|

Iráni hírmorzsák

Ahmad Vahidi iráni védelmi miniszter hétfői bejelentése szerint országa hamarosan új tengerészeti járőrgépet mutat be. Teherán a tíz napon át, február 1-től 11-ig tartó állami ünnepség alatt fogja leleplezni a típust. Az 1979-es iszlám forradalom emlékére tartott megemlékezéseken nagy szerepet kap majd a hadsereg, és Vahidi szerint ez remek alkalmat ad az egyik legújabb iráni repülőgép bemutatására. A haditengerészeti felderítő-megfigyelő most szerepel először a hírekben, és most is csak említés szintjén hallhattunk róla. Vahidi szerint teljes egészében iráni mérnökök munkájáról van szó, fejlesztése és gyártása is az iszlám köztársaságban történik.

Vahidi nyilatkozatában kiemelte, hogy a típust felszerelték minden olyan eszközzel, ami nélkülözhetetlen egy modern tengerészeti járőrgép számára. Egész pontosan fejlett lokátoros és optikai felderítő berendezéseket említett, mindenféle konkrétum nélkül. Továbbá elárulta, hogy a repülőgép hosszú őrjáratozási idejű, valamint bizonyos mértékig felfegyverezhető. Irán az új típussal, mely miden valószínűség szerint egy meglévő repülőgép alapján készült, a Perzsa-öböl és a Kaszpi-tenger feletti jelenlétét szeretné biztosítani.

A TehranTimes beszámolója szerint Vahidi említést tett arról is, hogy országa a közeljövőben élőlényt küld majd a világűrbe. A védelmi miniszter „végső stádiumban lévőnek” nevezte a Kavoshgar (Felfedező) projektet, aminek keretében egy 300 kg tömegű Kavoshgar 5 rakéta egy rézuszmajmot juttat kozmoszba. Az Iráni Űrügynökség korábbi bejelentése szerint Teherán „űrmajma” idén nyáron indulhat útjára.

105 hozzászólás “Iráni hírmorzsák”

  1. Kíváncsi vagyok, hogy ez is egy f-5 változat lesz-e, vagy ez a Shafaq néven futó madár. Erről már lehet találni képeket a repülő tesztpéldányról, és állítólag vannak benne „semi-stealth capabilities”.

    De persze a legnagyobb poén az lenne, ha a bemutatón egy iráni színekben pompázó Sentinelt reptetnének :D

  2. Az odáig rendben is van, hogy tengerészeti járőrgépet kalapáltak perzsa barátaink. Azt is megelőlegezem, hogy szuper minőségű cucc. Egy a bibi. Konfliktus esetén két lehetséges dolog van. vagy a földön semmisül meg, vagy el sem hagyja a partokat, mert lelövik. Egy ilyen fajta gép feltételezi ha nem is a légi uralmat, de legalább a fölényt. Hmmmmm….
    Majmot küldenek az űrbe? Miben? Űrkabin? Vagy csak a robbanófej helyére tesznek egy dobozt a szerencsétlen majommal? Mit szólnak a harcos állatvédők?

  3. Ez nem egy vadászgép lessz hanem egy tengeri járőr egy irania-140 es átalakított változata ami az an-140 es licensz változata.
    Az oroszok attak át technológiát Iránnak mégpedig a MIG.(de a fejlesztésekből késöbb kihátrált)

  4. Mit szólnak a harcos állatvédők?

    Gyanítom Iránban nem nagyon akadnak, külföldről meg nem fog oda behallatszani. Amúgy remek propaganda alapanyag lehet, hogy az irániak így meg úgy kínozzák az állatokat, persze majd közben csendben elfelejtik a többi állam hasonló kísérleteit.

  5. @blogen

    A Sheni-dar még elmegy (elmenne 60 évvel ezelőtt), de a Sarir az úgy néz ki, mint ha egy teherautó alvázra rádobtak volna egy BTR kasztnit, nem túl bizalomgerjesztő. Terepen egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy megállja a helyét, de lehet, hogy oda a sivatagba bőven elég az a 4 kerék is.

  6. @beta

    Ne légy ilyen maradi, a fa már régen elavult. Csakis a legmodernebb anyagok felhasználásával építették, vagyis műanyag lavórokat olvasztottak be és abból csinálták a szerkezeti elemeket. Nagyon előnyös megoldás, csak vigyázni kell, hogy ne süsse sokáig a nap, mert megolvadhat a gép gerince. A borítás meg gumiból van, így visszapattan a földről, ha gebasz lenne.

  7. Pedig a lánctalpas az igazán durva GrGLy, ahogy egy régi traktoralvázt száznyolcvan fokban elforgattak, hogy az eleje legyen hátul, majd ráheggesztették ezt a kasznit a nagy panorámaablakokkal!

  8. @blogen

    Igazad van, jobban megnéztem és hát van mit félnie a nyugatnak. Majd néznek, amikor a Sheni-dar-ok hordái lepik el Washington utcáit.
    Egyébként csak én fedezek fel némi hasonlóságot ezekkel:
    http://v1.cache5.c.bigcache.googleapis.com/static.panoramio.com/photos/original/54549418.jpg?redirect_counter=2
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c6/Renault_UE_Saumur_01.jpg
    Lehet az iráni mérnökök túlságosan visszafejtették a terveket és eljutottak az alapokig… amiket még a 30-as években találtak ki. Lehet, hogy jövőhéten kihozzák a Mark I tankot is.

