|

Még mindig földön az M-346

A több megrendelést is bezsebelő Alenia Aermacchi újabban nem lehet büszke M-346 Master kiképzőgépére, ugyanis úgy néz ki, két baleset után sem találták meg még a konkrét okokat, késleltetve ezzel az egész programot.

Közel három hónappal az előszériás példány Olaszországban, május 11-én történt balesete után a sugárhajtású kiképző repülőgép eddigi példányai továbbra is a földön vesztegelnek a baleset okának kiderítése miatt. Az olasz gyár kitart abbeli véleménye mellett, hogy nincs hasonlóság eme és a 2011 novemberében, Dubajban megrendezett légi parádén szereplő, majd a partjainál lezuhant prototípus földbe csapódása között A szóvivő elmondása alapján a kiképző/könnyű támadó feladatkörű típus a közeljövőben nem fog a levegőbe emelkedni.

Az M-346 002-es prototípusa a 2009-es Zeltweg Air Power repülőnapon. Fotó: HTKA.hu- Spawn

Az M-346 002-es prototípusa a 2009-es Zeltweg Air Power repülőnapon. Fotó: HTKA.hu- Spawn ,

Ennek ellenére azonban a legutóbbi baleset mégis rácáfolni látszik az állításokra, ugyanis anonim források szerint a sikeres katapultálást végrehajtó Matteo Maurizio tesztpilóta a repülés során hirtelen elvesztette a teljes irányítást a gép felett, ami kísérteties hasonlóságot mutat a 2011-es balesettel, mikor is közvetlenül a felszállás után leállt a gép teljes elektromos ellátása. Akkor két pilóta katapultált a gépből, közülük egy szenvedett sérülést.

Az Alenia szóvivője hozzá tette, hogy a két szerencsétlenül járt M346 különböző konfigurációban repült. Igyekezetüket bizonyítva a májusi baleset okát három különálló vizsgálat révén szeretnék megismerni, amelyhez a gyártó nyomozásán kívül bekapcsolódik az olasz légierő és az igazságügyi hatóság is.

A balesetek eddig úgy néz ki nem szegték kedvét a megrendelőknek, melyek közé jelenleg Izrael, Olaszország és Szingapúr tartozik. Két szériagép már az olasz légierő rendelkezésére lett bocsájtva az üzemeltetéssel kapcsolatos tesztek elvégzéséhez. A szingapúri légierő által megrendelt 12 gép szállítása az év elején kezdődött a Franciaországban, Cazaux bázisán állomásozó állomásozó 150. század részére, amelyről a megrendelő kérésére bejelentést nem tettek közzé.

A szingapúriak első gépe | Fotó: Alenia Aermacchi

A szingapúriak első gépe | Fotó: Alenia Aermacchi ,

Az olasz légierő a szükséges 15 darab helyett azonban egyelőre csak hat darabot rendelt. Az első két leszállított gép sikeresen teljesítette az első teszteket, a baleset miatt a végső értékelés és teszt késést szenved. Az izraeli légierő 30 példányra tart igényt, talán köszönhetően annak az együttműködési programnak, ami az IAI és az Elbit között köttetett, s mely a szerződés időtartama alatt biztosítani fogja a pilóták képzését. Hasonló megegyezés Szingapúrban is született, amelynek résztvevői többek között a fővállalkozóként megjelölt ST Aerospace, az Alenia és a Boeing. 2009 februárjában az Egyesült Arab Emírségek légiereje is bejelentést tett a típus megrendeléséről, mind ezidáig nem született belőle konkrét szerződés

Az M-346 a nevezett megrendelőknél általa legyőzött angol BAE Systems Hawk és a dél-koreaiak által kínált KAI T-50 típussal egyetemben részt vesz az amerikai légierő gigászi, a Northrop T-38 Talon leváltására kiírt T-X tenderén – azonban az idei évben foganatosított amerikai költségvetési megszorítások ennek révbe érését nem segítik elő. Ha Amerikában egyelőre nem is, de Lengyelországban az egyik típus sikert arathat, mivel 2015-től szeretnének 6 példányt szolgálatba állítani, amennyiben az ügylet sikeresen létrejön.