|

Az új orosz Szu-27-esek leszállítva

Moszkvában csütörtökön bejelentették, hogy az távol-keleti KnAAPO repülőgépgyár átadta az orosz Honvédelmi Minisztérium által megrendelt Szu-27SzM3 repülőgép típus utolsó négy példányát.

Az Orosz Légierő vadonatúj Szu-27SzM3-asa a Krímszkaja-i légi bázison.

Az Orosz Légierő egyik korszerű Szu-27SzM3-asa szürke kamuflázzsal | Fotó: yuga.ru ,

A tizenkét új gyártású Szuhojt 2009-ben rendelték meg azzal a céllal, hogy az export után megmaradt sárkányokat hasznosítsák. A Szu-30-as szériákhoz kifejlesztett több újdonságot is megkaptak az új repülőgépek. Megerősítették a sárkányszerkezetet, megnövelték a maximális felszálló tömeget, illetve két új fegyverfelfüggesztő csomópont is került a szárnyak alá. Az új típus az MMPP Szaljut által gyártott AL-31F-M1 hajtóművet kapta meg. A Szu-27SzM3-as repülőgép típus, hasonlóan az alapváltozatból korszerűsített Szu-27SzM-ekhez, többfeladatú repülőgépnek készült.

A Szu-27SzM3 új pilótafülkéje

Az új pilótafülke | Fotó: yuga.ru ,

Napjainkban az Oroszország hat légibázisán települ aktív Szu-27-es alakulat. A Szu-27SzM3-as típusból megrendelt tizenkét repülőgép az észak-kaukázusi Krímszkaja légibázisra került. Ezen kívül két távol-keleti bázison, két-két korszerűsített Szu-27SzM típust használó század repül. Erre a változatra a KnAAPO 2004 és 2009 között 54 alapváltozatú repülőgépet épített át. A szintén a KnAAPO által gyártott kétüléses Szu-30M2-esek a fenti három légibázisra lettek szétosztva.

Szu-30M2 szintén a Krímszkaja-i légi bázison

Szu-30M2 szintén a Krímszkaja-i légi bázison ,

Ezen kívül, három kelet-európai repülőtéren, egy-egy repülőszázad használja az alapváltozatú Szu-27-eseket. Ezeken a krasznodari repülőgép javító üzem folyamatosan hajtja végre az élettartam növelő ipari nagyjavításokat.

Bontás alatt álló Szu-27-esek

Az alakulatok számának 1998-as, majd 2009-es drasztikus csökkentése után, a hosszú távú tárolásba helyezett Szu-27-esekre a továbbiakban nincs szükség. A képen a régi 11-es és 13-as szériák gépeit bontják, melyeket még 1985-86 között vett át a Szovjet légierő. ,

—–
Szerző: Galcom

107 hozzászólás “Az új orosz Szu-27-esek leszállítva”

  1. Persze Molni, ott van a pajzsgenerátor kapcsolója, mellette az álcázómező-generátor tolókapcsolója. Fölötte az a fekete az Mp3-lejátszó, ami közelharc közben anno mozgalmi dalokat játszott, most Putyin-idézeteket mond különböző repülési helyzetekben, pld.: „emeld fel” helyett „felemeltük a népet”, vagy „gyorsíts, gyorsíts” helyett „igyál, igyál” és „katapultálj, katapultálj” helyett „vegyél fel bankkölcsönt”….

  2. Allesmor Obranna

    Molnibalage-nak igaza is lehetne, de most éppen nincs. Ismerve az orosz bürokráciát, a kabinfotóért akkor is járhat seggberúgás, ha egyébként az SzM széria kabinbelsője már közel 8 éve ismert.
    Nem vagyok biztos benne, de mintha annyi újdonság lenne az SzM3-asokon, hogy a három front kijelző mellé bekerült az a bizonyos negyedik kicsi is oldalra. Amúgy mindent egybevetve ez az széria, ahol beért mindaz, amit 2003-ban az SzM program alatt megálmodtak. Sajnos elsőre nem sikerült minden, így csupán ez a 12 gép lesz az, ami majdnem mindazt tudja, amit az SzM-eknek eleve tudnia kellett volna. Majdnem, merthogy a légiutántölthető képesség ezekből is hiányzik, holott a KOLSz ezeken is el lett tolva oldalra.

