|

Korán érő Virginia, izraeli Delfin, illetve orosz kis és nagyvasak

A szerkesztőkollégák a napokban eléggé repülősre vették a figurát, így úgy éreztem időszerű lenne összebogarászni a közelmúlt egyéb hírszösszeneteiből is – ezúttal immáron sokadik alkalmas tengeralattjárós vegyesfelvágottunk következik, melyben ezúttal amerikai, német, illetve orosz acélcápák kerülnek terítékre.

A Virginia-osztályú SSN-ek számának gyarapodásával egyre csak rekorddöntögető idők alatt készülnek el az amerikai tengeralattjárós fegyvernem aktuális büszkeségei – a közzétett adatok alapján a jelenlegi rekordot a napokban átadott, hadrendbe állítása és ezzel párhuzamosan a USS megjelölés felvétele előtt álló Mississippi (SSN 782) kapcsán érték el a General Dynamics Electric Boat munkásai. A cég részéről bő 1 évvel ezelőtt már jelezték, hogy a korábbi Virginia rekordhoz képest egyrészt 3 héttel rövidebb idő alatt készült el az atom-tengeralattjáró nyomásálló törzse, másrészt összességében is a menetrend előtt tartanak. Ennek tudatában a hajógyári munkások persze nem kezdtek lazsálásba, aminek az lett a vége, hogy a költségkeretnél olcsóbban és a szerződében foglalt 2013. április 30-i határidő helyett 2012. május 2-án adhatták át a Block II-es Virginia-k 5. tagját. A hajógyár által az átadás előtt elvégezendő teszteken átesett SSN ünnepélyes hadrendbe állítására június 2-án kerül majd sor a Mississippi államban található – és haditengerészeti támaszponttal már bő fél évtizede nem rendelkező – Pascagoula kikötőjében.

A mississippi aligátor adta magát, na… ,

Bő 1 évvel ezelőtti állapotában ,

A hagyományos meghajtású tengeralattjárók között a jelenlegi királykategóriát jelentő német/olasz Type 212 tengeralattjárókhoz hasonló képességűnek tekintett, német építésű izraeli Dolphin-osztályú tengeralattjárók oldalunk hírei között nagyobbrészt az utolsó, a 6. egység körül kibontakozott szélesebb sajtóviszhang kapcsán szerepeltek. Az érdeklődés középpontjában az állt, hogy vajon milyen ára lesz a tengeralattjárónak, hiszen Berlin és Tel Aviv gyökeresen eltérő állásponton volt az árcédula kapcsán – a németek végül ezt az egységet is jelentősen nyomott áron adták.

Most azonban nem a 6., hanem a USS Mississippi-hez hasonlóan a napokban átadott 4. egység, az INS Tannin (Krokodil) adja az apropót. A Howaldtswerke-Deutsche Werft (HDW) ugyanis május 3-án Kielben átadta a tengeri tesztjeit sikeresen befejezett tengeralattjárót tulajdonosának. Az Izraeli Haditengerészet legújabb szerzeménye további tesztek után várhatóan 2013-ban áll majd hadrendbe. Testvére, az 5. Delfin, a leendő INS Rahav 2014-ben csatlakozik majd hozzá a tervek szerint.

INS Dolphin

A hajóosztály névadója, 2010 áprilisában lencsevégre kapva shlomiliss,

Kapcsolódóan – ha már egyes külföldi oldalakon annyira erőltették már a címben is – esetleg érdemes lehet ismét megjegyezni, hogy ezen tengeralattjárók igencsak valószínűleg vízfelszín alóli nukleáris csapásmérő képességet biztosítanak a zsidó államnak. No persze Izraelnek hivatalosan nincsenek nukleáris fegyverei, így a Delfinek 650 mm-es torpedóvetőcsöveiből elvileg indítható Popeye Turbo robotrepülőgép sem reppenhet el nukleáris töltettel, ahogy nem teheti ezt az 533-as csövekből indítható Harpoon sem. A gyakorlatban azonban vélhetően a Popeye Turbo segítségével egy 1 500 kilométeres kört tudnak lefedni ezen egységek.

