|

Az első USS Iowa

Úgy tippelnénk, hogy a USS Iowa hallatán leginkább az Iowa osztály első tagja, a BB 61 USS Iowa képe ugrik jellemzően – például amint össztüzet zúdít éppen. Ezen behemót mellett szegény BB 4 labdába sem rúghat ismertség tekintetében, pedig az Iowákhoz hasonlóan az első USS Iowa is korának legnagyobb amerikai csatahajója volt – még ha csak rövid hasznos szolgálati idővel is.

Az 1897-ben hadrendbe állított USS Iowa a U.S. Navy akkori legnagyobb hadihajója volt – vízkiszorítása és méretei nagyjából akkora volt, mint napjaink Flight II / IIA változatú Arleigh Burke osztályú rombolóié. ,

A dreadnought korszak beköszönte előtt szűk egy évtizeddel tervezett és 1897-ben hadrendbe állított BB-4 lett az Egyesült Államok első olyan csatahajója, melynek tervezésekor szempont volt, hogy a partoktól távolabb, kint a nyílt tengeren is megállja a helyét a U.S. Navy elvárásainak megfelelő szinten. De mondhatjuk úgy is, hogy a 3 Indiana osztályú hajót követően az első Iowa az USA 4. olyan csatahajója lett, mely összemérhető volt az akkori európai hajókkal.

Az Iowa fegyverzetét 4 db 12″-es (300 mm), 8 db 8″-es (200 mm) és 6 db 4″-es (100 mm) löveg alkotta. ,

Egy 1898-as fotó a USS Iowa 12″-es lövegei előtt. A baloldali ágyúcső 1903-ban egyébként szétnyílt, 3 tengerész életét követelve. ,

Hadrendbe állítása után nem sokkal az 1898-as spanyol–amerikai háborúban át is esett a tűzkeresztségen, ahol részt vett parti erődítmények támadásában, tengeri blokádban, illetve spanyol cirkálók leküzdésében.

A Karib-térségből már visszatért USS Iowa egy 1898 augusztusi győzelmi díszszemlén New York kikötőjében. U.S. Naval History and Heritage Command,

1919-ben átnevezték Coast Battleship No. 4, hogy az Iowa név felszabaduljon azon South Dakota osztályú csatahajók egyikének, melyeket végül a Washingtoni haditengerészeti szerződés értelmében nem fejeztek be. Az el nem készült BB 53 helyett így kapta az Iowa osztály első hajója, a BB 61 a középnyugati állam nevét. A soron következő USS Iowa a Virginia osztályú vadász atom-tengerállatjáró az SSN 797 lesz, amit a Block IV-es Virginiák egyik példányaként 2014-ben rendeltek meg.

A BB 4 pályafutásának utolsó szakasza 1920-ban vette kezdetét, mikor is hajóágyúitól megfosztották és rádiós távirányító rendszert telepítettek fedélzetére annak érdekében, hogy távirányítású célplatform lehessen éles lövészethez.

Egy 1921-es fotón, már távirányítású célpontként szolgáló hajóként. ,

Elsüllyedéssel végződő ütlegelésre végül 1923-ban került sor a Panamai-öbölben.

Az ex-USS Iowa története 1923 márciusában fejeződött be. ,