|

Továbbra is gyakorlatozhatnak Indiában szingapúri katonák

Június 4-én Szingapúr és India további öt évre meghosszabbították azt a megállapodást, melynek értelmében a törpeállam igénybe veheti Új-Delhi kijelölt repülőtereit, lőtereit és egyéb infrastrukturális létesítményeit fegyveres erőinek kiképzéséhez és gyakorlatoztatásához. A kontraktust Radha Krishna Mathur, India új védelmi minisztere, és jó ideje hivatalában lévő szingapúri kollégája, Chiang Chie Foo látták el kézjegyükkel. Szingapúr ezzel továbbra is az egyetlen olyan ország maradt, melynek India megengedte, hogy területén állomásoztasson katonákat, de természetesen csak kiképzési célzattal.

Az indiai védelmi tárca közleménye szerint a tárgyalások a 2017-ig történő meghosszabbításról már tavaly júliusban elkezdődtek, és mostanra jutottak olyan stádiumba, hogy véglegesíteni lehessen azokat. A két nemzet között egyébként mindig is szoros volt az együttműködés katonai, politikai és gazdasági téren, tehát nem meglepő, hogy sikerült megegyezniük a szerződés továbbvitelében. Szingapúr nyilvánvalóan nem ingyen veszi igénybe ezt a szolgáltatást, ami rendkívül fontos számára, hiszen méretéhez képest komoly mennyiségű haderőt tart fent. Ennek megfelelően több partnerország területén települnek állandó jelleggel egységei: az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Franciaországban. India esetében a jelenlétet nem állandó századok jelentik, ott – mint már említve lett – csak kiképzési és gyakorlatozási feladatokra kerül sor bizonyos időközönként.

A szingapúri légierő gerincét képező F-16C Block 52-esek egyike | Fotó: Luhai Wong, Wikimédia Commons

A szingapúri légierő gerincét képező F-16C Block 52-esek egyike | Fotó: Luhai Wong, Wikimédia Commons ,

Ez a folyamat 2007-ben kezdődött, akkor írták az első, öt évre szóló megállapodást az indiai légtér, lőterek és bázisok használatáról. A szerződés egyébként India számára is hasznos, lévén a két légierő azóta rendszeresen tart közös gyakorlatokat, ahol megismerhetik egymás típusait, de a szárazföldi és tengeri haderőnemek részéről is egyre gyakoribbak a nemzetközi kooperációban lezajló hadijátékok. Sőt, a mostani megegyezés kapcsán jelentette be a szingapúri fél, hogy a pilótáinak képzésére használt, nyugat-bengáliai Kalaikunda légitámaszpontot nagyobb beruházásokat kíván végrehajtani, modernizálandó és bővítendő a létesítményt.
Abban pedig minden indiai biztonságpolitikai szakértő egyetért, hogy Szingapúr az egyik – ha nem a – legfontosabb stratégiai partnere Új-Delhinek a kínai előretörés ellensúlyozására indított „hadjáratában”.

One Response to “Továbbra is gyakorlatozhatnak Indiában szingapúri katonák”