusztán a fő tényezőkre fókuszál annak eldöntésére, hogy mennyire tekinthető komolynak a fenyegetés és az arra tett amerikai ellenlépések.

Észak-Korea ballisztikus rakétái

Észak-Korea jelenleg rakéta hordozó platformként csak egy kisméretű dízel-elektromos meghajtású Szinpo osztályú rakéta-hordozó tengeralattjáróval rendelkezik. Ez csak egy darab KN-11 vagy KN-12 típusú ballisztikus rakéta hordozására képes. Maga a tengeralattjáró mindennek nevezhető, csak korszerűnek nem, nagyjából az ’50-es évek végi és ’60-as évek eleji szovjet színvonalat képviseli. A  tengeralattjáróról indítható rakéta becsült hatótávolsága nagyjából 1200 km táján van. Ez az eszköz nem tekinthető nemhogy Amerika kontinentális területe ellen használhatónak, de még az amerikai csendes-óceáni támaszpontok ellen sem.

Az északi-koreai légierő repülőgépei nem rendelkeznek megfelelő hatótávolsággal, azok legfeljebb csak Dél-Korea támadására alkalmasak, még Japánt sem képesek reálisan nézve elérni. A légierő eszközparkjára amúgy is leginkább a muzeális jelző illik.

H-5 bombázó, az Il-27 kínai változata észak-koreai színekben. Rakétafegyverzettel nem rendelkezik, muzeális típus. Alkalmatlan a célra.

H-6 kínai színekben, a Tu-16 kínai változata. Ilyennel nem rendelkezik Észak-Korea és ezt sem interkontinentális hatótávolságú. Még a szárnyak alatt látható manőverező robotrepülőgéppel (cruise missile) se lenne alkalmas az USA kontinentális területének támadására.

Így tehát az Egyesült Államok kontinentális területe ellen csakis az interkontinentális ballisztikus  rakéták jöhetnek szóba legalább 8 ezer km hatótávolsággal. Észak-Koreához eső legközelebbi sűrűn lakott nagyváros és körzete Seattle van ekkora távolságban, amennyiben eltekintünk Alaszkától, ahol hasonló nagyváros és annak elővárosi övezete gyakorlatilag nem létezik. Kalifornia és a Nagy-tavak térségének eléréséhez kb. 10 ezer km hatótávolságú rakéta szükséges. A keleti part, New York és Washington nagyjából 11 ezer kilométerre vannak Észak-Koreától.

Mindezeket számba véve nem meglepő, hogy Észak-Korea a ballisztikus rakéták fejlesztése felé fordult. A ’80-as évek óta dolgoznak a nagy és bölcs vezérek által megjelölt cél megvalósításán. Lássuk, hogy milyen rakéta típusokat fejlesztettek ki az elmúlt nagyjából 30 év alatt.

A Hwaszong-13 rakétát a nagyközönség először egy 2012-ben tartott katonai parádén láthatta. 2016-ban valószínűleg ezzel a rakétával hajtottak végre tesztlövészetet kétszer is. A nyugati hírszerző ügynökségek mindkét próbálkozást kudarcként ítélték meg. Ennek a típusnak becsült hatótávolsága 8 ezer km.

A Hwaszong-14 rakétával két tesztet hajtottak végre még 2017-ben. A két indítás során 2800 és 3700 km maximális pálya magasságot értek el a rakéták mielőtt a Csendes-óceánba csapódtak. Ez azt jelenti, hogy laposabb pálya esetén ezek a 10 ezer km hatótávolságot is elérhetik. Ezeket a tesztet sikerként könyvelték el.

A Hwaszong-15 rakétával szintén 2017-ben hajtottak végre tesztlövészetet, ahol is pályacsúcs elérte a 4700 kilométert. Ez nagyjából 13 ezer kilométeres maximális hatótávolságot jelent alacsonyabb maximális pályamagasság használatával. Ezzel a rakétával elméletileg az Egyesült Államok teljes kontinentális területe támadhatóvá vált.

Az interkontinentális ballisztikus rakéták megjelenésre előtt is számtalan kisebb hatótávolságú típust állított  hadrendbe Észak-Korea, de ezek csak Dél-Korea és egyes amerikai csendes-óceáni támaszpontok elérésére voltak alkalmasak.

