|

Mayport nem kap repülőgép-hordozót

A floridai Mayport, mint a U.S. Navy legnagyobb keleti parti támaszpontjainak egyike mindig is honi kikötője volt néhány repülőgép-hordozónak – egészen a nem nukleáris meghajtású hordozók kivonásáig. Mayport utolsó repülőgép-hordozója a 2007-ben kivont USS John F. Kennedy volt, a Jacksonville közelében elterülő bázisra pedig azóta próbálnak hordozót szerezni.

Ezen a 2003-as felvételen a USS John F. Kennedy (CV 67) éppen kihajózik Mayport kikötőjéből. | Fotó: Greg Curr, U.S. Navy ,

A szándék a védelmi minisztérium részéről nem került elutasításra, hiszen elfogadták azon érvelést, miszerint a keleti-parton állomásozó repülőgép-hordozók nagyobb biztonságban lennének, ha nyugati parti társaikhoz hasonlón nem egyetlen bázisra – a virginiai Norfolkban – lennének koncentrálva. A 2010-es Quadrennial Defense Review Report által rögzítetten repülőgép-hordozót kap NAS Mayport.

A probléma ott kezdődik, hogy lévén nukleáris meghajtású hadihajó sohasem állomásozott a floridai kikötőben, ezért az a szüksége infrastruktúrával sem rendelkezik – ennek kiépítését 0,5 és 1 milliárd dollár közti összegre becsülték. A 2011-es költségvetés kapcsán tárgyaltan 2019-ig 590 millió dollárt szántak erre, ami előrevetítette, hogy Mayport addig nem igen lát majd állandó jelleggel repülőgép-hordozót. Ha Virginia államon múlik, akkor pedig azután sem – ez a második probléma. Virginia értelemszerűen nem repes akár egyetlen repülőgép-hordozó elvesztése miatt sem, mely becsléseik szerint akár 11 000 munkahely elvesztését és éves szinten 650 millió dollárral kevesebb támogatást jelentene.

A jelenlegi költségvetési megszorítások közepette Mayport repülőgép-hordozós reményei végleg parkolópályára kerültek – a Navy részéről jelenleg azt hangoztatják, hogy bár továbbra is céljuk minden hajóosztályuk, így a hordozók stratégiai szétszórása, nem tudják megmondani Mayport terveire mikor lesz pénzük – az elkövetkező 5 évben garantáltan nem, de azt sem tudják jelenleg megmondani, meddig csúszik a lépés.

Időközben Virginia azzal is támadta Florida tervét, hogy jelenleg számos haditengerészeti támaszpont igényel felújítást, ami a jelenlegi gazdasági helyzettel párosítva azt jelenti, hogy a mayporti beruházásokra nem lehet keret. A Navy is így gondolja, így a legjobb esetet véve csak elodázott hordozó átcsoportosítás helyett egyelőre egy kétéltű készenléti csoportot ajánlott fel Mayportnak. Mely 2015-ig érkezne, de hogy pontosan mikor, arról egyelőre nincsen részletezve. Ez már nem csípi a virginiaiak szemét mindenesetre.

1-1 kétéltű készenléti csoport összetétele nem kőbe vésett – általában 1 partraszállást támogató helikopterhordozó található benne 2-3 csapatszállító dokkhajó kíséretében. A fotón látható Bataan Amphibious Ready Group esetében egy Ticonderoga-osztályú cirkáló a negyedik hajó. | Fotó: Theodore W. Ritchie, U.S. Navy ,

Bizonyos Ander Crenshaw republikánus képviselő, akinek körzetébe tartozik Mayport úgy nyilatkozott, hogy a Navy részéről olyan tájékoztatást kapott, miszerint a haderő a kétéltű készenléti csoport mellett további 6 hadihajót kíván a bázisra vinni.

Megjegyezzük, hogy erre szükség is lesz, hiszen 2015-ig úgymond kisöprik a kikötőt jelenleg honi bázisának tudó hadihajókat: 2015-ig a jelenleg Mayportban állomásozó 11 Oliver Hazard Perry-osztályú fregatt nyugdíjba vonul és ugyanez lesz a sorsa a 4 Ticonderoga-osztályú cirkáló közül háromnak – a negyedik Tico pedig áthajókázik a virginiai Norfolkba. Mindezek mellett a 4 Arleigh Burke-osztályú rombolója közül az egyik áttelepül a spanyolországi Rota kikötőjébe – ezzel összességében mindösszesen 3 nagy harcértékű hadihajót hagyva a kikötőben.

15 hozzászólás “Mayport nem kap repülőgép-hordozót”

  1. Mai gazdasági helyzetben minden munkahelyért vére menő harcok mennek És ugye választások is nemsokára lesznek Úgy hogy a képviselőnek is ajánlott kiállnia az ügy érdekében ha az állását megakarja tartani és 11 000 munkahely nem kevés még az USÁ ban sem

  2. Az Oliver Hazard Perry-knek mi lesz a váltótípusa? Vagy anélkül kerülnek kivonásra? Méretben ugyan az LCS-k hasonlóak, de azért azoknak kicsit más szerepet szánnak, mint a klasszikus fregattoknak, nem?

