|

Aktív védelem a „könnyű” járműveknek Izraelből

A hír nem friss, az AUSA 2018 kiállítás keretében mutatta be az izraeli Rafael és IMI az MBT-nél kisebb kategóriát védelmező újratervezett aktív védelmi rendszerét.

Az október elején tett bejelentés szerint a Trophy APS (Active Protection System) a több mint 300 tesztlövésből közel 280 beérkező fenyegetést semlegesített, köztük különböző típusú harckocsi elhárító – (RPG) és irányított rakétákat (ATGM).

Az alapvetően erősen páncélozott eszközök védelmére tervezett rendszernél első körben komoly fogyókúrát írt elő a Rafael, mely során közel 40 százalékot sikerült lefaragni, ami kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy az IDF új 8×8 kerékképletű Eitan AFV (Armored Fighting Vehicle) és a Bradley védelmét el tudja látni.

Trophy APS-sel felszerelt Bradley a tesztek során. A képen látható maga a rendszer, a szintén Rafael által gyártott reaktív páncélzattal és az Elta által gyártott előre néző radarral (Windguard) kiegészülve. Forrás: defense-update.com ,

Az Izrael déli részén végrehajtott teszteket egy átalakított, torony nélküli Bradley segítségével hajtották végre, melyet 120 külföldi tisztviselő figyelme kísért (Amerikai Hadsereg, NATO és más szövetséges államok képviselői), amely során a Rafael ígéretet tett arra, hogy a rendszert a Stryker-család részére is elérhetővé kívánják tenni 2019. elején. (A cikk állítása szerint a Trophy rendszer már üzemel az M-1A2 fedélzetén, valamint a rendszer összetevői az US Army részére átadásra kerültek.)

A Trophy mellett bemutatásra került az IMI (Israel Military Industries) által gyártott Iron Fist névre hallgató APS, melynek célplatformjaként a fentebb említett Eitan mellett a bulldózereket és más, közepes méretű járműveket jelöltek meg. A különbséget a két rendszer között azoknak működési elvében kell keresni. A Trophy közvetlen találattal semlegesíti a beérkező fenyegetést, melyhez pontos és gyors célmeghatározás szükséges. Az Iron Fist hasonlóan robbanótöltetet használ a semlegesítéshez, azonban közvetlen találat helyett a jármű mellett olyan magasságban robbantja az előre beprogramozott töltetet, amely a legnagyobb esélyt biztosítja a fenyegetés kiiktatásához.

IF-LD egy JLTV fedélzetén az AUSA 2018 kiállításon. Forrás defense-update.com ,

Az elvégzett tesztek során meglepő módon az IDF a Rafael megoldása mellett tette le a voksát, annak 2011-es harctéri megjelenése óta közel 40 különböző fenyegetést semlegesített (a szerző itt is különböző páncélelhárító rakétákat nevez meg „áldozatként” konkrét típus nélkül). 2011. óta egyébként az IDF több száz millió dollárt költött a Merkava MK3, MK4 és Namer Trophy rendszerrel történő ellátására, amelyből közel 1000 darab került beszerzésre.

Az IMI sem panaszkodhat, ugyanis az Iron Fist nagy érdeklődést váltott ki nemzetközi porondon mind a gyártók, mind a felhasználók között, amely új kihívások elé állította a gyártót. Értelemszerűen a rendszer komplexitása és az integrációja volt az elsőrendű pont, közvetve ezután pedig az ellentevékenység során végzett robbanás károsító hatásainak kérdése. A gyártó ezért „moduláris” felépítésűvé tette az Iron Fist APS-t, amelynek keretében lehetőség van kisebb robbanást előidéző töltet alkalmazására is, így a közepes járművek mellett immár a „könnyű” kategóriában is biztonságosnak ítélte a védelmi rendszert.

Szintén az AUSA 2018 kiállításon lekapott Griffin III, mely az IF-LD rendszerrel lett felszerelve. A képen jól látható a hírben szereplő Iron Fist egyik változatának összetevői. ,

A fejlesztések eredményeként a védendő jármű felépítményére három – vagy négy radar kerül telepítésre, radaronként két infravörös érzékelővel kiegészítve, amely a fenyegetés felismerését, osztályozását és követését végzi. Az ellentevékenységet végző indítóból kettő kerül a járműre, valamint egy vezérlő egység, amely küzdőtéren belül helyezkedik el.

Az IF-LD (Iron Fist Light-Decoupled) névre hallgató rendszer tesztelését az US Army a közeljövőben kezdi meg a Bradley, JLTV és az M-1280 felépítményén. A Bae Systems CV-90 felépítményére integrált IF-LC (Iron Fist Lightweight Configuration) „all in one” megoldása a rendszer összes komponensét egy 360 fokos lefedettséget biztosító pontra helyezte el. Mindkét megoldás utólag is telepíthető, nem igényli a meglévő védelmi rendszerek megbontását.

A DSEI 2017 kiállításon bemutatkozó, még integráció alatt álló IMI IF-LC. a CV-90 felépítményén. Forrás: defense-update.com ,