|

Hazatért a Helge Ingstad

Ha nem is önerőből, de a hosszas előkészítést követő sikeres kiemelését követően múlt vasárnap hazaérkezett honi kikötőjébe a Norvég Királyi Haditengerészet tavaly novemberében ütközéses balesetben komolyan megsérült és emiatt pár nappal később lényegében teljesen elsüllyedt F313 oldalszámú, Helge Ingstad nevű fregattja.

A haditengerészet elsődleges bázisának számító Haakonsvern területén hétfőn reggel a haditengerészet, illetve a védelmi minisztérium védelmi eszközökért felelős szervezete közös sajtótájékoztatót tartott, melyben a minisztérium részéről úgy nyilatkoztak, hogy jelenleg az elsődleges cél, hogy mentsék a hajóról, ami menthető, illetve hogy partra tegyék a fegyverzetnek, lőszerkészletnek azt a részét, amit a kiemelést megelőzőn a búvárok nem távolítottak el. Ezt követően kerülhet sor az állapotfelmérésre, mely egy fontos lépés lesz a fregatt további sorsának eldöntésében.

Mindemellett a minisztérium részéről az is elhangzott, hogy a terv az, hogy már megrendelt acéllemezekkel befoltozzák a hajótest sérülését és a hajót 5-6 héten belül vízre tehessék.

Azon a novemberi éjszakán senki nem gondolta, hogy a KNM Helge Ingstad így tér haza a NATO hadgyakorlatról.

A haderőnem vezérkari főnöke, Nils Andreas Stensønes ellentengernagy többek között arról beszélt, hogy jó újra honi kikötőjében látni a fregattot, de ugyanakkor hatalmas veszteség is ez a haditengerészet számára, melynek minden fregattjára szüksége lenne.

A felhasított oldalú F313-as fregatt sérülése ponyvékkal takarva.
A sajtótájékoztató hátterét az F313-as fregatt adta, melynek hosszan felhasított oldalát egyelőre ponyvákkal takarták el.

Éppen ezért a Helge Ingstad legénységét a F312 Otto Sverdrup fregatthoz társítják, mely így 2 teljes legénységgel fog rendelkezni és a szükséges karbantartásokat, felkészítéseket leszámítva folyamatosan őrjáraton lesz, ezzel nagyjából pótolva az F313-as kiesését.

Alkonyati áthaladás a Nagy-Bælt híd alatt fregattal.
Kezdődhet a 2. műszak. Az F312-es oldalszámú norvég fregatt a dániai Nagy-Bælt híd alatt áthaladóban 2017 nyarán – az Otto Sverdrup sarki felfedező után elnevezett hadihajó akkoriban épp a NATO gyorsreagálású tengerészeti erejének, a Standing NATO Maritime Group 1 zászlóshajójaként funkcionált.