Popeye Turbo makett

A Popeye Turbo makettje 1995-ből ,

Lesz még itt gombás tengó, de az orosz vonalat kezdjük tán az izraelihez hasonlóan hagyományos meghajtású Kilo-osztállyal. Ott is az eredeti, Project 877 megnevezésű változat egyik tagjával, a B-800 Kaluga-val. A pályafutását a Fekete-tengeri Flottánál még a szovjet éra utolsó éveiben megkezdő, majd rövid időn belül az Északi Flottához került és 2003 óta Kaluga név alatt futó B-800 jelenleg a Zvezdocska hajógyár munkásinak kezelését élvezi. Akik a friss hírek szerint május végén a szerelőcsarnokból kiviszik a a szabad levegőre, a munkálatok befejezése már ott zajlik majd.

A Kalugán egyébként 2010 óta zajlanak modernizálási és felújítási munkálatok – azt azonban célszerű lehet megemlíteni, hogy a szóban forgó tengeralattjáró 2000-ben érkezett a Zvezdocskához, azonban a múlt évtizedben nem volt pénz a munkálatok finanszírozásához.

Az elérhető információk szerint a kikötői tesztek az idei év júniusában kezdődnek majd meg, amiket követően a Kaluga az ősszel kezdheti meg a munkálatok eredményességét ellenőrző teszteket. A tervek szerint még az idei év vége előtt visszakerül az Északi Flottához, ahol még egy évtizedig számolnak az 1989 őszén hadrendbe állított tengeralattjáróval.

A felújítás alatt álló B-800 Kaluga a hajógyár csarnokában, szemből a nyitott torpedóvetőcsövek felől fotózva

A B-800 Kaluga – a fotó készítésének dátuma számomra ismeretlen, azonban annyi bizonyos, hogy egy, a média képviselőinek tartott esemény kapcsán készült és 2012. februárjában lett publikálva ,

Szeverodvinszk városában maradva, de a Zvezdocskától a Szevmashoz átnézve a Borej-osztályú SSBN-ek építéséért felelős hajógyár sajtóosztályának köszönhetően arról számolhatunk be, hogy kijavították a 2. Borej, az Alekszandr Nyevszkij azon hibáit, amit még a 2011 őszén megkezdett tengeri tesztek alatt buktak ki.

A K-550 Alekszandr Nyevszkij tengeri tesztjei a nyár folyamán folytatódhatnak, amire szükség is lesz, lévén a szóban forgó boomernek az idei év októberében/novemberében 2 Bulavát is meg kell majd reptetnie annak érdekében, hogy az aktuális terveknek megfelelően az idei év végén hadrendbe állhasson. (Meg persze, hogy az oroszok biztosabbak legyenek a korábban már zöld lámpát kapott Bulavában.)

37 hozzászólás “Korán érő Virginia, izraeli Delfin, illetve orosz kis és nagyvasak”

  1. De hogy valami ON is legyen korabban szo volt rola es most ujra elojott hogy az Ausztral legiero esetleg rendszeresiti a Popey legiinditasu valtozatat. Konyen lehet hogy ez csak az izraeli ceg agi propja de meg akarmi is lehetett volna belole az 5 milliardos koltsegvetesi csokkentes utan.

  2. Kuruc :) :)
    Már megint Kína? Ahogy a Virginiákat építik, én már azt hittem, kivitték a gyártást Kínába :) :)
    Kisebb nagyhatalmaknak (sic!) ideális a német hajó, Izrael meg „ócsón” telerakja a lavórt. A négy hajó (+2) olyan tengeri tényezővé teszi Izraelt a Földközin, ami eddig hiányzott az izraeli repertoárból. Van egy fincsi légierejük, potens szárazföldi erők, de a vízen eddig nem voltak túl erősek. Ez – a Delphinek stratégiai jelentőségével – változik (Popeye)….
    Nektek miért kéne a Popeye? Az USA-tól megkaptok szinte mindent.
    Az oroszok Kilója szép is, veszélyes is, de bármit tesznek bele, akkor is elavulófélben van. Igaz, a Fekete-tengerre jó lesz….

