AESA radart kapnak az izraeli Sa’ar 4.5 naszádok

Az Izraeli Haditengerészet számára 1980 – 2003 között megépült 10 db Sa’ar 4.5 naszád közül jelenleg csak a Hetz alosztály 8 tagján lelhető fel a Dávid csillagos lobogó, lévén az Aliya alosztály 2 tagját 2004-ben eladták Mexikónak. Így hát ezen hírmorzsa is ezen 8 kis hadihajóról.

Az INS Hetz hadrendbe állításának évében, 1991-ben. ,

Látható, hogy a szóban forgó rakétás naszádok egy meglehetősen tág időintervallumban kerültek átadásra, ami alatt a korábban átadottak modernizáláson estek át, az ifjabbak pedig eleve modernebb felszereltséggel érkeztek meg a haderőnemhez. Mostanra újabb modernizálásra érettek meg – ezen folyamat egyik igen fontos eleme pedig a radar köré szerveződik. A jelenleg fellelhető, részfeladatokért felelő radarokat szanálják és helyüket egyetlen, az IAI Elta által szállított AESA radar veszi majd át.

A Sa’ar 4.5-ösökön jelenleg fellelhető EL/M-2221 tűzvezető radar, a keresőradar és a Barak 1 CIWS-hez kötődő radar szerepét konkrétan az EL/M-2258 ALPHA (Advanced Lightweight Phased Array) jelölésű radar veszi majd át, melyet kifejezetten a kis és közepes méretű hadihajók számára hoztak össze az izraeli mérnökök.

A forgó mozgást is végző, így 360 fokos lefedettséget biztosítani képes AESA antennának a felépítményre, árbocra elhelyezendő része nevéhez hűen nem nagy tömegű, mindössze mindössze 700 kilogramm. Ezt egészíti ki további fél tonnányi berendezés a fedélzet alatt.

Az IAI Elta 2258 ALPHA radar. Az IAI ezen rendszerének több elemét az Indiai Haditengerészet számára szállított nagyobb, EL/M-2248 MF-STAR jelölésű AESA radarjából vette át. ,

A Hetz naszádok ezen új szenzorának telepítése jelenleg egyébként még csak ott tart, hogy az IAI Elta szerződést kapott a rendszernek a szóban forgó hajóosztályra történő integrálására.

Saar 4.5 naszád – itt épp a Phalanx nélkül ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

HTKA Hírhalom 2019. 11. hét

Összetörtek egy izraeli Herculest

Összetörtek egy izraeli Herculest

HTKA Hírhalom 2019. 2. hét

HTKA Hírhalom 2019. 2. hét

Izrael új generációs irányított bombát fejleszt

Izrael új generációs irányított bombát fejleszt