  3. Tudom utáljátok a Google forditot de egy minimális info itt van hogy mi mit vvált le A link a végén lesz
    „Ahhoz, hogy megőrizze dominanciáját, az amerikai haditengerészet rendszeresen frissíti az elektronika és a fegyvereket a hadihajó fedélzetén, éppen úgy, mint a hüvely és a meghajtási rendszer változatlan marad. Azt is tervezi egy pilóta nélküli különböző hajók együtt CVN-21 anyahajó cserélni a Nimitz-osztály, egy Zumwalt osztályú DD (X) romboló helyett Oliver Hazard Perry-osztályú fregattok és rombolók Spruance-osztály, a CG (X) cruiser cserélni a Ticonderoga-osztályú cirkálók, valamint egy kisebb és gyorsabb Littoral Combat Ship, amelyeknek nincs közvetlen párhuzamot a mai flotta fog összpontosítani aknamentesítésére, vadászat tengeralattjárók, és harcol a terroristák a parti vizekben. Mindezek az új hajó lesz jobb védekezéssel és információ-feldolgozó eszközök, valamint a „plug and play” kapacitás, amely lehetővé teszi számukra, hogy gyorsan átszervezni a különböző missziókban. Ők is bele kompozit anyagok, stealthier tervez, és az elektromos meghajtású, hogy azok nehezebben észlelhetők, mintha egy repülőgép-hordozó egy 4,5 hektáros pilótafülkében soha pontosan elbújni.”

    http://www.thenewatlantis.com/publications/the-paradox-of-military-technology

  4. Azért nem szeretjük a Google fordítót, mert csak hellyel-közzel értelmes az eredmény, amit kidob. De ez esetben kivételesen a forrás is elég furcsa, „It also plans to build a variety of unmanned vessels”, unmanned hadihajókról még a legmerészebb mérnökök se ábrándoznak.
    Itt a Zumwaltot említi, mint az OHP-k leváltója, de az ugye meg egyrészt romboló, másrészt meg kevés lesz belőle, ha egyáltalán lesz több, mint egy. A CG(X)-ről azt olvastam, hogy elkaszálták, és a AB-k kapják meg a feladatot.

  5. Igazad van a Googlival kapcsolatban De ha az ember veszi a fáradságot akkor kitudja hámozni belőle az infókat Legalábbis én így csinálom :) Lefordítom a fordítást Magyarra :D De hát mit csináljon az ember filya ha nem angolt tanult hanem mondjuk pl én németet Marad a fordító Meg különben is én harcolok a Globalizáció ellen és nem vagyok hajlandó még egy nyelvet Fölég nem angolt tanulni :D :D Magányügyem

    Kár hogy elkaszálták Nekem nagyon tetszett a járgány :)

  6. Amúgy az USA a GDP-je 30%-át szedi be adóként, de 40%-nyit költ. A különbözet az amivel évenként növekszik az adóssága. Ebből sejthető, hogy sosem lesz már nekik sok pénzünk amit szórhatnának. Mayport se fog már nukleáris hordozót befogadni.

  7. jancsiga:
    Amit a neten lehet találni az alapján, a Zumwalt osztályról, hogy elvben 4 hajó mégis megépül.
    Lévén k*rva drága és az Arleigh Burke osztály (pláne a Fight IIA) elég a NAVY igényeinek.
    Érdekes egy elképzelés annyi szent.
    Pl kevesebb fegyverzetet visz majd mint pl egy Burke, de az AGS rendszere ütősnek ígérkezik. Furcsa, hogy a hajókon nem lesz sem Phalanx CIWS, sem RAM CIWS, sem a szokásos 25 mm-es gépágyú, lesz viszont 2 db 57 mm-es ágyú. Most azokra bízzák-e a CIWS-ek feladatát ne tudom, de az furcsa lenne….
    Igazság az, hogy nem igazán értem az amerikaiak célját. A Perry fregattok helyét többnyire az LCS-k veszik át. A Burke-ök maradnak, gyarapodnak, fejlődnek, okosodnak.
    A Tico-kból lesz ugye kevesebb, de helyükre biztos nem ezt szánják.
    Akkor? Egyfajta kísérletnek?
    Annak 4 darab, közel 4 milliárdba kerülő, nem egy pehely súlyú hajó kicsit kemény a költségvetési megszorítások idején….

  8. Hát a 4 db nak nincs sok értelme Meg a fegyverzete is tényleg nem egy nagy durranás Öszintén megmondva ahogy olvasgatam rola nem tudtam rájöni a céljára Talán valamilyen technologiai demonstrátor??? De anak nagyon drága Idövel kiderül mi a cél vele :)

  9. Eredetileg olyan céljaik is voltak vele, hogy az Iowa osztály kivonásával kieső csöves nehéztüzérségi képességet pótolják vele. Ezért is fejlesztgetik rá a railgunt, meg rakják rá az AGS-t amíg az nincs kész, mert ugyan jók és pontosak a rakéták, de pl. tűztámogatásra igen drága mulatság a használatuk.

    No meg olyan szinten futurisztikus a formája, hogy kár lett volna tervezőasztalon hagyni:)

  10. @Kolombusz

    Na de a hadiiparban azért nem ölnek bele valamibe milliárdokat, mert jól néz ki :D Bár aztán lehet, hogy a politikusoknak nagyon tetszett és azért nem hagyják annyiban, pénz meg nem számít :D

  11. @Beta,

    oké, vannak kísérletek akkor, de azért remélem látod, hogy van némi méretbeli különbség. Ezek kishajók (20m alattiak), a hadihajók nekem a korvettel kezdődnek, azok meg 50m fölött szoktak lenni legalább.