  9. Azok járnak közelebb a megoldáshoz akik az AN140 ráni változatára tippelnek. A fórumokon részletesen dokumentálták már. De jellemzően az iráni metódusoknak megfelelően csak most kezdik tálalni. IR.AN-140N néven fejlesztenek egy gépet, ami ezen kívül még sok más verzióban is legyártásra fog kerülni.
    Infó részben itt:
    http://thearkenstone.blogspot.com/2011/08/what-can-we-expect-from-ir-140mp.html
    Részben pedig itt lenne, de sajnos a képeket nem tudom belinkelni, csak letölteni lenne lehetséges. Akár ki is tette fel a képeket szinte minden főbb része szerepel rajta. Így a tengerészeti felderítő változat is. A képeken cad szintű rajzok is szerepelnek. A hozzászólások 2010 novemberiek. Az lehet tudni hogy az eredeti hajtóművek nem tetszettek az irániaknak és valamit módosítottak, módosíttattak rajta.(vibráció lépett fel) Szerintem a késlekedés oka hogy a hajóműgyártást és vagy a kurrensebb felszereléseket visszafejtették, honosították. Szerintem a helyzet egyértelmű, más eszközök esetében is így történt.

  10. Különben a perzsa légtér-ellenőrzőnek, illetve a járőrgépnek nagyon régi hagyományai vannak. Például emlékezzetek Aladdin repülő szőnyegére…..
    …Azért bármilyen humoros élcelődés ellenére csodálatra méltó, hogy mi mindennel próbálkoznak. Csak nehogy egyszer arcunkra fagyjon a mosoly….
    Tank
    Lövészpáncélos
    Rakétatüzérség
    Robotrepülők
    Vadászgép
    Járőrgép
    Tengeralattjáró
    Felszíni hajó
    amit kihagytam, az még plusz…..
    Azért – eredménytől függetlenül – nem semmi….

  11. Littlejohn-nak teljesen igaza van. Elég érdekes meg sokszor nevetséges dolgokat alkotnak, de tulajdonképpen lefedik az egész hadiipart, ami azért nagy szó. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora tudást lehet így felhalmozni és gondolom az egyetemeiken tolják is ezerrel az új generációnak.

  12. „Az iráni majomnál is volt zseniálisabb hír a héten:” Nos arról a járműről én is linkeltem be néhány videót a hírhalomba hozzászólásban, külön kommentár nélkül. Pedig tudtam volna kiemelni pár dolgot. A másik az alakja nekem inkább a Wiesel jut eszembe ami azért nem rossz. (sőt mintha a futóműve kb 100% -ban ugyan az lenne. (ha összehasonlítja az ember, nem csak kivitelre hanem méretre is.) A BTR utánzatról ami tényleg baromi ronda, csak annyit szeretnék figyelembe ajánlani hogy a motor előre került, amire az oroszok időtlen idők óta képtelenek. Tehát a beszállás hátulról történik.És mivel ezek csak csapatpróbának tekinthetjük lehet még bár mi belőle.

  13. Nemértem miért kell egyből letenni ezeket a jáműveket.
    A Sheni-dar al például semmi gond nincs a felnyitott tetőajtón látszik hogy a tetőpáncél vastagsága vastagabb mint 1cm.
    Toronyt viszont nem kapott ez sokmindent elárul (pl. már elértek vagy a közeli jővőbe eljutnak arra a szintre hogy a cspatokhoz nagy mennyiségben fog lövészpáncélos,és gyalogsági harcjármű rendelkezésre állni.) Ezt a Sheni-dar tökéletes sebesűlek szállítására mentésére a tűzvonalból, aknavető hordozására, különböző felderítő,zavaró,komunikációs állomásnak és még sorolhatnám.
    A sarir-nál meg a motor előrre lett helyezve ami a BTR-sorozat (60-tól hátrány vólt a farmotor) az meg hogy jelenleg mijen torony van rajta szinte lényegtelen a tesztek végeztével ugyis újat kap (mert így szokás arrafele meg hát töménytelen menyiségű és ürméretű gépágyút gyárt irán, éjjelátót és kamera rendszert)
    A 4 kerék nem biztos hogy hátrány mivel BTR a kaszni ez tuti, az alvázat is letudták vólna könnyedén másolni de mégse ezt tették hanem lerövídítették és 4 kerekes alvázra hejezték biztos nem oknélkűl (és az ok biztos nem az hogy nembírták az alvázt másolni)
    Kicsit hosszú lett a védőbeszéd de ne feledjűk hogy az iráni terepre az irániak tudják hogy mi alkalmas mi nem. (amugy a két antenna a végén árulkodó lehet hogy nagyterületen szétszórva akarnák alkalmazni őket (talán mozgó bunkerként és raktárként,menedéként miközbe a gyalogság fojamatosan zaklatja az elent.)

  14. @Danielblack
    Nem kukacoskodni akarok, de iszlám és iszlám közt nagyobb az ellentét, mint keresztény!izraelita és iszlám közt.
    Lásd
    = perzsa vs.arab
    = szunnita/vahabita vs síita
    = Taliban vs szunnita
    stb.
    Amerikának egy a fontos: Amerika

  15. Kétlem, hogy szuper minőségű cucc lenne.
    Irán inkább szavak szintjén erős, ha az USA-val vagy Izraellel hasonlítjuk össze. 20-40 éves technikákat bütykölnek, a technológia meg nincs meg kiugró fejlesztésekhez. Max kínai, esetleg orosz tech átadás/eladás, de ők is el vanak maradva a fent említett két országtól.