Guam sziget, rajta az amerikai támaszponttal nagyjából 3500 kilométerre van Észak-Koreától. A Hwaszong-10 (ezt BM-25 típusjelzéssel is ismert) és a Hwaszong-12 típusok már képesek voltak elérni azt.

A Hwaszong-12 rakétával 2017-ben – ami jó sűrű év volt ez Észak-Koreában a rakéta tesztek számát nézve – öt indítást hajtottak végre. Ebből kettő sikertelen volt. A Hwaszong-10 típussal végrehajtott sikeres és sikertelen tesztek száma bizonytalan. 2016-ban hat indítást észleltek, további három állítólagos indítás történt 2017 elejéig.

Hawaii a Hwaszong-13 rakéta megjelenéség az észak-koreai rakéták hatótávolságán kívül esett.

 Az Egyesült Államok ballisztikus rakéta-elhárító rendszerei

Az Egyesült Államok 2001-ben bejelentette az 1972-es a Ballisztikus Rakéta-elhárító Rendszereket tiltó egyezményből visszalépését, nem hosszabbították meg a szerződést. Ez utat nyitott ’70-es évek óta szünetelő interkontinentális rakéták elleni védekező rendszerek fejlesztésének.

Ahhoz, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok földrajzi elhelyezkedését és annak kihatását megértsük a problémára síkba vetített térképek helyett egy másféle nézőpont szükséges. Egy olyan, ahol a Föld görbületének hatása szemléletesen látszik. Ezt használva jól látszik, hogy az Észak-Koreából indított ballisztikus rakéták viszonylag szűk irányból érkeznek az USA kontinentális területére. A keleti és a nyugati partot megcélzott rakéták pályája Alaszka felett egy jól megválasztott telepítési helyet nézve alig 1200-1400 km-re vannak északkeleti és délnyugati irányban. Minél közelebb megyünk az indítási ponthoz ez a zóna egyre szűkül. A feladat tehát ezen határok között érkező rakéták elfogása.

Az eltérő sebességű, vagyis hatótávolságú ballisztikus rakéták elfogása az egyes szakaszokban eltérő típusú rakétát követel. Az ábrán az Egyesült Államok által kifejlesztett különféle elhárító rendszerek működési tartománya látható.

A ballisztikus rakéták elfogását három fő szakaszban lehetséges megkísérelni.

  • Az indítás után a gyorsítási fázis alatt, és a rakéta-hajtómű kiégést követően, amikor viszonylag még alacsonyan van.
  • A következő hosszabb időtartamú lehetőség a köztes szakaszban, amikor a rakéta a ballisztikus pályacsúcs közelében van, majd a légkörbe visszatérő szakasz elején, de még a légkörön kívül halad.
  • Ezután már csak a végfázisban a magas légkörben és végül a sztratoszféra legalsó rétegében lehetséges az elfogás.

Az ábra alatt látható táblázat összefoglalja, hogy melyik szakaszban melyik amerikai rendszer képes az elfogásra bizonyos feltételek esetén.

Elfogás az emelkedési fázis alatt

A szóba jöhető észak-koreai ballisztikus rakéta indítási helyszínek északra találhatóak Dél-Koreától, az Amerika irányába indított rakéták északkelet felé távolodnak. Emiatt a gyorsítási szakaszban ezek lelövése nem lehetséges az esetlegesen Dél-Koreába telepített rendszerekkel.

Elfogás a gyorsítási fázist követően

Az interkontinentális ballisztikus rakéták ellen ebben a szakaszban az AEGIS BMD (Ballistic Missile Defense) rendszer jöhet szóba. Ez nem csak ekkor, de a végfázisban is használható lenne, viszont ez azt jelentené, hogy a főbb védendő célpontok közelébe kellene telepíteni ezeket. Ez rengeteg AEGIS BMD rendszer létesítését igényelné. Célszerűbb tehát az indítási pont közelébe telepíteni ezeket, ha lehetséges.