  3. Milyen jó, hogy nekünk nincs tengerünk…. Vizionálom a „Hótehénke” magyar boomert, a hét vadásztengónkkal: Szundi, Morgó, Kuka, Vidor, Tudor, Szende, Hapci….
    A Szundi magyar gyártmány, nem hagyja el a kikötőt.
    A Morgó francia, mert zajos.
    A Kuka egy módosított Kilo lenne és a Köztisztasági Hivatal tartaná fenn.
    A Vidor német 212-es lenne.
    A Tudor természetesen Astute Class.
    A Szende kínai gyártmány.
    A Hapci pedig – jellemzően egy használt izraeli lenne :)
    A Hótehénkére javaslatokat kérek….

  4. Azért egyetértek a német Nobel díjas íróval – nem kellene Izraelt atomcsapásra képes tengeralattjáróval ellátnia Németország segítségével.

    Lehet ezen vitatkozni, értem én, hogy Németország adósnak érzi magát, bűntudatát segítségnyújtással enyhíti….

    Csakhogy az ember az ember, és ennek következtében a múlt a jelen egyedeire nem feltétlen jelent előrelépést.
    Lefordítom mire gondolok:

    – Jobbakká váltunk amiatt, hogy volt Trianon? Az átlagember moralitása ma erősebb, mint előtte?
    – Megnőtt Oroszországban az emberek objektivitása, morális ereje a diktatúra után?
    – Kambodzsában jobb emberek élnek a pokol után, mint előtte?

    Na most őszintén: a holokauszt tragédiájának következtében a mai izraeli állampolgárok jobbak, annyival jobbak másoknál, hogy tálcán kell felkínálni az atomcsapást segítő eszközöket?

    Félre ne értsen senki. Iszonyú bűnnek tartom a holokausztot, de nem feltételezem, hogy ettől felelősségteljesebbekké, egyéni és pénzügyi érdekek nélkülivé váltak volna az izraeli politikusok. Ugyanolyanok, mint bármely más ország (természetesen a fejlett világra gondolok). Azaz semmivel se bízhatunk jobban bennük, mint másban.

    Egyszer valaki írta egy cikkben, hogy egy izraeli politikus azt nyilatkozta, ha kell az EU-t is bombázzák atommal. Megpróbálok utána nézni, igaz -e a hír, mert akkor végképp nem értem a németeket.

  5. Izrael megalakulása óta azt a politikát követi és ez nemzeti hitvallás is, hogy a holokauszt az emberiség bűne és ezért őket (mint kiválasztott népet) megilleti az emberi faj kihalásáig kártérítés. Nos ennek eleget tesznek már a 2.vh óta folyamatosan a világ vezető hatalmai, igaz némelyik már egyre kevésbé partner benne. Lásd Oroszország már nem fizet, Németek most a tengoktól eltekintve már szintén kijelentette, hogy nem fizet többet, az amcsik nyomják a éves támogatás (egyébként a gazdaságilag és politikailag erős amerikai Zsidó közösség lobbyzásának köszöntetően, mert Amerikában 7-10 millió izraelita él, tehát a lakosság elenyésző része számokban, de GDP-ben és hatalomban nem.. Most Európában új taktikaként pld. perelik a Nemzetállom vasútjait, hogy fizessenek kártérítés a zsidó származásúak deportálásáért (abban részvételért stb.)Ez utóbbi hazánkban is volt, nem is tudom mi lett a vége, de szégyenletes, hogy az egyik magyar főrabbi is nyilatkozta, hogy ezért is perelni kell az államot. (tekintettel hazánk gazd. körülményeire, Ő most magyar, vagy izraeli?? egyszer nemzet, egyszer vallás??)

