|

69 év után felolszlik a VMA-513 „Flying Nightmares”

Több mint 69 év aktív szolgálat után, 2013. július 13-án feloszlatják az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságának VMA-513 „Flying Nightmares” repülőszázadát, mely 1970-óta az AV-8 Harrier különböző verzióit repüli. A „Repülő Rémálmok” 1944. február 15-e óta szerepel a USMC aktív állományában. Pilótái kivették a részüket a II. világháborúból, a koreai és vietnami háborúkból, majd később az 1991-es és 2003-as iraki, illetve a 2001-es afganisztáni hadműveletekből és azok folytatásaiból. Érdekesség, hogy a koreai háborúban – és a világtörténelemben – ők voltak az elsők, akiknek sikerült éjszaka, fedélzeti lokátor segítségével egy ellenséges sugárhajtóműves vadászrepülőgépet lelőniük.

Megalakulásukkor Grumman F6F Hellcat típussal nappali vadászként funkcionáltak, majd az F4U-5N és F7F-3N repülőgépekre átnyergelve, éjszakai vadászrepülőkké avanzsáltak. A sugárhajtású korszakba 1952-ben léptek be a Douglas F3D-2 Skynight mindenidős vadásszal. 1952. november 3-án, a kora hajnali órákban William T. Stratton őrnagy és Hans Hoglind főtörzsőrmester fedélzeti radarjuk rávezetésével, a sötétséget kihasználva elfogtak és lelőttek egy észak-koreai Jak-15 típusú, sugárhajtóműves vadászrepülőgépet, amivel repüléstörténeti tettet hajtottak végre. Később váltottak, 1958-tól 1963-ig repülték a Douglas F4D-1 Skyray típust, majd 1970-ig a McDonnell Douglas F-4B Phantom II-t.

F4U-5N éjszakai vadászbombázó, az akkor VMF(N)-513 jelzésű század állományában, a koreai háború idején, 1950-ben | Fotó: James W. Helms, USMC

F4U-5N éjszakai vadászbombázó, az akkor VMF(N)-513 jelzésű század állományában, a koreai háború idején, 1950-ben | Fotó: James W. Helms, USMC ,

A VMA-513 jelzést 1971. április 16-án kapták meg, amikor átvették az első McDonnell Douglas / British Aerospace AV-8A Harrier V/STOL repülőgépüket, amikkel főként az Iwo Jima-osztályú helikopterhordozó dokkhajókra települtek. A függőlegesen fel- és leszállni képes típus újabb változatát, az AV-8B Harrier II-t 1987 októberében kezdték el használni, így ezekkel vettek részt az 1991-es iraki hadműveletekben, ahol 103 bevetést teljesítettek veszteség nélkül. Az Egyesült Államok 21. század háborúiban szintén a Harrier II volt az igáslovuk, igaz, a típus közben folyamatos modernizációkon esett át, megkapták például a LITENING célmegjelölő konténert, amivel precíziós csapásmérésre is képessé váltak.

A VMA-513 egyik első AV-8A-ja. Ez a gép (gyártási szám: 158384) eredetileg Harrier Mk. 50-nek épült Nagy-Britanniában, később módosították a USMC számára. 1980. szeptember 5-én, akkor már YAV-8C változatra konfigurálva, a USS Tarawa (LHA-1) fedélzetéről felszállva hajtóműhiba miatt lezuhant és megsemmisült | Fotó: USMC

A VMA-513 egyik első AV-8A-ja. Ez a gép (gyártási szám: 158384) eredetileg Harrier Mk. 50-nek épült Nagy-Britanniában, később módosították a USMC számára. 1980. szeptember 5-én, akkor már YAV-8C változatra konfigurálva, a USS Tarawa (LHA-1) fedélzetéről felszállva hajtóműhiba miatt lezuhant és megsemmisült | Fotó: USMC ,

2002 októberétől 2003 szeptemberéig, első afganisztáni kiküldetésük alatt 1250 éles harci bevetést teljesítettek (3763 repült óra, ebből 1833 éjszaka) mindössze hat repülőgéppel; 2006 februári kezdéssel pedig az iraki Al Asad támaszpontról hajtottak végre bevetéseket, ezek során 4519 órát repültek harci körülmények között, 95%-os hadrafoghatóság mellett – panasz tehát nem lehetett rájuk. Szintén ide kapcsolódik egy elsőség: 2006. május 11-én a VMA-513 AV-8B-i voltak az első Harrier II-k, melyek élesben vetettek be JDAM bombákat: 500 fontos GBU-38-asokkal támadtak egy ellenséges célt.

A VMA-513 egyik Harrier II repülőgépe | Fotó: US Navy

A VMA-513 egyik Harrier II repülőgépe | Fotó: US Navy ,

Afganisztánból 2011-ben távoztak végleg, ezt követően a USS Bonhomme Richard (LHD 6) fedélzetén települve megjárták a Távol-Keletet, ahol részt vettek az idei Foal Eagle hadgyakorlaton. Ez azonban már csak a végjáték része volt: útjuk az arizonai Yuma tengerészgyalogos légitámaszpontra vezet, ahol június 13-ától kezdve megszűnnek létezni. A repülőgépeket egyrészt kivonják és konzerválják, néhányat átadnak más századoknak, a személyi állományt pedig szintén szortírozzák: egyesek átkerülnek más, Harrier II-t üzemeltető egységekhez, a kijelölt katonák pedig F-35B-átképzésen vehetnek részt.

Forrás: MilitaryTimes

2 hozzászólás “69 év után felolszlik a VMA-513 „Flying Nightmares””