A rakéták pályáját figyelembe véve és azt, hogy telepítésre alkalmas szárazföld nincs a közelben, célszerűen hajókra lehet telepíteni a rendszert. Ezek a hajók relatíve közel Észak-Korea partjához a megfelelő pozíciót képesek felvenni, hogy lelőjék az emelkedő ballisztikus rakétákat. Az Egyesült Államok két erre a célra alkalmas hajóosztállyal rendelkezik. A kisebbek az Arleigh Burke osztályú rombolók, a nagyobbak a Ticonderoga osztályú cirkálók azon változatai, amelyek függőleges rakétaindító tubusokkal bírnak.

Egy Ticonderoga osztályú rakétás cirkáló (USS Normandy)

Egy Arleigh Burke  osztályú rakétás romboló (USS Mason)

Az AEGIS BMD háromféle célleküzdési módszerre képes.

  • Az első módszer során a hajókon levő SPY-1 radar végzi a célfelderítést és a célkövetést is az SM-3 elfogó rakéták számára, amíg az a végfázisba nem érkezik. Itt az SM-3 rakéta elfogó része már saját magát vezeti a célra. Ezt a képességet az SM-3 Block IA rakétával érte el a rendszer 2005-ben. Az SM-3 a 2001-ben törölt SM-2 Block IVA rakéta változatból lett kifejlesztve.
  • A második módszer a távoli indítás (launch on remote). Ebben az esetben a hajón kívüli felderítő rendszer érzékeli és veszi követésbe a célpontot, hamarabb, mint amire a hajó SPY-1 radarja képes lenne. Így az elfogó rakéta hamarabb indítható még azelőtt, hogy a hajón levő radar érzékelné a célpontot. Ez a rakéta számára kedvezőbb energiamenedzsmentet tesz lehetővé. Ezt a képességet 2010-ben érték el.
  • A harmadik módszer a távoli célleküzdés (engage on remote). Itt a hajó már csak a rakéta indító platform szerepét tölti be, az SPY-1 radar használata nem is szükséges. A célkövetés a teljes folyamat során külső forrásból történik, nem a hajóról. Tehát valójában bármilyen hajó betölthetné ezt a szerepet, ami képes a rakétát hordozni és rendelkezik a szükséges kommunikációs berendezésekkel a feladathoz. Jelenleg csak a már két említett hajóosztály töltheti be ezt a szerepet. Ezt a szintet 2015-ben érte el az AEGIS BMD.

A második és harmadik módszernél a célfelderítéshez és célkövetéshez több eszköz is szóba jöhet. Ebből az egyik a hidegháború szerencsés örökségének tekinthető AN/FPS-108 Cobra Dane radar. Ez az Aleut-szigetcsoport Oroszországhoz közel eső végén, egy kis szigetre telepített gigantikus méretű radar. A célja a hidegháború alatt a szovjet ballisztikus rakétatesztek nyomon követése volt.

A radar 315 fokos tájolással rendelkezik, +/-60 fokos tartományban legyez elektronikus nyalábeltérítéssel. A rendszer maximális célkövetési távolsága nagyjából 3000 km. A hatótávolságának és szerencsés tájolásának köszönhetően az Észak-Koreából az Egyesült Államok felé tartó rakétákat képes követni a radar.

Egy másik lehetőség egy hasonló nagy teljesítményű, de mozgatható radar használata, ez az SBX-1 rendszer. Ez lényegében egy úszó platformra telepített, a fentihez hasonló nagy hatótávolságú speciális radar, amivel megvalósítható az elvárt feladat. Az úszó radar-rendszerből ez idáig csak egyetlen példány épült.

Műholdak is használhatók célkövetésre és célfelderítésre. Az egyik műhold-rendszer az infravörös felderítő eszközöket használó SBIRS vagyis Space-based Infrared System. A másik műholdakból álló együttes az STSS vagyis Space Tracking and Surveillance System. Ennél a rendszernél a műholdak radart használnak.