    de nem csak izrael ilyen. Kína politikája a 2000-es évektől gyökeresen változott. Identitásuk szerint az 1000 éves birodalom a világ közepe, és mivel itt él a legnagyobb népesség (minden 4. ember kínai) tehát nekik mindent kedvezményesen kell adni, a juan mesterségesen alacsony árfolyamon tartják, és óriási piacot jelentenek a tülekedő európai és amerikai cégeknek, amelyek részvényeseik és nem elsősorban országaik érdekét képviselve odavitték a termelés (sokszor még a legkorszerűbb termékekét is), mert ott a legnagyobb piac, hiszen az eu, és amerika népessége csak cserélgeti a ingoságait (autó, tv, elektronikai eszk stb.) Kínában meg milliárdok álmodnak róla és akarnak. Ezzel és az olcsó kínai munkaerő alkalmazásával saját országaikban teszik tönkre a „jóléti társadalmakat” hiszen a kínai munkásnak (és a kistigriseknek sincs) szociális védőháló stb. tehát olcsóbb a termelési költség.. Az eu kormányok a multicégek lobbyzása miatt saját polgáraikat sarcolják és építik le a társadalmat, amig kb. Kína és India magasabb, európa és kicsit amerikai alacsonyabb életszínvonalon fog találkozni 1-2 évtized múlva.

    Lehet,hogy off volt, de senki ellen nem irányul, nem politizáltam, ílyen tendenciák vannak a világon.. még írhatnám,ha nem tengos cikkről lenne szó:)

  6. kelepisti

    Azt nem tudom itthon mit mondott a MÁV(szerintem nem lett belőle semmi) de a franciák kerek perec megmondták ,hogy fák jú!A zsidók meg nem németek,magyarok franciák stb hanem zsidók leszarják azt,hogy milyen az állampolgárságuk nekik Izrael érdeke a fontos(10.000-ből egy akinek nem).

  7. Amúgy nem tudom, hogy milyen alapon perlik a MÁV-ot, mert konkrétan 1993-ban alakult, és nem jogutódja sem a 1949-es vasúti hivatalnak (Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosztálya), se az előtte létező Magyar Királyi Államvasutaknak (1868). Szóval szerintem a MÁV nem perelhető.+a deportálások idején német megszállás alatt volt az ország, szóval nem tudom mekkora a felelőssége az akkori vasúttársaságnak….
    Az meg külön történet, hogy senki más nem kap semmilyen történelmi eseményért kártérítést. Se a török, se a Habsburg vérontásokért, se a gulágért, csak ezért jár kártérítés… Én a helyükben szégyelném magam, hogy bizniszt csinálok a saját halottaimból! (tisztelet a kivételnek, volt hozzájuk is szerencsém)

  8. Ez nagyon jóóóóó…. A Virginia Class-tól eljutottunk a MÁV-ig… Végül is egy árban van :) :)
    Egyébként ne nézzük Merkeléket olyan amatőrnek. Fogjatok padlót: annak a pénznek, amely „kedvezményként” szerepel a Delfinek árcéduláján, egy részét az USA Izraeli Segélyprogramja megtéríti, igaz, költségvetési okokból kb. egy év csúszással. Ezen kívül egyrészt még mindig van rajta tisztességes haszon és munkahelyeket teremt/őriz meg. Ezen felül két balhé közt az izraeliek elég sokat shoppingolnak Németországban, mely szintén a biznisz része.
    Tehát, hogy szegény német adófizetők….. az csak a mese egyik része.
    Inkább az az érdekes, hogy így is van rajta haszon. Fényes bizonyítéka a világban a haditechnikai termékek árképzésére….
    Egyébként ha Izrael nem is írt alá semmilyen nukleáris egyezményt, attól még ők sem hülyék. Ha csak egy Popeye is nuki fejjel ELSŐKÉNT elindul és célba is ér, akkor Izrael sem lesz más, mint egy salakkupac. Ez a jó a nuki fegyverekben. Az elrettentés….

