|

Victoria a RIMPAC-en bizonyíthat

Victoria alatt ez alkalommal egy elég acélos fehérnép, a kanadaiak Victoria-osztályú tengeralattjáróinak névadó egysége értendő. Úgy tűnik hogy az eddigi teljesítményük alapján nem éppen a legsikeresebb kanadai védelmi programot megtestesítő, egykori angol tengeralattjárók közül az első végre már olyan állapotban van, hogy el lehessen küldeni a Csendes-óceánon megrendezett legnagyobb hadgyakorlatra.

A néminemű gyermekbetegségekkel küzdő, de a kor technikai színvonalának messzemenően megfelelő tengeralattjárókat a Royal Navy 1990-1993 között állította hadrendbe – a hidegháború véget érésével a tervezett 12 egységgel ellentétben azonban mindösszesen csak 4-et. A szóban forgó tengeralattjárók egészen minimális szolgálati időt húztak csak le a Királyi Haditengerészetnél, lévén London menetközben a teljes mértékben nukleáris meghajtású tengeralattjáró flotta mellett döntött, melynek értelmében 1994-ben az Upholder-osztály egységeit ki is vonták.

A munkanélküli tengeralattjárókért – egy korábbi, 1993-as brit felajánlás végett – 1998-ban jelentkezett be Ottawa, 2000 és 2003 között pedig átadásra kerültek az immáron Victoria-osztályú tengeralattjárók. Az Atlanti- és a Csendes-óceán között 50-50 százalékos arányban megosztott tengeralattjárók ugyanakkor nem a tervek szerinti mértékben segítették a kanadai tengeralattjárósok munkanapjait – mondhatni ezidáig többet időztek a kikötőben, vagy szárazdokkban, mint a nyílt vízen.

Az eredetileg meglévő Harpoon indítási képességtől megfosztott tengeralattjárók közül jelenleg csak a névadó egység, a HMCS Victoria úszkál, lévén a másik három Victoria-osztályú acélcápa hajógyári munkálatok alatt áll – a korábban egészen aktív HMCS Corner Brook tavaly nyáron a Vancouver-sziget közelében zátonynak ütközött, javítása és felújítása 2016-ig is eltarthat, ám az HMCS Windsor és anno a Kanadába szállítás alatt kigyulladt és egy tengerész életét követelő HMCS Chicoutimi az aktuális ígértek szerint 2013-ban visszatérhet az aktív szolgálatba.

A betört orrú HMCS Corner Brook szárazdokkban. Látható, hogy a tengeralattjáró jelentős sérülést gyűjtött be. | Forrás: cbc.ca ,

A Victoria azonban már 2011 decembere óta dolgozik: segítségével zajlott az idén tavasszal azon elhúzódó program tesztelési szakasza, mely az Mk 48 torpedó integrálását volt hivatott megvalósítani.

Az HMCS Victoria kihajózik a Esquimalt-öbölből

Az HMCS Victoria 2011 decemberében, 6 évnyi szárazdokkos kezelés után csobbanhatott újból a vízbe. | Fotó: forces.gc.ca ,

Időközben nyakunkon a Csendes-óceánon 2 évente megrendezendő nagyszabású hadgyakorlat,a RIMPAC. Az első alkalommal aktív orosz részvétellel is megfűszerezett RIMPAC 2012 június 29. és augusztus 7. között esedékes nagyszabású hadgyakorlaton természetesen Kanada is képviselteti magát – ahogy eddig minden egyes alkalommal.

Kanada szempontjából az idei RIMPAC különleges lesz: egyrészt első alkalommal küldenek Victoria-osztályú tengeralattjárót a Hawaii körüli vizekre, másrészt a RIMPAC történetében idén töltik be a legtöbb vezetői szerepet kanadai tisztek. A kanadai haderő hivatalos honlapján olvashatóak alapján 3 pozícióban lesznek kanadaiak: Ron Lloyd ellentengernagy a Combined Task Force parancsnokhelyettese, Michael Hood dandártábornok a légierő komponens parancsnoka, míg Peter Ellis parancsnok az amerikai USS Essex helikopterhordozó vezette Combined Task Force 176 vezetéséért lesz felelős.

Kanada egyébként a napokban tette közzé a RIMPAC 2012 hadgyakorlatra küldött csapatának összetételét. Ezek alapján tudni lehet, hogy a kanadai haderő 1 400 katonája vesz majd részt a gyakorlaton.

Haditengerészeti vonatkozásban az Iroquois-osztályú romboló, a HMCS Algonquin, a Halifax-osztályú fregatt, a HMCS Ottawa és 3 Kingston-osztályú járőrhajó, a HMCS Brandon, HMCS Saskatoon és a HMCS Yellowknife lengeti majd a juharleveles lobogót. És a vízfelszín alatt természetesen ott fog ólálkodni ezen kis hírünk apropójául szolgáló HMCS Victoria is.

Az orr bal oldala felől fotózott, a képet betöltő HMCS Algonquin romboló hasítja fehér habokat verve a Csendes-óceán vizét.

A RIMPAC 2004 alatt lencsevégre kapott HMCS Algonquin. | Fotó: Jayme Pastoric, U.S. Navy ,

A  HMCS Saskatoon orra felett lebeg egy CH-149 Cormoran helikopter

A HMCS Saskatoon egy CH-149 Cormoran társaságában | Fotó: Rayzlens, Wikipedia ,

Merevszárnyas vonatkozásban a kanadai logisztikai igáslovai a CC-177 Globemaster és a CC-150 Polaris (Airbus A310-300) szállítógépek ténykedése mellett jelen lesz 4 CP-140 Aurora (P-3 Orion) tengerészeti járőrgép, 7 CF-188 Hornet, valamint 1-1 CC-150 és CC-130HT tanker. A felvonultatott haditechnikát két CH-124 Sea King helikopter egészíti majd ki.

CC-150 Polaris tanker és 2 CF-188 Hornet a kék égen, alulról fotózva

Kanada 5 CC-150-essel rendelkezik. Ebből kettőt alakítottak át tanker szerepkörre | Fotó: Robert Taylor ,