  • Az STSS szerepe a célok követése azok teljes röppályája során, a valódi célpontok és a csalik megkülönböztetése. Két ilyen műholdat állítottak pályára 1350 km-es pályamagassággal még 2009-ben. Ezzel teljes lefedést megvalósítani nem lehetséges.
  • A SBIRS jelenleg négy műhold együtteséből áll össze, ezek a GEO-1-től 4 megnevezést kapták. Ezek geostacionárius pályán keringenek. 2013-ban bocsátották fel az első kettő mesterséges holdat, majd ehhez csatlakozott a harmadik 2017-ben és a negyedik 2018-ban. Az ötödik indítása 2021-re van ütemezve.
    • A GEO-1 a keleti 66. hosszúsági kör felett van pozícionálva, így rálát Iránra és a Koreából emelkedő rakétákra is, amik a horizonton tűnnek el végül.
    • A GEO-2 Európa felett a keleti 20. hosszúsági kör felett van, ez valószínűleg az iráni indításokat figyeli.
    • A GEO-3 a keleti 139. hosszúsági kör felett van, ez a koreai indításokat tartatja szemmel, illetve a kínaiakat is.
    • A GEO-4 a nyugati hosszúsági kör felett van. Ezzel az egész Csendes-óceánt szemmel tartja és valószínűleg a Koreából indított rakéták gyorsítási fázisának végét is képes érzékelni, ahogy a horizont mögül bukkannak fel a rakéták.

Az AEGIS BMD rendszer 2005-ben érte el bevethetőségét a RIM-161A SM-3 Block I típusú rakétával. Az SM-3 elfogó rakéta háromlépcsős kialakítású, az első két lépcső azonos a törölt SM-2 Block IV változatéval. Valójában a rakéta négylépcsősnek is tekinthető, mert a végfázisban a megsemmisítést végző kinetikus romboló eszköz (kinetic kill vehicle) is képes manőverezésre. Ez a végfázisban önmagát vezeti rá a célra infravörös érzékelővel.

Az SM-3 rakéták a Mk.41 típusú függőlegesen telepített indító rendszerben (Vertical Launch System) vannak tárolva. A rakéta meleg indítású, vagyis nem katapult-rendszer, hanem a rakéta saját hajtóműve tolja ki azt a tubusból. A Mk.41 rendszer megtalálható az Arleigh Burke osztályú rombolókon és az aktív szolgálatban maradt Ticonderoga osztályú rakétás cirkálókon. Az első öt Ticonderoga cirkálón csak kétkaros indítók voltak.

VLS indítók egy Ticonderoga osztályú cirkáló orr- és tat részén

Rakéta indítása egy VLS tubusból

Az AEGIS BMD szolgálatba állítása óta új rakéta típusokat is kapott:

  • 2014-ben állt hadrendbe az SM-3 Block IB változata, ez fejlesztett kétcsatornás (?) infravörös érzékelővel érzékenyebb zavarszűrési képességet kapott és jobb jelfeldolgozó processzort.
  • A Block IIA változatnál a második és harmadik lépcső átmérője 13.5 hüvelykről 21 hüvelykre (tehát 34 centiméterről 53 centiméterre) nőtt, ezzel megnövelve a rakéta gyorsulását és megsemmisítési zónáját.
  • A fejlesztési tervekben szerepelt a Block IIB változat még tovább növelt rakétatest átmérővel 27 hüvelykre (ez 68 centiméter) folyékony hajtóanyagot használva. Ezt a változatot azonban törölték. Érdemes megjegyezni, hogy a törölt rakéta változat típusjelzése hasonló az előző variánsokéval mégis, lényegében egy teljesen új rakétáról lett volna szó.

2017 októberéig 5 Ticonderoga osztályú cirkáló és 28 Arleigh Burke osztályú vált BMD kompatibilissá és alkalmazhatta az SM-3 rakétákat. A 33 hajóból akkor 17 tartozott a Csendes-óceáni Flottához és 16 az Atlanti Flottához.

Elfogás a köztes pálya szakaszban

A következő lehetőség az érkező interkontinentális rakéták lelövésére a köztes pályaszakaszban történő elfogás. Erre a célra fejlesztették ki a GMD (Ground-based Midcourse Defense) rendszert.

A GMD gyökerei még a ’90-es évekre nyúlnak vissza, a Nemzeti Rakétavédelmi program során alkották meg annak koncepcióját. A cél interkontinentális ballisztikus rakéták elfogása volt. Erre a célra egy hatalmas, 21 tonnás háromlépcsős rakéták fejlesztettek ki. Ez a földi telepítésű elfogó-rakéta, vagyis a GBI, ground based interceptor. Az utolsó harmadik lépcső a célt ütközéssel megsemmisítő kisméretű manőverező rész.