    Az élőlény felküldése a kozmoszba, már kb 55 éves sztori. Jó reggelt!

  16. „Az a véleményem, hogy a nyugat nem fog támadni Irán ellen, mert még az oroszok is a perzsák mellett állnak.”

    Nagyon úgy néz ki nem érdekli a nyugatot, talán már nem is sz a kérdés megtámadják-e Iránt, hanam az, hogy mikor! Már rengeteg helyről ez folyik.

  17. Veér István

    csomi: mi mégsem tudunk felküldeni, jó reggelt! Izrael tud? Pedig ők ám húdecsúcsszuperek. Brazília tud? Ausztrália tud? jó reggelt… 55 éves sztori? mégis nagyobb szám, mint a vvzsófia faszt szopott, meg monnyonleazorbán, mert nem vett fel elég hitelt, meg a szokásos ájvékolások azoktól, akiknek egy villanykapcsoló működése is sok, önerőből egy villanykörtét nem tudnak kicserélni, de ipaddal yuppiskodnak, míg más nemzet ~ról önerőből eljut oda, ahol mi messze nem vagyunk. Talán vissza kéne venni a nagy arcotokból, mert nincs mire fel nagyképűsködni, különben nagy lesz a pofáraesés (nem a közelgő háborúnál esetleg, hanem totál elzombisítás miatt).

  18. Veér István: egyet értek! Ezért sem fikáztam az iráni találmányokat! Majd ha mi is alkotunk legalább egy olyan 4 kerekűt mint az irániak akkor lehet fikázni! És ha erre valaki válaszul a komondort írja azt sajnos nem fogadhatom el szerintem, mert egy labilis, páncélozott magas felépítésű, teherautót nem lehet egy harci géphez hasonlítani… Rakhatnak bármit a komondor tetejére, az attól csak még borulékonyabb lesz. SAJNOS :-( És akkor még nem is beszéltem a Littlejohn által említett számos hadi területről és eszközről!

  19. On the spot- iráni adásáról : Ami azt illeti nem szoktam nézni de akkor kivételt tettem. Nos ha minden műsoruk ilyen akkor szégyellhetik magukat. Ennyi erővel a saját országunkról olyan szörnyű műsort lehetne csinálni hogy nem ismernénk magunkra. Ráadásul tárgyi tévedések is voltak. Például kijelentették a nők nem vezethetnek autót, de a háttérben a csaj akkor szált ki az autó volánja mögül. Iráni filmekben sokszor lehet látni autót vezető nőt. A ruházat is változó. Szerintem Irán kezd eltérni az eredeti vallásos úttól szép csendben. Természetesen a vidék és a városok közötti eltérés ég és föld. És ez az amit szerintem sokan nem vesznek észre. Ugyanis a jelenlegi elnök és a vallási vezetők között ez okoz feszültséget. A vallás és a modern Irán nehezen fér össze. Iránban ez a legnagyobb dilemma. Az ipar is megtöri ezeket az elveket. Hiszen egy gyártósor mellett nem lehet az iszlám előírásai szerint öltözködve dolgozni.Pedig a női munkaerő egyre több lesz Iránban is mert a pénzre nekik is szükségük van. Pont emiatt látjuk ezt a hibrid képet és állapotot. Ma Szaúd Arábiában sokkal szigorúbbak az előírások mint Iránban. Nem tudom ha a stáb oda ment volna fimet csinálni milyen következtetéseket tudott volna levonni. Ott a nőknek még szavazati joguk sincs.

  20. Érdekes volt hallani az álláspontodat, épp ezért is kérdeztem, hogy mi a véleményetek róla. Végülis amit leírtál az igaz. Engem a műsorban az lepett meg, hogy a megkérdezettek szerint a legtöbb iráni megakarja borítani a hatalmat.

  21. Én semleges vagyok. Kívülálló vagyok. Előbb utóbb a vallási vezetők rájönnek hogy a vallási szokásokat meg kell reformálni. Mahmud Ahmadinedschad legnagyobb érdeme hogy ő iráni nemzetben gondolkozott gondolkozik. Ez ellentétes a rend őreinek (vallási vezetők elképzelésével) nézeteivel. De ők is változnak. Nagyon sokat vannak jelen, a hadsereg és a gazdaság fontosabb pillanataiban. Minden vackot felszentelnek. A pilóták felszállás előtt megcsókolják a szent könyvet.(utána meg beszáll a F14 -be, micsoda ellentmondás) De ne feledjük el nálunk Magyarországon az asszonyok kendőt hordtak sok helyen mert az volt a szokás. (férjhez ment bekötötték a fejét)A választások szorosak voltak. Tudok mutatni az ellentábor hölgykoszorújából is:
    http://www.nyest.hu/media/mir-hoszein-muszavi-reformparti-irani-elnokjelolt-tamogatoi.jpg
    http://www.studiolum.com/wang/iran/iranian-women-for-moussavi.jpg

