|

A Magyar Légierő újjászervezése

Afféle vendégposzt következik, bár jelen esetben a poszt besorolás nem igen állja meg a helyét, lévén egykori szerkesztőtársunk ajánlotta fel megjelentetésére oldalunk témájába vágó szakdolgozatát.

Némedi-Varga Dávidra, alias kerozinemberre oldalunk régi olvasói emlékezhetnek, hiszen a Harcirepülők / Military Papers érában, azaz a a htka.hu frontvonalba állítása előtt Ő testesítette meg a szerkesztőcsapat harmadát.

Az akkor még érettségi előtt állt úriember azóta szakdolgozatot tudhat a háta mögött, amit, mint az oldal témájába vágó anyagot a napokban publikálásra ajánlott fel.

Szakdolgozatának címe:
A Magyar Légierő Újjászervezése, a sugárhajtású repülőgépek rendszerbe állításáig 1945-1952

Ez, az egyéb korszakokhoz képest még mindig kevésbé, aktívabban nem is túl régóta elkezdett dokumentálású időszaka légierőnknek, melynek tippem szerint relatíve kevesen olvastunk eddig utána. Én legalábbis így voltam vele, ezért számomra új, érdekes információkat nyújtott ezen szakdolgozat. Talán mások is lesznek így ezzel.

Alább, kedvcsináló gyanánt idézem a bevezető egy részét:

A magyar katonai repülés iránti érdeklődést kettősség övezi. A második világháborúval, a harcokkal kapcsolatban sok tudományos igénnyel megírt könyv, kiadvány jelent meg, mindenki, a korszak iránt csak kicsit is érdeklődő ismeri az üvöltő pumafejet. Azonban ez az érdeklődés megszűnik a háború befejezését követően, a légierő másodszori újjáalakításáról már kevés szó esik. Ami nem is csoda, hiszen ez a korszak gyakorlatilag a rendszerváltásig nem volt kutatható, az iratok túlnyomó többsége titkos minősítést kapott.

Dolgozatomban a következő tematika szerint kívánok haladni: elsőként szeretnék egy rövid áttekintést adni a légierő kialakulásáról, Trianonnak a légierőre gyakorolt hatásáról, a titkos majd nyílt légierő fejlesztésekről és a második világháború véres harcairól. A dolgozat fő témája pedig az immár egy évszázadon belül másodszor újjáalakuló légierő fejlődésének a története lesz. Célom, hogy a dolgozat rámutasson a kezdeti lehetetlen állapotokra, a megújulásra, a lassú, de biztos fejlődésre, az erőszakos fejlesztésekre és az ezzel járó minőség romlásra is. Maga a korszak, 1945-1952, meghatározó időszak nem csak a légierő, hanem a magyar haderő életében is, hiszen szinte a semmiből kellett eredményes harci tevékenységek végrehajtására képes egységeket felállítani. A Rákosi-féle diktatúra ezeket a fejlesztéseket tovább folytatta, de már az ország teljesítőképességén túl, úgy, hogy a mennyiségi duzzasztás a minőség rovására is ment. A kibontakozó hibák, tragédiák és repülőgépszökések hatására pedig megindultak a légierőn belül is a koncepciós perek és eltávolítások, pont akkor, mikor a legnagyobb szükség lett volna a régi, Magyar Királyi Honvéd Légierőben szolgáltak tudására.

Szakdolgozatom befejező része a sugárhajtású technika rendszerbe állítása lesz, amellyel a Magyar Néphadsereg légiereje megkapta a világ akkori élvonalába tartozó repülőgépeket, és melyekkel lassan képessé vált az ország területeinek a hatékony biztosítására. Mindeközben szeretném bemutatni nem csak a légierő alakulatainak a történetét, hanem a hozzá szervesen kapcsolódó minisztériumi változásokat, a légierő felsővezető szervének a fejlődését is.

Elsősorban tehát a légierő alakulatainak és szervezeteinek a változását, bővülését szeretném bemutatni, a politikatörténetről, a Rákosi-diktatúráról és a Szovjetunió Magyarországa gyakorolt hatásáról a szükségesnél nagyobb mértékben nem kívánok foglalkozni, de természetesen igyekszek minden olyanról szót ejteni, ami hatást gyakorolt a légierő fejlődésére.

Maga a PDF formátumú dokumentum az alábbi linken tölthető le.

9 hozzászólás “A Magyar Légierő újjászervezése”

  1. onedinkapitany

    Nekem első ránézésre nem igazán tetszik, túl szóvirágos, túl sallangos, túl hivatalos. Meg …. vannak olyan dolgok, amiket nem írhatok le, mert nincs kedvem pereskedni. Régebben volt némi rálátásom a témára, így csak annyit mondok, becsülendő, hogy dolgoztál vele, de én úgy érzem, ez még nem az igazi…
    Azért ha lesz időm alaposabban elolvasom és utána ismét írok pár sort.