A rakéta hatalmas gyorsulásra képes, ami lehetővé teszi még a nagy távolságban elrepülő célpontok merőleges irányból történő elfogását is. A rakéta égésvégi sebessége meghaladja a 6 km/másodpercet. A GMD az USA teljes kontinentális területét képes megvédeni, de csakis az Észak-Korea területéről indított interkontinentális rakéták ellen. (Mellékesen amúgy Kanadát is.)

A GBI méretei szemléletesek a rakéta előtt álló emberekhez képes. 16 métert meghaladó hossza van a rakétának és 1,28 méter az átmérője.

Köszönhetően a hatalmas elfogó rakétának nem szükséges minden egyes védendő cél közelébe telepíteni rakétákat és radarokat. Amennyiben a közeledő célpontok észlelése kellő időben megtörténik, azok korlátozott érkezési zónája miatt egyetlen megfelelő helyre telepített rakétaindító támaszpont is képes a feladat végrehajtására. A lebonyolított tesztek és éleslövészetek bizonyították az elképzelés életképességét, bár azért nem ment minden simán.

Az FTG-02, FTG-03a és az FTG-05 tesztek során az elfogó rakétákat Kaliforniából indítva kb. 1500 kilométer távolságban találták el az Alaszkából indított ballisztikus célrakétákat. Az érkező ballisztikus rakétákat a merőleges elfogási pálya ellenére is sikerült eltalálni. Az FTG-05 teszt során az SBX-1 úszó platformot és hajókat is használtak célkövetésre.

2010-ben az FTG-06a teszttel részlegesen bizonyították a rendszer nagy távolságban történő célelfogási képességét közeledő célpont ellen. Az elfogó rakéta a Vandenberg támaszpontról indulva a célpont közelébe került, de azt nem találta el. A 2014-ben megismételt FTG-06b teszt során a célpontot immáron eltalálták, ahogy az FTG-15 tesztnél is. Az USA nyugati partjáról indított elfogó rakéta több, mint 3 ezer kilométer távolságban, Hawaii közelében fogta el a Kwajelin atollról indított célpontot.

A fentieket figyelembe véve a GMD elfogó rakétáit Alaszkába a Fort Greely támaszpontra telepítették. Ez az USA keleti és nyugati partját támadó rakéták pályái által meghatározott sávnak lényegében a közepén van.

A célkövető radar Clear támaszponton van telepítve, szintén Alaszkában csak nyugatabbra, ezzel biztosítva a minél korábbi célkövetést azon a területen, ahol a Cobra Dane radar már nem képes követni a célokat. A GMD természetesen használhatja mindazon eszközöket célkövetésre, amiket a AEGIS BMD rendszernél ismertettünk, a műholdakat is. A mai napig 44 rakéta telepítése történt meg Alaszkában.

A GMD koncepcióját csakis azt teszi lehetővé, hogy Észak-Korea területe kicsi és az érkező rakéták pályái viszonylag szűk sávot fednek le. Mármint kontinens léptéket figyelembe véve. Továbbá az is egyelőre az amerikaiak kezére játszik, hogy jelen tudásunk szerint a potenciális támadó rakéták és robbanófejek száma csekély.

Bizonytalanságok a védekezés terén

A védekezés hatékonysága és a támadóerő nagysága terén azonban bőven vannak sötét foltok. A hadrendben álló észak-koreai ballisztikus rakéták és nukleáris robbanófejek számát nehéz megítélni:

  • A 4000 kilométer hatótávolságú Hwaszong-10 rakétáról a becslések igen szélsőséges értékek között mozognak. Egyes források egészen odáig merészkednek, hogy a rakétából akár már 200 darab is hadrendbe állt, mások szerint legfeljebb néhány tucat. Még, ha a nagyobb szám is igaz, azt igen nehéz elképzelni, hogy Észak-Korea ekkora mennyiségű rakétához rendelkezne nukleáris robbanófejjel. Az Egyesült Államok védelmi rendszerének kapacitását nézve valószínűleg a kisebb szám állhat közelebb a valósághoz.
  • Az interkontinentális Hwaszong-13, 14 és 15 típusokból valószínűleg még csak néhány példány állhat rendelkezésre.
  • A rakéták pontossága is lényeges, de erre vonatkozó konkrét adat nem nagyon áll rendelkezésre. Amennyiben Észak-Korea a rakétáit hagyományos harci résszel vetné be, akkor a körkörös szórása a rakétáknak legfeljebb csak néhány tucat méter kéne, hogy legyen, hogy legalább egy kisebb stadion méretű célt eltaláljanak vele. Ezt a szintet a szuperhatalmak a 2000-es években érték el. Lássuk be, ilyen képesség feltételezése az északi-koreai rakéták számára nem túl reális.Egyes források még a közepes hatótávolságú Hwaszong-10 rakéta esetén is 1,5 kilométeres körkörös szórást adnak meg. Lehetséges, hogy csak az ’50-es évek rakétáit vették alapul és alkalmazták azok értékeit  koreai rakétákra azokat afféle becslésként.

