|

Hazatért a Helge Ingstad

Ha nem is önerőből, de a hosszas előkészítést követő sikeres kiemelését követően múlt vasárnap hazaérkezett honi kikötőjébe a Norvég Királyi Haditengerészet tavaly novemberében ütközéses balesetben komolyan megsérült és emiatt pár nappal később lényegében teljesen elsüllyedt F313 oldalszámú, Helge Ingstad nevű fregattja.

A haditengerészet elsődleges bázisának számító Haakonsvern területén hétfőn reggel a haditengerészet, illetve a védelmi minisztérium védelmi eszközökért felelős szervezete közös sajtótájékoztatót tartott, melyben a minisztérium részéről úgy nyilatkoztak, hogy jelenleg az elsődleges cél, hogy mentsék a hajóról, ami menthető, illetve hogy partra tegyék a fegyverzetnek, lőszerkészletnek azt a részét, amit a kiemelést megelőzőn a búvárok nem távolítottak el. Ezt követően kerülhet sor az állapotfelmérésre, mely egy fontos lépés lesz a fregatt további sorsának eldöntésében.

Mindemellett a minisztérium részéről az is elhangzott, hogy a terv az, hogy már megrendelt acéllemezekkel befoltozzák a hajótest sérülését és a hajót 5-6 héten belül vízre tehessék.

Azon a novemberi éjszakán senki nem gondolta, hogy a KNM Helge Ingstad így tér haza a NATO hadgyakorlatról.

A haderőnem vezérkari főnöke, Nils Andreas Stensønes ellentengernagy többek között arról beszélt, hogy jó újra honi kikötőjében látni a fregattot, de ugyanakkor hatalmas veszteség is ez a haditengerészet számára, melynek minden fregattjára szüksége lenne.

A felhasított oldalú F313-as fregatt sérülése ponyvékkal takarva.
A sajtótájékoztató hátterét az F313-as fregatt adta, melynek hosszan felhasított oldalát egyelőre ponyvákkal takarták el.

Éppen ezért a Helge Ingstad legénységét a F312 Otto Sverdrup fregatthoz társítják, mely így 2 teljes legénységgel fog rendelkezni és a szükséges karbantartásokat, felkészítéseket leszámítva folyamatosan őrjáraton lesz, ezzel nagyjából pótolva az F313-as kiesését.

Alkonyati áthaladás a Nagy-Bælt híd alatt fregattal.
Kezdődhet a 2. műszak. Az F312-es oldalszámú norvég fregatt a dániai Nagy-Bælt híd alatt áthaladóban 2017 nyarán – az Otto Sverdrup sarki felfedező után elnevezett hadihajó akkoriban épp a NATO gyorsreagálású tengerészeti erejének, a Standing NATO Maritime Group 1 zászlóshajójaként funkcionált.

Fórum hozzászólások

  • „Elég rejtélyes ügy, a USS Bush hordozó személyzete közül hárman is öngyilkosok lettek, egymástól függetlenül egy héten belül.”
    biztos rejtegettek egy kockás füzetet... o_O
  • vilmoci
    „Elég rejtélyes ügy, a USS Bush hordozó személyzete közül hárman is öngyilkosok lettek, egymástól függetlenül egy héten belül.”
    biztos rejtegettek egy kockás füzetet... o_O
    Nem tudod milyen tragédiák vannak az esetek mögött. Én is csak az egyikről tudok egy keveset azt is attetelesen. Itt a hölgynek a férje és két gyereke halt meg egy balesetben korábban és nem tudta feldolgozni. A legtöbb esetben komoly tragédiák vagy betegségek állnak az öngyilkosság mögött. És te ezen viccelodsz.

    GRATULALOK

    Majd dobj be egy hasonló poént mondjuk anyu vagy a gyerek temetesen. Bár gondolom már a gondolat is felháborító. Nagyon helyesen!!! Csak ha neked nem esik jól akkor miért csinálod másokkal?
  • DINAMO

    Csak az én kedvemért nem kell ilyen lelkiismeretesen, idegből „dolgoznod”, igazmondó...
  • vilmoci
    Csak az én kedvemért nem kell ilyen lelkiismeretesen, idegből „dolgoznod”, igazmondó...
    Tudod engem felhaborit ha barki nyomoran is viccelodnek legyen az nemet magyar orosz amerikai. Azoknak az embereknek segitsegre vasn szukseg nem ilyen cinikus gunyolodasra. De ha szerinted ez igy elfogadhato akkor kivanok neked hasonlokatmajd anyu apu temetesen.

    Kulonbozoek vagyunk. Ki ezt szereti ki azt.