    A plusz két felfüggesztő pedig egy Szu-27 történeti érdekesség. Ugyanis azt közismert, hogy a 27-es utáni összes multirole verzión megvan, még a Szu-33-asokon is, holott ezek nem igazán multirole gépek. Azonban kevéssé ismert, hogy ez a két „extra” pozició már a kezdetek kezdetén ott figyelt az összes gépen, mivel ezekre a pilonokra ment volna a PTB-2000-res póttartály, amit végül a típus nem kapott meg, mivel egyátalán nem volt rájuk szükség. Ezek amúgy a MiG-31-esekhez is használt tartályok, melyeket az a típus akkor hagyott el végleg, mikor az összes gépet átalakították légiutántölthető változatúra. Igy a PTB-2000-res tartályok végleg eltűntek az arzenálból, jelenleg a Szu-34-esek rendelkeznek a 27-es családból egyedül póttartállyal, mégpedig a Szu-24-eseken használt PTB-3000-resből, de csak egy darabbal, a törzs alatt.

  3. Tudom, hogy szentségtörés amit írok, én leszek itt a leghülyébb kommentelő, mert ez a világ legjobb, legszebb, legdinamikusabb repülője, amivel még egy x-szárnyú sem versenyezhet. De a titkos oldalsó panel kidolgozása, minőség érzete nekem a régi Ikaruszok ajtónyitó kapcsolóit, kezelőit, ablakait idézi.

  4. Valóban szép repülőgép, szép a vonalvezetése, de ízlések és pofonok! Nekem azért több amcsi gép is jobban tetszik. :) Ami szerintem nagyon lehangoló az orosz gépekben azok a r…. zöld színű felnik, nagyon lerontják az egyébként még szép festésű gépek összképét is. A másik a kabin belső festése, eszméletlenül ronda az a kék szín, egy sötét belső festéssel, sokkal korszerűbbnek és hangulatosabbnak tűnne a pilótakabin. Amúgy a felületek kidolgozottsága meg sem közelíti egy korszerű nyugati típus kidolgozottságát, ezt saját szememmel is testközelből megszemléltem a 2010-es repülőnapon. Ennek ellenére biztos komoly erőt képvisel ez az „álom” típus. Nem lehet tudni, mit tudna élesben produkálni hisz Mig-29-esen kívül, ha jól tudom nem szedett le semmit. (ha igen léci javítsatok ki, legalább ismét újabb dolgot tanulok tőletek) – elnézést ezen típus hódolóitól, ez csak az én véleményem

  5. Allesmor Obranna

    Sztereotípiák és megint csak sztereotípiák. A buta oroszok össze-vissza szegecselnek, míg az amerikaiak homogén karbon-titán-kevlár technológiával növesztik a szuper gondolatvezérelhető kabinbelsőt.

    Nos ennek némiképp ellentmond a következő kabinfotó, ami egy F-15E pilótafülkéjét ábrázolja:

    http://www.airliners.net/photo/USA—Air/McDonnell-Douglas-F-15E/0643339/L/

    Nagyméretű képernyőből kevesebb (vicceltem, pont ugyanannyi, de nem LCD), viszont „popszegecsből” annál több.
    És kallantyúk és „AZSz” kapcsolók és ötvenes-hatvas évekbeli (vagy mégrégebbi) körskálás műszerek, minden ami sokaknak csak egy orosz gépben lehetett korábban elképzelhető.

  6. Kedves rpeter!

    A Szu-27-es típus az említett MiG-29-eseken kívül csak egy csecsen L-39-est szedett le ’94-ben R-73-al. Illetve az etióp gépek a MiG-ek megtizedelése előtt még elkaptak egy Learjetet is. Másról nem tudok, olvastam pletykákat, hogy a grúzok egyik Szu-25-ösét is 27-essel lőtték volna le a 2008-as háborúban (mintha egy ideig a wiki-n is fent lett volna), de azóta ezt visszavonhatták, mert semmi nyoma. üdv.

  7. Gondoltam, hogy ezért azok aszemélyek akiknek már az oviban is vöröscsillag volt a jele a fejemet veszik. De megvagyok vele. F-15 mikor is fejlesztették? Mennyi idős lehet a képen látot repülőgép vajon? 1-2 éves :)Miért nem egy ugyanígy korszerűsített sas fotóját nézegetjük? Ja tudom már mert már megint másoltak a zseniktől a jenkik :) – ezt megfejtettem

  8. Allesmor Obranna

    Amúgy látszik, hogy a műszerfalak sem egységesek a 27-esek új változatainál. Hogy ez jó-e vagy sem, az más kérdés, végül is az ilyen problémák egy-ey tipustanfolyammal áthidalhatók.