  22. Tetszenek ezek a járművek, a wiesel eddig is tetszett, nagyon jó ötlet volt az irániaktól, hogy megnövelték a belső tér nagyságát, szvsz egy ilyen járművel lehet a legköltséghatékonyabban megoldani az olyan feladatokat mint a közepes aknavetők vagy a vontatott nehéz aknavetők hordozása, sebesültszállítás, hírközlés, de a mistraloknak is jobbak lennének mint a mostani teherautók. A sarirt meg nem kell a nyugati lövészpáncélosokhoz hasonlítani, mert nem lövészpáncélos, gondolom olyan egységek kapják, amik azelőtt legfeljebb teherautókkal voltak felszerelve. Mellesleg sokkal használhatóbbnak tűnik mint a mi komondorunk…

  23. Itt röhögtök az irániakon, pedig nincs miért. Meg se csókolhatjuk a seggüket, annyival előttünk vannak. A jövő meg 1értelműen az övék. A fizikai diákolimpiát rendszeresen megnyerik. Mi csak csúszunk hátra. Fizikatanáraink átlagéletkora 54 év. Tavaj 1 jelentkező sem volt. Mi itt okoskodunk, ők repülőgépeket terveznek. Már amikor nem űrhajót.

  24. Meg se csókolhatjuk a seggüket, annyival előttünk vannak.

    Mi is költhetnénk annyit fegyverkezésere, mint ők, csak akkor egészen más lenne a hazai életszínvonal…

    Egyébként szép dolog a diákolimpia és minden más, de 8-10 éve ott voltak, hogy saját erőből olajfinomítót sem tudtak építeni.

    Az F-5-ös másolatuk állítólag kamu, semmi több. Látott már belőle valaki több röpképes példányt? Mert az első ilyen gépet vagy 4-5 éve mutatták be…

    teddybear írta

    A repülősök körében terjedő pletykák szerint fogták az egyik, még a sah idejéből származó F-5-öst és átfestették tengerészkékre. Kapott pár Korán-idézetet is a sárkányra festve. A műszerfalát átépítették pár civil műrepülőgépbe való modernebb műszerrel, pillangófarokkal látták el, és ennyi. Ehhez az egyhez kikannibalizáltak jópár másik F-5-öst, úgyhogy ez tud repülni is, és esetleg ki tud lőni egy rakétát is. De ennyi. Az összes többi hazugság.

  25. molnibalage

    „Az F-5-ös másolatuk állítólag kamu, semmi több. Látott már belőle valaki több röpképes példányt?”

    Ezen a képen például négy repül egymás mellett. Amúgy nem egy nagy flotta, a cikk szerint is 24 darabra akarják növelni a számukat a közeljövőben. Viszont gyártják ebből a kiképző változatot is, így van eszköz és tudás az eredeti példányok javítására és felújítására. Ennyi, plusz a régi vagy új amcsi, orosz, és kínai gépek.

    Hogy ez sok vagy kevés az nézőpont kérdése. Ha elhisszük azt, hogy tényleg Európát vagy Amerikát akarja megtámadni, akkor persze kevés, de ha csak a saját területét akarja megvédeni, akkor elég meggyőző, nagyobb falat mint Afganisztán és Irak együttvéve.

    Obama a választásokig már nem vállal be egy ilyet, de lehet utána sem.

  26. Sokan szóvá tettéktek, hogy mit röhögünk az irániakon, meg hogy Magyarország sehol nincs Iránhoz képest. Egyrészt egy kis vidámság sosem árt, másrészt elfelejtitek, hogy Irán és hazánk nem egy kategória. Akkor már Iránt érdemesebb a franciákhoz hasonlítani, már csak azért is, mert mindkettő állam nagyjából ugyanakkora, ugyanarra törekedik (regionális szinten vezető hatalommá lenni) és a hazai technikát részesíti előnyben (egyik a szankciók miatt, másik nemzeti büszkeségből), ebből kifolyólag a hadiipart széles körben érintő fejlesztéseket folytat. Így nézve már azért más a helyzet, nem? Azért elég sok nevetséges dolgot sikerült alkotniuk az irániaknak az elmúlt években, de ez nem is baj, mert ez egy fejlődési, kísérletezési tendenciát mutat, a baj inkább az, ahogy tálalják. Csinálnak egy alapszintű drónt, ami a repülésen kívül mást nem igen tud csinálni, de a sajtó már a csodafegyverként hozza le. Még jó hogy kifigurázzuk. Irán kicsit olyan mint Kína, most éli a gagyi másolatos, összetákolós időszakát, de közben pörögnek a saját fejlesztések is, amiknek biztosan meg lesznek az eredményeik. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy Iránban csak sz*rt csinálnak, csak kezeljük helyén a dolgot és ne Mo.-hoz viszonyítsunk, mert nálunk még a szándék sincs meg a fejlesztésre (egy-két kivételtől eltekintve), nem hogy a pénz.

    Az űrprogram meg egy jel, mint ahogy a szovjeteknél is az volt. Fel tudok valamit küldeni az űrbe, ergo nagy távolságra is el tudok valamit juttatni, mondjuk egy robbanófejet. Iráni űrporgram + atombombafejlesztés = interkontinentális nukleáris rakéta, csak idő kérdése.
    Az élő állatos kilövés meg szimplán a következő lépcsőfok, amely révén egyrészt sokat fejlődhetnek, másrészt elismerésre kézteti a világ többi űrügynökségét, az irániaknak lehetőségük nyílik majd összedolgozni velük, ami megint technológiai fejlődést jelent.