    Ja van akinek morbid a humora, más meg lenézi a saját fajtáját és szarja a volt hazáját. Tényleg különbözőek vagyunk.
  • BiancoGasto
    Ja van akinek morbid a humora, más meg lenézi a saját fajtáját és szarja a volt hazáját. Tényleg különbözőek vagyunk.
    Ja vannak ilyenek is.
  • DINAMO
    Tudod engem felhaborit ha barki nyomoran is viccelodnek legyen az nemet magyar orosz amerikai. Azoknak az embereknek segitsegre vasn szukseg nem ilyen cinikus gunyolodasra. De ha szerinted ez igy elfogadhato akkor kivanok neked hasonlokatmajd anyu apu temetesen.

    Kulonbozoek vagyunk. Ki ezt szereti ki azt.
    Pont neked nem kéne itt felöltened a filantróp álarcot, miközben....
    Mindazonáltal nyugodtan elkulloghatsz Küredre...
    BiancoGasto
    Ja van akinek morbid a humora
    Azt hiszem félreértés történt. Szó sincs róla, hogy vicceskedni akartam volna. Az nem ilyen...
  • vilmoci
    Pont neked nem kéne itt felöltened a filantróp álarcot, miközben....
    Mindazonáltal nyugodtan elkulloghatsz Küredre...

    Azt hiszem félreértés történt. Szó sincs róla, hogy vicceskedni akartam volna. Az nem ilyen...
    Akkor bocs.
  • tacticool
    Napi színes hírek a nagyvilágból: Úgy néz ki a venezuelai haditengerészet egyik járőrhajója egy kis kalózkodásra adta a fejét, majd sikeresen el is süllyesztette magát egy üdülőhajóval...

    Most akkor par kerdes. A nemet hajo felhuzta

    https://www.thedrive.com/the-war-zo...amming-a-cruise-liner-with-an-reinforced-hull

    https://www.fleetmon.com/maritime-n...-ship-sunk-venezuelan-navy-ship-and-fled-pro/
    Na most akkor pár kérdés nyugtalanít engem. :)

    1. Jóváírták e a győzelmet a német kapitánynak?
    2. felfestették e a hajóra a győzelmi jelet?
    3. Hogyan akadályozta meg a hős venezuelai kapitány a diverzáns akciót? Úszva?
  • ladagrant
    https://index.hu/kulfold/2020/04/05..._venezuelai_haditengereszet_egy_hajoja_banta/

    Hát ez sírva röhögős ez a venezuelai szerencsétlenkedés. xD

    A hollandok helyében kitüntetném a turistahajót, mert megvédték a felségvizeiket. Rögtön utána odavinni valami nagyobb vasat, hogy még egyszer ne jusson eszükbe a komcsiknak őfelsége Vilmos Sándor birtokait zargatni.
    Ez kb, mint az ürgebőrbe varrt doboz. Eszméletlen. Néha eltöprengek azon, hogy ennyi idióta mellett hogyan sikerült oda eljutni, ahol most vagyunk.
  • Flexus
    Minek nagyobb vas? Láthatóan egy evezős csónak is megteszi....
    Ez volt a venézek utolsó nagyobb hajója. A párja zátonyra futott, aztán már nem futotta a javításra.
  • gacsat
    Ez volt a venézek utolsó nagyobb hajója. A párja zátonyra futott, aztán már nem futotta a javításra.
    Harom ilyen volt elvileg uzemben, es egy felkeszen a hajogyarban Veezuelaban. Csodalom hogy eddig valahogy uzemeltetni tudtak oket.
  • antigonosz
    Harom ilyen volt elvileg uzemben, es egy felkeszen a hajogyarban Veezuelaban. Csodalom hogy eddig valahogy uzemeltetni tudtak oket.
    Egészen újak. hajóban.
    Egy Braziliában zátonyra futott vagy 6 -8 éve, és azóta se javították ki.
  • gacsat
    Ez volt a venézek utolsó nagyobb hajója. A párja zátonyra futott, aztán már nem futotta a javításra.
    Pedig az olajkincs alapján Venezuela a világ egyik leggazdagabb országa... :(
  • Irániak egy rakétás lövészet során május 10-én a saját hajójukat lőtték ki. A gyakorlat során a Jamaran(76 oldalszámú) fregatt egy iráni Noor hajó elleni rakétát indított(kínai C-802 másolata), amely az A 1403 Konarak rakétás naszádot találta el. Az incidensben a naszád személyzetének minimum 20 tagja ( a kapitány is ) életét vesztette.

    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]

Ugrás a fórum topichoz