|

HTKA Hírhalom 2015. 41. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Kínai spottereknek sikerült lencsevégre kapniuk egy J-10B-t, amire a Kínai Légierő felségjelzését festették fel, ez pedig azt mutatja, hogy a 4++ generációs, AESA lokátorral ellátott harci gép szolgálatba állt. A típust tavaly novemberben kapta meg a légierő, eddig a saját a berepülési programjukat folytatták.

J-10B a Kínai Légierő jelzésével | Forrás: alert5.com

J-10B a Kínai Légierő jelzésével | Forrás: alert5.com ,



Az Indiai Kormány 7 századnyi Tejas Mk IA beszerzése mellett döntött. A hazai fejlesztésű típus első verziója messze elmaradt a kitűzött követelményektől, ennek ellenére 40 példányt rendelt belőle a légierő. Közben megkezdődött a jelentősen módosított Mk II fejlesztése, azonban annak elkészültéig kihozták az eredeti variánsból a legtöbbet, ez kapta az Mk IA jelölést. Utóbbi jelentős fogyókúrán esett át, az eredeti 6500 kg-os üres tömeget egy tonnával csökkentették. Ezt úgy érték el, hogy leszedték a gépre rakott ballaszt súlyokat és áttervezték a futóművet. Az Indiai Légierő kérésére a gép orrába a hazai fejlesztésű lokátor helyett egy izraeli eszköz került, ez a gép tömegére szintén kedvező hatással volt. A módosítások ellenére a gép továbbra sem képes a tervezett tömegű fegyverzet hordozására, de a program életben tartása, és a légierő modern gépeinek hiánya miatt a kormány mégis a megrendelése mellett döntött, hogy így pótolják az Mk II-es szolgálatba állításáig meglévő űrt. Utóbbira még közel egy évtizedet kell várniuk, a hírek szerint 2024-25 körül indulhat be a sorozatgyártása.

Az Ausztrál Királyi Légierő KC-30A tankere első alkalommal adott át levegőben üzemanyagot egy 5. generációs vadászbombázónak. A tesztekre Kaliforniában került sor az Edwards légibázis körzetében, a KC-30-as 59 alkalommal kapcsolódott össze a bázis egyik F-35A gépével. Ötször került sor üzemanyag átadásra, ezek közben 43 200 font, azaz kb. 19 600 kg-nyi kerozint szivattyúztak át.

Az AF4 jelű nullszéria gép első alkalommal vételez üzemanyagot az Ausztrál Királyi Légierő KC-30A tankergépéből | Fotó: USAF

Az AF-4 jelű nullszéria gép első alkalommal vételez üzemanyagot az Ausztrál Királyi Légierő KC-30A tankergépéből | Fotó: USAF ,

A Vulcan nehézbombázó utolsó repülőképes példányát is elérte a vég. Az XH558-as felújítása 2008-ban fejeződött be, azóta pedig szerves részét képezi a szigetország repülős eseményeinek. Az adományi pénzekből újra repülőképes állapotba hozott gép üzemeltetése hatalmas összegekbe kerül, amit a tulajdonosi kör már nem tud finanszírozni, emellett egyre jelentősebb műszaki problémák is a felszínre kerültek. A V bombázó sorsának alakulásáról már korábban döntöttek, azóta országbejáró turnén vett részt, ahol többször repült együtt a légierő gépeivel, valamint egyszer az USAF Lakenheath-i F-15-öse is díszkíséretet nyújtott az „öreg madárnak”. Még néhány repülés van hátra az XH558-as karrierjéből, szeptember 19-én pedig a Red Arrows-al is megvolt a közös búcsúrepülés. Erről készült egy a bombázó pilótafülkéjéből felvett videó, íme:

Indiával nem könnyű üzletet kötni, erről a franciák is megbizonyosodhattak. A 2012 januárjában megnyert MMRCA tendert hosszú évek eredménytelen tárgyalásai követték. A két fél sehogy sem tudott megegyezni a 126 Rafale szállításáról, elsődleges problémának a gépek ára bizonyult. Végül idén áprilisban, kormányközi megállapodás született 36 példány szállításáról, és szó volt arról, hogy a további gépeket is így szerzik be. Azonban az első 3 tucat gépről sem sikerült mind a mai napig aláírni a szerződést. A hírek szerint erre hamarosan, maximum egy hónapon belül sor kerülhet.

India jövőre nyugdíjba küldi a még meglévő Sea Harrier vadászgépeit, ezzel a típus utolsó példányai is eltűnnek az aktív szolgálatból. A repülőgépekkel együtt az INS Vikrant repülőgép hordozó is deaktiválásra kerül.

Sea_Harrier_IN-610x290

Közösen gyakorolták az autópályáról üzemelést a svéd és finn pilóták. Finnországban került sor az eseményre, melyen a Svéd Légierő 211. századának két Gripenje, valamint a Finn Légierő néhány F/A-18C/D Hornetje vett részt. A vendég pilóták számára nagy kihívást jelentett az ismeretlen környezetben, rossz látási körülmények között az autópályára való le és felszállás. A gyakorlatról készült néhány kép, egy egy rövidebb videó:

Finn F/A-18 országútról felszállás közben | Fotó: Louise Levin/Försvarsmakten

Finn F/A-18 országútról felszállás közben | Fotó: Louise Levin/Försvarsmakten ,

Svéd JAS-39 Gripen norvég közúton | Fotó: Louise Levin/Försvarsmakten

Svéd JAS-39 Gripen norvég közúton | Fotó: Louise Levin/Försvarsmakten ,

Ismét tengerre száll az F-35C két példánya. A tavaly novemberi próbák után október 15-én megkezdik a típus második tengeri tesztjeit, melyekhez most a USS Nimitz (CVN-68) helyett a USS Dwight D. Eisenhower (CVN-69) asszisztál.

F-35C-k startolnak a USS Nimitz fedélzetéről | Forrás: commons.wikimedia.org

F-35C-k startolnak a USS Nimitz fedélzetéről | Forrás: commons.wikimedia.org ,

14-en vesztették életüket egy balesetben Afganisztánban, szeptember 2-án. Az Amerikai Légierő C-130J szállítógépe, fedélzetén 6 amerikai katonával és 5 civillel nem sokkal a felszállás után visszazuhant a Jalalabad repülőtérre. A repülőgépen tartózkodókon kívül 3 afgán is meghalt a földön. Az eset kivizsgálását megkezdték, a lehetőségek közül ki is vonták az ellenséges aktivitást. Ennek ellenére a tálibok szóvivője egy közösségi portálon úgy nyilatkozott, hogy ők lőtték le a Super Herculest.

Nyugdíjba vonult az USAF első AC-130U támadógépe. A típus első példányaként 1995. február 17-én szolgálatba állított, 0163-as oldalszámú, Bad Omen (Rossz Ómen) becenevű gép a Davis Montham légibázisra kerül, a hírhedt repülőgép temetőbe. Bad Omen több mint 2300 bevetésen vett részt, ezek során 10 000 órát töltött a levegőben.

Bad Omen a nyugdíjazási ceremóniáján | Fotó: U.S. Air Force/Airman Kai White

Bad Omen a nyugdíjazási ceremóniáján | Fotó: U.S. Air Force/Airman Kai White ,

Az Indiai Légierő újjáalakította a 4 éve feloszlatott Surya Kiran műrepülő csapatot. Újbóli bemutatkozó repülésükre az október 8-i Légierő Napján kerül sor, egy másik új csapattal együtt, akik a nemrég beszerzett PC-7-eseket repülik. Surya Kiran Hawk kiképzőgépekkel vesz majd részt a bemutatóin.