A 1,5 kilométeres szórás azt jelenti, hogy 50% eséllyel landol a cél 1,5 kilométeres körzetében a robbanófej. A teljes szóráskép viszont a körkörös szórás nagyjából háromszorosa. Ilyen pontosság esetén 50, de inkább 100 kt-át meghaladó hatóerőre van szükség ahhoz , hogy egy katonai célpont ellen garantáltan komoly károkozásról lehessen beszélni.

Az észak-koreai rakéták tömegpusztító harci rész nélkül lényegében csak nagyvárosok véletlenszerű rombolására alkalmasak, semmi másra és arra is csak igen korlátozottan. A rakéták romboló ereje valahol 1 db 500-1000 kg-os bombáéval van azonos léptékben.

A ballisztikus rakéták a nukleáris robbanófej mellett csalikat is hordozhatnak, de ehhez szükséges az egymástól függetlenül visszatérhető harci részek (MIRV) technológiájának kifejlesztése. Az, hogy Észak-Korea ilyen képességgel rendelkezzen szintén valószínűtlennek tűnik. A csalik alkalmazásához továbbá az is szükséges, hogy maga a nukleáris robbanófej tömege és mérete lehetővé tegye azok hordozását.

Az SM-3 rakéták a Block IA változat óta továbbfejlesztett célpont-csali megkülönböztetéssel bírnak. Ahhoz, hogy kinetikus romboló eszköz képalkotós infravörös érzékelőjét és a földi radarokat becsapják egy egyszerű felfújható csali nem elégséges. A célpont radarkeresztmetszetét, formáját és a felületi hőmérsékletét is nagyon pontosan utánoznia kell a köztes pályaszakaszban a csalinak. Ilyen technológiát már kifejlesztettek, de ezt egy iparilag fejlett állam tette, mint az USA vagy az Anglia. Elég vad feltételezés az, hogy rendelkezik hasonló technológiával Észak-Korea.

Az amerikai csendes-óceáni támaszpontok védelme

Az Egyesült Államok kontinentális területén felül a csendes-óceáni amerikai katonai támaszpontok is rendelkeznek védelemmel ballisztikus rakétatámadás ellen.

  • Az FTI-03 tesztlövészetet követően Hawaii Kauai szigetén hadrendbe állt az AEGIS Ashore rendszer 2018 decemberében. Ez az AEGIS BMD szárazföldi változata. A támaszpont demonstrálta a távoli célleküzdés (engage on remote). képességet egy SM-3 Block IIA rakétával az SBX-1 úszó platform közreműködésével. A rendszer 24 darab elfogó rakétával került telepítésre.Az AEGIS Ashore telepítését megelőzően Hawaii-t egy oda települt végfázisú nagy magassági területvédelmi rendszer vagyis a Terminal High Altitude Area Defense (THAAD) rendszer védte.