  9. Littlejohn

    Izrael ma sem ér többet mint egy salakkupac hisz a homokon kívül ott tényleg semmi nincs(megjegyzem a környéken bárhol fúrsz egy kicsit jön az olaj ott meg „Kínáig” leáshatsz akkor sem lesz semmi).

  10. Dudi….
    :) Értékelem a humorodat és nagyjából igazad is van. Azonban, ami X-nek homokdomb, az Y-nak az otthona vagy akár szent föld. Érvényes ez a palesztinokra és az izraeliekre is. Szép Hazánkban is – kis túlzással – a MOL-kutak alatt van a legtöbb olaj, mégis szent nekünk ez a föld. Sokan azt hiszik, hogy 6 db Delfin nem sok. Tényleg nem. De biztos lehet benne bárki, hogy a mostaniak és a leendők is 100%-osan bevethetők lesznek. Ezzel Irán is, Szíria is, Egyiptom is tisztában van. Ám azt továbbra sem értem, hogy az aussiknak (Kuruc) minek a Popeye…..

  11. LJ

    Stand off csapasmeresre akarjak Cohn ek eladni, de vegul ez lett belole
    http://en.wikipedia.org/wiki/AGM-154_Joint_Standoff_Weapon
    Csak szerintem nem akarnak belenmyugodni az izraeliek.

    dudi

    „Izrael ma sem ér többet mint egy salakkupac hisz a homokon kívül ott tényleg semmi nincs(megjegyzem a környéken bárhol fúrsz egy kicsit jön az olaj ott meg “Kínáig” leáshatsz akkor sem lesz semmi).”

    Voltal mar Izraelbe ? Ezelott szaz evvel valoban csak homokbucka volt z egesz meg termeketlen savas lapok. Azota apok lecsapolva a sivatag lepesrol lepesre visszahoditva. Olyan mezogazdasagot csinaltak hogy SENKINEK nincs olyan arra fele. A sivatagot termore forditottak es pl a Jaffa narancs neked is mond valamit.

    Sot !!!

    sajna ha bemesz egy mai supermarketbe akkor izraeli elelmiszert talalsz odahaza de forditva nem nagyon.

    Az hogy meg milyen ipart epitettek ott fel az meg a masik fele.

    Es ott van meg az a bizonyos evezredes erzelmi kotodes is.

  12. Kuruc71

    Ásványkincsek alig vannak mint ahogy szén-hidrogénekből sincsenek eleresztve szinte mindenből behozatalra szorulnak ami az iparukhoz kell.A mezőgazdaságuk meg kimerül a gyümölcs és olivabogyó termesztésben
    de alapvető gabonafélékből tudtommal rá vannak utalva az importra és olyat is hallottam(nem tudom mennyi a valóság alapja),hogy édesvízből is egyre kevesebb van.

  13. „Ásványkincsek alig vannak mint ahogy szén-hidrogénekből sincsenek eleresztve szinte mindenből behozatalra szorulnak ami az iparukhoz kell.A mezőgazdaságuk meg kimerül a gyümölcs és olivabogyó termesztésben”

    Asvanykincsekben „csehul” allnak bar eppen mostansag talaltak foldgazt a kontinentalis talapzatban.

    „de alapvető gabonafélékből tudtommal rá vannak utalva az importra és olyat is hallottam(nem tudom mennyi a valóság alapja),hogy édesvízből is egyre kevesebb van.”

    Az edesvizkeszlet arra fele strategiai kerdes es nagyon komoly dolog. Az Izraeliek igen regen dolgoznak ennek a kerdesnek a megoldasan. Voltak olyan tervek hogy Torokorszagbol fogjak szallitani a vizet csovezeteken vagy hajon, de mostansag egy spec gravitacios elparologtato tornyon dolgoznak. Hogy mi lesz belolele nem tudni de a viz bizony arra fele kincs.