  27. c: Igazából a nagy kérdés, hogy mikor jön a fordulat. De az nem lesz egy könnyű kör ld a zöld próbálkozást. Érdekes lesz látni muszlim országban egy vallási->világi fordulatot, nagyon komoly dolog, változás lesz.

    gacsat: Nem mindegy, hogy 10.000éves lándzsával böknek le?

  28. Aboszúlt vagy relatív GDP értelemben? Attól, hogy valaki valamit gyárt, még nem feltétlen van értelme.

    A japánoknál pl. az F-2 gépek flyaway ára = F-22 flyway árral. Az F-2 bír tényleg szép és jó dolgokkal, de az árcímke akkor is brutákus egy AESA radaros és korszerű elektronikával bíró Agile Falconért, aminek a hajtóműve sem egy angy durranás mai szemmel.

  29. Irán nem akar megtámadni senkit. 500 éve nem támadtak meg senkit. Majd pont most kezdik el? Az egész hokuszpókusz hazai fogyasztásra van. Nekünk meg az se.
    Lássunk 1 kínai mondást: Amit hallok, azt elfelejtem. Amit látok, arra emléxem. Amit csinálok, azt tudom.
    És ők csinálják.

  30. Ha már morzsa akkor itt egy kicsi kis darab. A legbutább iráni riporter ellátogatott a Shirai IRAF SZU-24 bombázóegységhez.(ezt a címet az iráni fórumozók adták neki egy búvárhajós riport kommentálása után, azóta így azonosítom) És tiszteletére ellőttek legalább 2darab KH-29-est. Érdekes a háttérben is egy kicsit körbenézni. Másrészt nem értem miért fontos, mit tudnak ezek a gépek hogy Irán számára. Nem keveset foglalkoztak a harcképességük fokozására.

  31. Főbb háborúk 1412 és 2012 közt, amiket Irán indított:

    1430 – a timurida Irán elfoglalja Azerbadzsánt
    1460 – a szafavida Irán háborúja Örményország és Grúzia ellen
    1507 – a szafavida Irán elfoglalja Mezopotámiát
    1510 – a szafavida Irán elfoglalja Khoraszánt
    1532-1555 – a szafavida Irán megtámadja az ottomán Törökoszágot (második szafavida-ottomán háború)
    1545 – a szafavida Irán elfoglalja Kandahárt (első szafavida-mogul háború)
    1589 – a szafavida Irán háborúja az üzbégek ellen (Herát visszafoglalása)
    1603-1618 – a szafavida Irán megtámadja az ottomán Törökországot (negyedik szafavida-ottomán háború)
    1623-1639 – a szafavida Irán megtámadja az ottomán Törökországot (ötödik szafavida-ottomán háború)
    1648 – a szafvida Irán visszafoglalja Kandahárt a moguloktól
    1736-1744 – az afsárida Irán elfoglalja Ománt
    1739 – a zand Iráni seregek betörnek Pundzsábba és kifosztják Delhit (a zandok egy lázadó dél-iráni dinasztia voltak)
    1740 – az afsárida Irán büntetőexpedíciója az üzbégek ellen
    1743-1746 – az afsárida Irán megtámadja az ottomán Törökországot
    1766 – perzsa-holland háború, a Kharg-sziget elfoglalása
    1776 – perzsa-török háború
    1795 – a kádzsárida Irán megtámadja Azerbadzsánt
    1796 – a kádzsárida Irán betör Afganisztánba
    1783 – a kádzsárida Irán elfoglalja Katart
    1804-1813 – a kádzsárida Irán sorozatos orosz provokációk után megtámadja az Orosz Birodalmat (harmadik perzsa-orosz háború)
    1826-1828 – a kádzsárida Irán megtámadja az Orosz Birodalmat (negyedik perzsa-orosz háború)
    1836-1838 – a kádzsárida Irán megtámadja Afganisztánt
    1856 – a kádzsárida Irán elfoglalja Herátot
    1971 – a pehlevi Irán bekebelez néhány az Egyesült Arab Emirátusokhoz tartozó szigetet az Öbölben

    A kis háborúk, határháborúk, provokációk és háborúval fenyegetések és másfajta államközi opressziók ebben nincsenek benne.

  32. Na jó. Vegyük komolyan. Gondolom a zusa terrorszerveire gondolsz. Na ki ai USA #1 szövetségese? Anglia. Tudod, hogy Menáhem Begin, Izráel 1kori miniszterelnöke nem léphet magánútlevéllel brit területre, mert terrorizmus miatt kőrözik?
    Vagy itt van Klitolisz elnök kedvence Hasi Tasi. Gründolt neki 1 gengszterországot. Amikor ez a svájci csaj, a Nemzetközi Büntetőtörvényszék főügyésze pedzegetni kezdte, hogy talán nem helyes olyan hasipasit támogatni, aki magánhasznú embervágóhidat tart fenn, szépen menesztették. Ráadásul, tényleg csak kis szinesként ebben a Kocogóban mindenkinek mercédesze van, úgy hogy sose importáltak 1et sem.

  33. gacsat: Konkrétan most blogen vszát átolvasva jutottam erre a következtetésre. De a jelenlegi agymenésedre mit mondjak… tacsk0 V2?