  • Japánban két AEGIS Ashore rendszer telepítése volt tervben, de ez a projekt léket kapott a fogadó ország azon aggodalmai miatt, hogy az SM-3 gyorsító fokozata esetlegesen lakott területre zuhanhat. 2020-ban a japán kormány bejelentette, hogy a szárazföldi rendszer telepítése helyett két AEGIS rendszerrel felszerelt romboló megrendelésével váltanák ki azokat.
  • 2013 áprilisa óta a Guam szigeten levő amerikai támaszpont a THAAD rendszerrel van védve, de nincs kizárva a jövőben az AEGIS Ashore telepítése sem.A THAAD rendszer 48 darab rakétával rendelkezik, de ez bővíthető egészen 72 darab rakétáig. A rakéta sokkal kisebb, mint az GMD vagy az AEGIS BMD rakétája, mindössze 900 kg tömegű és csak egylépcsős. Ennek megfelelően a rakéta megsemmisítési zónája számottevően kisebb. A maximális megsemmisítési távolság 215 km 80 km magasságban. A maximális megsemmisítési magasság 200 km, de a vízszintes távolság ekkor csak kb. 10 km. Ez lényegében csak az rakéta osztály felett átrepülő rakéta elfogását jelenti. A minimális megsemmisítési távolság kb. 60 km.
  • THAAD rendszert Dél-Koreában is telepítették, erre 2017-ben került sor.

2020 végéig összesen 534 darab rakétát gyártottak a THAAD rendszerek számára.

Az amerikai védelmi rendszer hatékonysága

Hogy mennyire tekinthető hatékonynak az amerikai rakétapajzs? A hatalmas és kiterjedt erőfeszítéseket tekintve viszonylag nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy az amerikai védelem meglehetősen szilárd alapokon nyugszik és erős a fenyegetés léptékéhez mérten. Még. Ameddig csak egy maroknyi célpontot kell leküzdenie a rendszernek tűzereje és találati aránya megfelelőnek tekinthető.

A GMD rendszerrel az összes tesztet számításba véve a találati arány 55% volt, 18 indításból 10 találatot értek el. Az AEGIS BMD rendszernél 49 indításból 40 találat volt, ez 81%-os arány. A THAAD rendszer 15 indításból 15-ször találta el a célpontot. A leírás végén található link gyűjteményben megtalálható az összes teszt listája és a sikertelen teszek oka. (Az első link.)

A lenti diagramon látható, hogy egy elfogó rakéta találati arányát adottnak véve több rakétát indítva egy célra mekkora az egy cél megsemmisítésének valószínűsége. Mindössze 55%-os találati arány esetén két rakéta indítva  egy célra a várható siker valószínűsége 80%, három rakétával kicsivel 90% felett van. 80%-os találati arány esetén két rakétával várható siker esélye 96%, három rakéta esetén 99% feletti.

A felkészülés egy elképzelhetetlennek tűnő észak-koreai rakétatámadás ellen nem csak fantazmagória egyesek fejében, hanem igenis valóság, még ha nem is teszik ki az ablakba. Ez akkor vált világossá, amikor 2018 januárjában Hawaai-on egy fals riasztást küldtek ki a Nemzeti Vészjelző Rendszeren keresztül egy ballisztikus rakéta támadásról a lakosság felé. Tehát nem csak a szigetek védelmét biztosítják, de létezik terv a lakosság riasztására.

Összefoglalás

A bemutatott három ballisztikus rakétaelhárító-rendszer összeségében egyes célpontok esetén rétegelt védelmet tesz lehetővé. Az USA területét célba vevő rakétákra először az Észak-Korea közelében levő rombolók és cirkálók tüzelhetnek, majd. átjutó rakétákra a GMD.

A csendes-óceáni támaszpontoknál szintén a hajókon az AEGIS BMD, majd a végfázisban a THAAD vagy az AEGIS Ashore, tehát lényegében a BMD próbálkozhat újra.

Ez a rétegelt védelem és telepített eszközök az USA és Oroszország közötti kölcsönös elrettentés stratégiáját nem borítja fel. Ez a hatalmas rendszer is csak korlátozott számú célponttal birkózik meg és csak egy meghatározott irányból. A ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók és az Oroszország területén levő rakéták Amerika keleti partja felé eltérő irányból érkeznek. Ezek ellen a GMD rendszer tehetetlen a rakéták mennyiségétől függetlenül. Az Oroszország által hadrendben tartott interkontinentális rakéták mennyisége sokszorosra a GMD kapacitásának, tehát még, ha nagyobb területet is fedne le a rendszer, igazából az sem számítana.