  14. Dudi. Amit írsz az akkor állná meg a helyét ha nem lenne globális vagy akár subkontinentális kereskedelem.
    Jelen pillanatban az arab társadalmakba az nyers olaj részben átok. Mivel nem készteti őket reálgazdasági fejlődésre. Valamint olaj bevételeket nagyon egyenletlen módon oszlanak el.
    Itt már voltszó a arab országok társadalmi rendszeréről. Féléve még egy amerikai katonai tanács adó egyiptomi beszámolója is be volt linkelve.

    Izraelre lehet rosszat is mondani de elismerésre méltó a haladás amit elértek.

  15. Igazából tök8, hogy mennyi ásványkincs van ott vagy nincs. Sose ez volt a döntő. Az ott élő emberek akarata, kreativitása, kultúrája… a döntő. Jó plda erre Japán amely extrem mod szegény ~mindenben mégis a világ egyik leggazdagabb országát, legfejlettebb iparát hozták össze.

    De uígy jó plda rá Izrael is. A hülye uristen :) egy sivatagot adott nekik amely tán még Japánnál is szegényebb ásványi kincsekben. De mint írtam ld Japán nem ez a döntő. :)

    gazdaság konkrétan: Mint minden modern/fejlett állam esetén Izraelben is hiába messze a környék legfejlettebbje a mezőgazdaság a gdp elenéysző részét termeli. GDP 3-4%át. Tegyük hozzá Izrael netto élelmiszer exportőr. Ellenben a magas hozzáadott értékű, fejlett k&ht… igénylő iparágak/szolgáltatások virágoznak pl.: vegyipar, gyógyszeripar, IT szektor, no és persze a hadiipar.

    kelep: Grat az agyatlan zsidózáshoz te kis náci.

  16. Semmi agyatlant nem látok benne. Tényeket torzít ha tetszik hazudozik, teszi ezt rendszeresen itt és máshol és elég nyilvánvaló okból. Ebben az esetben pl ld hitvallás.
    És vhogy ezt most meguntam. Tán baj? Zavar?

    Amúgy ha az lennék nem köpném le magam. Ellenben ha náci akkor minden reggel amint meglátom magam a tükörben. Persze Kelecsényinek nincsenek ilyen problémái… ő régóta kvázi nyiltan vállalja náci ideologiáját.

  17. Fade te már megint politizálsz. Nemzeti Szocialista pártot mért kevered ide. Nem hallottam róla hogy mostanában lennének Németországba akár milyen választás ami általad emlegetett pár indult volna.

    Littlejohn gondolatát folytatva Virginia Class-tól MÁV-on keresztül eljutottunk a Német Nemzeti Szocialista pártig. Ez hova vezet?
    Valamelyik bulvár lap firkásza ide pillant. Meglátja ezen szellemes hozzá szólásokat a Következő szalagcím születik.
    MÁV-on utazva tettek látogatás a Német Nemzeti Szocialista párt képviselői egy Virginia Class fedélzetén. Mint a CIA szóvivőjétől megtudtuk az út csak oda szolt. CIA a műveletben a pontosságáról és kényelméről híres MÁV járatokat gazdaságossági okokból vették igénybe :)

  18. monyok szerint:
    2012. május 5. szombat @ 22:32

    „Valamelyik bulvár lap firkásza ide pillant. Meglátja ezen szellemes hozzá szólásokat a Következő szalagcím születik.
    MÁV-on utazva tettek látogatás a Német Nemzeti Szocialista párt képviselői egy Virginia Class fedélzetén. Mint a CIA szóvivőjétől megtudtuk az út csak oda szolt. CIA a műveletben a pontosságáról és kényelméről híres MÁV járatokat gazdaságossági okokból vették igénybe :)”

    Erre ment a pipa :P

  19. dudi
    Mert keresztény vagyok és ma hülye kedvem van. Így halkan megemlítem a Izrael népének Istene. A keresztények Istene is egyben. Azért van hogy nekem is kellett tanulni az ó-szövetséget. Aminek egyes részei eléggé hosszadalmasak. Valamint Józsue könyve egy ókori katonai krónikához hasonlít maga realisztikus elemeivel. Érdekes olvasmány de ezt a részt általában ki hagyom.