    De ez nálad rendszeres. Ráadásul durván tapló modjára viselkedsz forumos társaiddal. Ld a mai: „Kolónuszkám! Majd akkor írj, ha a hugaikkal vizibuziztál.” hszedet.

    ha tetszik hülyeségeket beszélsz ÉS bunkó vagy.

  34. Blogen
    Köszi. A sok kicsit tényleg nem számoltam. Törökország (nem is Törökország, az Oszmán Birodalom)megtámadását meg ne vegyük ide. Azok akkor is védekező háborúk voltak, ha formailag ők is támadtak. Hunyadi sem akart török szultán lenni. Legalább is nem hiszem.
    Az oroszokkal ugyanez a helyzet.
    A keleti és északkeleti háborúkat elfogadom, mint súlyos tévedést. Helyesbb lett volna talán úgy fogalmazni, hogy Timur óta Irán defenzívában van. Bár ez is vitatható.

  35. „Na jó. Vegyük komolyan. Gondolom a zusa terrorszerveire gondolsz. Na ki ai USA #1 szövetségese? Anglia. Tudod, hogy Menáhem Begin, Izráel 1kori miniszterelnöke nem léphet magánútlevéllel brit területre, mert terrorizmus miatt kőrözik?”

    gacsat

    Begin 20 eve HALOTT !!!!

  36. De ha mar Iran es a haboruk, akkor en azt is hozza tennem hogy bar Szadam inditotta el az Irak Irani haborut de azert Iran boven tett azert hogy Bagdadba ne kelljen sokat gondolkodni a dolgon. Ment elotte az „iszlam forradalom exportja” kuldtek a lazito robbantgato csapataikat mindenhova akkoriban a perzsak mert nekik iran nem volt eleg.

    Sajna ma is ez a kuldetestudat futi oket es ezert veszelyesek es europai gondolkodassal nem megerthetok.

  37. Kedves Fade Barátom!
    Tévedtem, el van ismerve.
    Hidd el, szeretem az itt fórumozókat. Bár kétségtelen, Tacsk0 volt a kedvencem. Benne volt a legtöbb 1éniség, és igen szórakoztató volt. Remélem a többieknek jó a humorérzékük, vagy legalább is nem keltek bal lábbal. Továbbra is a legjobbakat!
    Blogen evvel a kis történelmi összefoglalóval külön is belopta magát a szivembe.

  38. blogen
    tőlem is egy pipa. ideje volt már végre összefoglalni az iráni „békepolitika” évszámait.
    unalmas volt már folyton olvasni a sok naiv kommentet arról, hogy Irán nem más mint a béke és szeretet megtestesítője, aki mentes az agresszió minden formájától és mindig a külső gonosz hódítók áldozata, aki hódító napjainkban nem más mint a gonosz nyugati-keresztény civilizáció.
    az utóbbi időben minden második komment arról szólt, hogy Xerxész óta a perzsák nem ismerik a fegyverek és az expanzió fogalmát így soha nem támadtak meg senkit, soha eszükbe sem jutott, hogy kiterjesszék a befolyásukat és a birodalmuk határait. röhejes.

  39. Na, én ilyesmit sosem állítottam, még ha valaki ezt vélte is kihallani belőle.
    Inkább azon az állásponton vagyok, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. A forradalmi lendület meg annyi Iránban, mint amennyi a lengyelekben volt 75ben. (Én ezt hiszem.) Bármilyen expanzió meg meghaladja a lehetőségeiket.
    Papíron nálunk is mindenki komenista volt, ott meg buzulmánok. A főelvtársak még beszélnek hülyeségeket, de talán már ők sem veszik komolyan.
    Szerintem sokkal veszélyesebb Egyiptom. Annak van rendes hadserege, és ha tényleg kitör a demokrácia, valami totál elmebeteg vezetésük lessz. Ők ugyanis befelé mennek abba az utcába, ahonnan a perzsák kifelé jönnek.
    Hogy valamilyen okból az amik megtámadják Iránt, azt lehetségesnek tartom, mert ott van az olaj, és a teheráni túszejtésért sincs még benyújtva a számla.

  40. Egyébként nem értelmetlen, csak nem tudni igazán mit csináltak. Azt tudom hogy a legutolsó hadgyakorlaton a Su-24 -esek minden feladatot éjjel hajtottak végre, erről is volt videó. Mármint az éjszakai felszállásról teljes fegyverzetben, de többet nem mutattak. A legutolsó riport amit az F14 esek őrjáratairól láttam szintén érdekes volt. Talán az első videó hogy iráni készültségi gépen 5 rakétát láttam. A középső tartón egy hatalmas rakéta, és nagyon érdekes volt hogy amikor a riporter megközelítette, azonnal el lett hajtva. Nos itt van:
    http://www.youtube.com/watch?v=8v5ZiMn1IBw
    Én a videók alapján azt szűrtem le hogy a pilótáik rendkívül jó viszonyok között élnek.

  41. Comandante a su-24 es linkbe az igazán érdekes az az hogy a tab-7 es Shirazi bázison készűlt ahol papír szerint nincsenek is su-24 esek.
    Mert a Shirazi bázis az elfogóknak a 29 eseknek és az f-14 eseknek egy-egy századának reptere. Ez pláne érdekesebbé teszi a kisfilmet.