Kína jelenleg kb. kb. 40-90 db nagy hatótávolságú rakétával rendelkezik és amennyire lehet tudni, azok nem rendelkeznek több robbanófejjel és csalikkal. Az Észak-Koreából érkező rakétákhoz képest az érkezési sáv nagyjából 200 km-rel szélesebb, tehát lehetséges, hogy a GMD még képes azokat lelőni. Ez részben megbontani látszik a kölcsönös elrettentés egyensúlyát Kínával szemben. Azonban Kína sem maradt tétlen, az elvileg erre adott válasz a DF-41 típusú rakéta, ami egyes források szerint akár több robbanófejjel is bírhat. Ezt 2019-ben mutatták be egy katonai parádén. 2021 márciusában Wuhai mellett 16 siló építését fedezték fel műholdak. Az innen indított rakéták az USA keleti partja ellen kb. 2500 kilométerre repülnének el Fort Greely mellett. Ezek ellen valószínűleg már tehetetlen az GMD.

Az amerikai rakétavédelem össze fő eleme és rendszerre egyetlen összefoglaló ábrán.

A cikk és videó megjelenésével párhuzamosan elindult a blog és csatorna Patreon oldala, ahol lehetőség nyílik annak működésének a támogatása. Ezért cserébe korai hozzáférés, extra tartalmak, illetve a jövőbeli tartalom részleges alakítására is lehetősége nyílik a támogatóknak.

zreműködők

Molnár Balázs                                   Grafika, animáció, szöveg
Hpasp                                                  Technikai lektor
Cifka”Cifu” Miklós                           Technikai lektor

Források

https://www.defense.gov/Portals/1/Interactive/2018/11-2019-Missile-Defense-Review/ballistic-missile-defense-intercept-flight-test-record-UPDATED.pdf

https://missilethreat.csis.org/defsys/

https://missilethreat.csis.org/north-korea-missile-launches-1984-present/

https://fas.org/blogs/security/2019/05/chinareport2019/

https://mostlymissiledefense.com/2013/03/19/national-missile-defense-the-less-than-1-billion-cost-figure-for-the-fourteen-new-gbi-interceptors-march-19-2013/

http://nuclearforces.org/kmz/NewSTARTRussia1Sep2012.kmz

http://nuclearforces.org/kmz/NewSTARTChina1Sep2012.kmz

http://www.newsminer.com/news/alaska_news/us-to-upgrade-aleutian-radar-site/article_ee3bcd4e-0c04-11e9-bc0e-3b61eb655834.html

https://www.upi.com/Top_News/US/2017/05/24/Pentagon-to-deploy-eight-additional-interceptor-missiles-in-Alaska/1051495651239/?ur3=1

https://mostlymissiledefense.com/2012/05/09/gmd-flight-tests-of-operationally-configured-interceptors-may-9-2012/

https://www.globalsecurity.org/space/systems/decoys.htm

https://www.youtube.com/watch?v=gYb-sm24JUk&feature=emb_title

https://www.youtube.com/watch?v=e9BJ_3uklVk

https://mostlymissiledefense5.rssing.com/chan-9905672/all_p1.html

https://news.usni.org/2020/11/17/video-mda-navy-down-icbm-with-destroyer-launched-missile-interceptor?fbclid=IwAR0S10mxU916EXyi9bZE1lDDNul6YDQGlKrYLDmCRO8T9UpuhtPHiJxwxIk

http://www.b14643.de/Spacerockets/Specials/

https://www.defenseindustrydaily.com/sm-3-bmd-04986/

https://www.defense.gov/Newsroom/Releases/Release/Article/2417334/us-successfully-conducts-sm-3-block-iia-intercept-test-against-an-intercontinen/

https://www.defensenews.com/naval/2018/10/26/after-consecutive-failures-navy-has-successful-sm-3-missile-intercept/

https://www.thedrive.com/the-war-zone/27144/two-interceptors-launched-from-california-to-swat-icbm-in-most-ambitious-missile-defense-test-yet

https://www.janes.com/defence-news/news-detail/japan-signs-usd287-million-contract-for-sm-3-block-iia-interceptor-missiles

https://www.thedrive.com/the-war-zone/37685/the-navy-has-finally-proven-it-can-shoot-down-an-intercontinental-ballistic-missile

https://www.defense.gov/Explore/News/Article/Article/1091907/missile-defense-official-helps-pentagon-celebrate-engineers-week/

A wikipediáról származó képek linkjei nem szerepelnek a listában.