  20. Jó éjszakát.

    Gacsa és a többiek higgadjunk le.
    Végletekbe közt ne ugráljunk,mert a két véglet között ott a nagy büdös semmi van.
    Gondolom a TEVA gyógyszer gyárról hallottál már.
    Esetleg arról hogy a Török sólymokat és hadifelszerelés egy részét Izraeli védelmi cég modernizált. A megromlott viszony most török hadsereget is rosszul érinti.
    USA bizonyos államoknak szokott segélyt adni. Egyiptomi hadsereg is hasonló segélyből élt. Gyanítom törökök is hasonló kedvezmények és szegélyeknek köszönhetik mostani erejét.

  21. monyok

    Tegnap délután és este nem igazán voltam írásképes állapotba (indok: 5 feles Russian Standard + 2 sör…), de ma így újraolvasván kifejezetten viccesnek találom a HSZ-eket, örülök, hogy ráértek felvidítani az embereket! :)

    „Így halkan megemlítem a Izrael népének Istene. A keresztények Istene is egyben.”

    Én még az iszlám Istenét is idesorolom, mivel alapvetően egymásra épül a 3 vallás.

  22. „Izraelnek hivatalosan nincsenek nukleáris fegyverei”

    Lehet hogy félre vagyok tájékoztatva de véletlenül amikor volt egy jom-kippúri háború akkor az amik nem azért adtak akkora segítséget az utolsó pillanatban mert az izraeliek elkezdetek fenyegetőzni hogy atomot dobunk a galád arabokra hogy leállítsuk őket?

  23. Izrael főleg azért nem ismeri el hivatalosan a nuki fegyverek létét, mert a pofona való homályos fenyegetésnek sokkal nagyobb nagyobb a fegyelmező ereje, mint a pofonnak. Ez matematikai szigorúsággal is levezethető játékelméleti tétel. Pl blöffölés a pókerben.
    A nemzetközi jogi ügyek 1 másik ok.
    Hogy mégis miért tartanak nuki fegyvereket, és miért csak nekik „szabad”?
    Mert amig a 3000 éves Irán létét semmilyen háború, vagy világpolitikai esemény nem veszélyezteti, addig a keresztülhugyozható méretű, 50 éves Izráel ha csak 1x veszít, annyi neki.

  24. OFF..

    Bár nem a tj. dolgokhoz tartozik, soha nem voltam náci. Izrael saját érdekérvényesítő képességéről írtam. Tény, hogy Ezer Weizman az első Izraeli elnök kijelentette, hogy holokauszt nélkül nem lenne Izrael, tehát nem lenne Önálló állama az Izraelita vallású embereknek, hiszen onnan kivándoroltak. Ettől még a holokauszt még felekezet alapú emberirtás maradt, emberiség elleni büntet. Egyébként sajnos a romaiak és még sok más ország, nemzet is gyilkolta a zsidókat a történelem folyamán. Hozzá kell tennem, hogy ortodox zárt, idegenellenes vallási közösségük is keményen benne van a dologban. Végül is vannak a zsídók mondhatni „übermens” kiválaszott nép és a goj-ok a másodrendű emberek pld. mi keresztények, vagy éppen az mohamedánok, buddhisták stb.
    A leírtak ellenére vannak izraeli barátaim, hiszen a nem ortodox zsidó emberek éppen olyan normális gondolkodásúak mint mások. Ráadásul az ortodox zsidók sem jobbak sem rosszabbak más szélsőséges vallású embereknél.
    Ez az álláspont szerintem nem fasiszta vagy náci ideológia.
    ON..

    A német tengok helyesen utaltak rá a kommentelők, bár nyomott áron lettek eladva, de megtartott munkahelyeket és fenntartotta és továbbélteti a német tengeralattjárógyártás. Ha meg nem adták volna le, akkor helyette ott lettek volna az olasz-francia tengok..