  42. Az F-14 es linknál a tőrzs alatt az egy PL-12 es 15:24 nél a riasztáskor tisztán látni a készenléti gépen (Ezekszerint nem csak a mig-29 re az F-5 re és klonjaikra sikerült az integrációja hanem az F-14 be is és ha ez igaz akkor tényleg ismerik a gépet nem csak szerkezetileg de elektronikailag szoftverileg is a radarral eggyütt)

  43. @szittya88

    Egyáltalán milyen magassában? Szimulátorból tudok görbéket mutogatni, de a rakéták légellenállás tényezője legfeljebb becsültnek mondható. Viszonyításképpen. A tengerszinte M0.8 táján indított AIM-9 talán M2.0-2.2 sebességre gyorsul és néhány sec alatt lefékeződik 1 Mach tájára. 10 km magasa a rakéta égésvégi sebessége bőven 3 Mach táján lehet és jóval kisebb a lassulás.

    Az, hogy egy átalakított MIM-23-ban mi marad belül, mit kell feáldozni a hajtóanyaból, lövésem sincs. Arról sem, hogy kell -e. A SAM indításhoz képes +10 km-en én minium 1,5-szeres indítási távval számolnék, de szélsőséges esetben ez lehet talán kétszeres is.

    http://www.mediafire.com/?69njllinjo9jqqj

    Ezt a BMS4 AIM-9 modellezésének fejlesztéséhez csináltam a fejlesztőknek. A régi és az én modellem van benne összevetve, de mindkettő kicsit pontatlan. Az én új modellem nagy magassában túl gyors a változatlan ellenállás tényező mellett.

    Azt nézd, hogy eltérő magassában mikor csökken a rakéta sebessége 750 csomó közelébe. Ez alig 1 Mach felett van, a végfázisban kell ekkora sebesség a manőverezési tartalékkén. (Legalábbis szerintem.) Ez egyis esetben 13-14 sec a másik esetben meg majdnem 30 sec. Ezután nézd meg a távolságot a két magasságnál. A rakéta megetett útja majd kétszeres eltérést mutat. A távolságokat a sebességekből számoltam trazpés módszerrel.

    (A tesztek nem pontosak, mert vízszintes repülés közben irányítatlanul lőttem el a rakétákat, a programban egy idő után ezért ben vízszitesen repültek, hanem enyhe süllyedésben. Tehát a lassulás ennél picit intenzívebb.)

  44. Természetesen olyan modellt is megalkothatnék, hogy feltételezett Ce értékekkel dolgozva + tolóerő karakterisztiákat használva a sebességet is én számolnám ki. A pontossága nem lenne túl jó, de jelleggre nagyjából helyes lenne.

    Paraméterezve meg bizonyos határok között a user tetszőlegesen vizsgálhatná, hogy egy rakéta paramétereit változatva meddig megy el. Sajnos csak vízszites pályán mozoghatna a rakéta, mert az tudnám gyorsan és egyszerűen Excelben megcsinálni. Talán egyszer. Most F-15 anyagon dolgozom. Már túl van a 70 ezer karakteren. ;)

  45. gacsat: „Na, én ilyesmit sosem állítottam, még ha valaki ezt vélte is kihallani belőle.”

    Ez már kabaré…. Mégis mi a f*t kéne kihallanunk ebből?
    „500 éve nem támadtak meg senkit.”

    Mi vagy te Schmidt Pál? :)

  46. Az frankó legalább okosodom egy kicsit, ha lesz olyan mint a légi harcászatról és légvédelmi eszközökről akkor rengeteg google-zést baiduzást megspórólsz az F-15 el kapcsolatban. (előre is kössz)
    Amúgy az F-15 mindig is érdekelt részletesebben megpróbáltam utánna nézni de sajnos a boeing honlapján se és a McDonnell Douglas oldalán se tul sok minden szerepel a tipust meg annyira nem ismerem hogy a neten keringő sokszor elentmondásos adatok közül eldöntsem melyik a helyes de az F-15 el kapcsolatba sokszor a reálisat se (régebben alábecsültem a típust…főleg az alapváltozatot:D)

  47. A szárny alatti az valóban az, de a törzs alatt a géptest közepe alatt is van 2 db. Általában a videón csak egyet lehet látni, de amikor a gép kifut éjszaka a hangárból akkor a kamera lejjebb volt állítva és a gép törzse alatt látni 2 rakétát. az egyik ami közelebb van az aimxx mert a videót megállítottam és 480 az felbontásnál jól látni. 15perc 29 másodperc. A törzs alatti rakéta vezérsíkja eltér a szárnyvégén lévőtől.
    15 perc 41 után a kamera előtt gördül el a gép az alsó rakéta átmérője 1,5-2 szere a szárny alatti nagyobb rakétánál. és más a vezérsíkja. A videó azonban nagyon vágott. Még nem néztem a háttérfeliratot így nem tudom van e trükk, illetve ugyan az a gép van végig a videón felfegyverezve. az eltérő fényviszonyok nagyon zavaróak. 8 perc 10 másodpercnél látszik a törzs alatti rakéta eltérő vezérsíkja. 7 perc 39 látszik a teljes rakéta a feliratok nem kivehetők. Az a gyanúm a gép fel sem szállt, csak taxizott egyet. Amikor a gép megérkezik a beérkező szerelők azonnal kitakarják a rakétát, így a felirat megint nem olvasható. Ez tudatos és szándékos. Nem a rakétát a feliratot akarják takarni. 16 perc 28 környéke!!! a pilóta mögötti szerelő mozgását érdemes figyelni. Pont a felirat elé áll figyeli a kamera merre mozog.

  48. Sziasztok!
    Nem vagyok egy nagy Irán fan, ez részben annak is köszönhető, hogy a munkám során már elég sok iránival találkoztam (kamion boltban dolgozok, tudom, hogy csak az x száz kilométert megtett irániakkal találkoztam, de amikor megpróbáltak meglopni, átverni a kasszában és közben röhögtek, akkor nehéz pozitívan nézni rájuk), de tisztelem az akaraterejüket. Viszont nagyon felfújják magukat, szerintem sokkal többnek akarják mutatni magukat(legalábbis egyenlőre), mint amennyik, viszont erről eszembe jut egy ősi mondás, ami szerintem nagyon a témába illik:
    „Hitesd el az ellenséggel, hogy erőseb vagy (esetünkben talán túl erős/veszteség), és győztél”

  49. Kedves Blogen.
    Tegnap alaposan tanulmányoztam érdekes listádat.(háborús, úgyhogy nem annyira off) Valóban, itt hatalmas hiátus leledzett történelmi tudásomban. Arra a következtetésre jutottam, hogy ezek közül agresszív háború csak kevés volt. Az indiai, és ománi háborúról nem is tudtam. A többi jobbára Irán akkori határaion belül zajlott, jobbára a saját korábbi területük visszaszerzéséért. A Timur féle banda tetteiért meg annyi felelősséggel tartoznak, mint a kínaiak Dzsingisz kán tetteiért.
    Különben a világ összes csuhását rühellem, és szerintem a nem létező Pokol 1ik legalsó bugyrában Komeíni rotyog. (Érdekes társalgást folytathat Szavonarolával.) Ha forradalmi gárga összes vezetőit felaksztgatják, nem fogok szót emelni értük.

  50. @comandante

    Azok a rakéták gőzöm sincs, hogy mik. Az is lehet, hogy csak súlymakettek. Külsőre keveréke az R-40 és a francia AS-37 formavilágának, de nem PL-12 és nem is Sparrow.

    8:10-nél egy pillanatra látszik oldalról. Ott megy úgy tűnik, hogy mintha AIM-54 test lenne, csak trükkösen leszedték a vezérsíkokat és tettek rá egy másikat.

  51. Fade
    „Irán nem más mint a béke és szeretet megtestesítője, aki mentes az agresszió minden formájától és mindig a külső gonosz hódítók áldozata, aki hódító napjainkban nem más mint a gonosz nyugati-keresztény civilizáció.”
    Hát ebből semmit sem hiszek, sé nem is állítottam. Nagy szarkeverők, de kisebbek mint az USA. Más kérdés hogy én inkább az USÁból kérek, mint Iránból. Mindössze azt mondom, hogy nem hiszem, hogy megtámadnának bárkit is. Hacsak nem a rendszer végső rothadásában akarnak tenni valamit. (Mint az oroszok Afganisztánban.) Eszközeik sincsenek rá. Különben is, hogy zárnák le a Hormuzi – szorost? Sehogy. Akkor meg nem kell nagyon komolyan venni őket.
    Az egész környékükön ők költenek a legkevesebbet a hadseregükre. Ez sem mutat agresszív szándékra.
    Ha talán kilépnél a Fradi – Ujpest mentalitásból, akkor talán megértenéd, hogy nincsenek feketék és fehérek.

  52. :) Kezd kicsit vicces lenni ez a fórum. Egyes már már létkérdést csinálnak az USA gyülöletből. Azt nem értem aki talpig vörös miért nek telepedik le valamelyik kedvenc országában.
    Miért jó, mindig félremagyarázni a dolgokat?! „ettől boldog az illető? – hát csak gratulálni tudok neki)
    Kezdek én is úgy lenni, mint a többség: imulis leszek egyes emberek írásaira, és el sem olvasom.
    Szerencsére azért minden cikknél van értékes hozzászólás, melyekből sokat tanul az ember, és el lehet rajt gondolkodni. (köszönet a szakambereknek, akik otthon vannak a témákban)

  53. Gacsat nem azt mondtam hogy nem tartóttam jó gépnek az f-15 öt csak azt hogy nemigazán hittem el a gép képességeit (itt arra gondoltam hogy nem hittem el sokáig hogy annyi fegyverzetet és üzemanyagot tud cipelni harci bevetésre és még úgy se egy lomha lajhár, itt most nem a békeidős reptetésről beszélek. de aztán jött egy pár videó ami meggyőzött hogy szinte állig felfegyverezve féltankal (ezt a bevetések hatotávjából gondolom) is elég mozgékony maradt a gép és a sebessége se romlott olyan mértékben mint amit vártam volna ijen terhelés mellett) a lényeg az hogy sokáig azthittem hogy csak mese hogy az f-15 fegyverzettel és tetemes mennyiségű üzemanyaggal plusz pótossal is képes nagyteljesítményű manőverekre és relatív nagy sebességre.

  54. Vannak az USA fanok. Vannak az oroszosok. Vannak a zsidók, vagy szurkolók. Ujpest, MTK stb. Én meg itt állok középen, mint a bíró, és mindenki engem pofoz, mert észre merem venni a nyilvánvaló hibákat, és csalásokat.