    A Novoszibirszkben készülő Szu-34-eseknek, oké, hogy teljesen egyedi a kabinjuk, hiszen egymás mellett ülnek a delikvensek. Az irkutszki Szu-30-asok is másfélék, mert azokban külföldi display-ek megkövetelik a saját dizájnt.
    De a komszomolszki Szuhojoknál már nagyon esetleges a dolog. Először voltak a Szu-30MKK vagy MK2-esek, ezekben a körskálás műszerek mellé oldalra kerültek a hazai gyártású LCD-k. Ennek a technológiának a továbbvitele látható az első Szu-27SzM gépeken, amelyeknél a szériagépeken ugyanaz a megoldás van, mint amit Aerophyl belinkelt, azaz a protogép megoldása köszön vissza. Két nagyobb LCD közt egy kisebb, alattuk tartalékként a hagyományos műszerekből a legszükségesebbek. Közben Anatolij Kvocsur demogépének első ülésénél megcsinálták a három egyenlő méretű LCD alkotta műszerfalat, innen már teljesen hiányoznak a hagyományos műszerek. Úgy fest, az SzM3-as ezt a dizájnt kaphatta meg, míg a Szu-35 és a PAK-FA pedig a két óriási displayt, amit számos oldalt elhelyezett adatbeviteli mini kijelző egészített ki.

  9. Allesmor Obranna

    Nincs 1-2 éves jenki F-15E. Érdemes megnézni a korszerűsített F-15E műszerfalat. De ilyen ugye nincs, helyette van F-15K és SG. Ettől még egy F-15E is elég korszerűnek számít.

    „Miért nem egy ugyanígy korszerűsített sas fotóját nézegetjük?”

    Mert nem korszerűsítettek ugyanígy F-15-öst. Máshogy igen, de a kabint nem érte ilyen mérvű változás.
    Amúgy meg a példám lényege nem az volt, hogy az oroszok a meg nem értett zsenik, a jenkik meg a csalók, hanem, hogy a sztereotípiák hajtogatása helyett érdemesebb lenne elmélyedni egy kicsit a kabinbelsők világában.
    Egy gép potenciálját nem a szegecsek száma határozza meg.

  10. „Van tömítő popszegecs is. Egyébként a szürke részen tisztán látszik, hogy lyuk vana szegecsfej közepén. Akkor az mi?”

    Csavar. A szélvédő cserélhető, a szerelés egyszerűbb, ha oldható kötőelemeket alkalmaznak. Fogd már fel, hogy teherviselő részen NINCS popszegecs, mivel az nagyon gyenge.

  11. Tudom, hogy nincs 1-2 éves :) szerinted más komplett idíóta?
    Ha már szép kabinbelsőnél tartunk, érdemes az 5. generációs gépekét nézegetni, vagy F-18E/Rafale/Eurofighter, és a gripen kabinja is eléggé modern és szép. A PAK-FA fülkéje elég szép, de a kék szín eléggé lehangoló – egyébként még autóban sem láttam szépet ami orosz

  12. sztereotípiák?
    nem mondtam, hogy az oroszok buták. azt sem, hogy nincs harcértéke.csak annyit, hogy ugy néz ki, mintha egy bádogfelületre odaszartak volna néhány kapcsolót. az F-15 kabinja a múltidézés ellenére is szebb. (persze ez teljsen szubjektív)viszont ezt a SZU-27-t nemrég adták át. Kérjük meg molni urat, hogy linkeljen egy most átadott F-22 kabint, ha össze akarjuk hasonlítani. annyit mertem megjegyezni, hogy kinézetre fos. persze találhatunk olyat aminél még mindig modernebb. ott van például Blériot gépe. jöhetnek a nemtetszések. :)

  13. Én nem a gép képességét, potenciálját vitattam, egyszerűen a kabin képét. Szakmailag persze eszem ágában sincs olyan valakivel vitatkozni, aki nálam „ebben a témában” jóval többet és mélyrehatóbban tud. (pl. most te: Allesmor Obranna – bocs hogy, csak így, ismeretlenül letegezlek” – tényleg léci nehogy személyesnek vedd! De a kabin őszképe az pocsék, elfogultság nélkül állítom. Csak egy példa: nekem az Eurofighter kinézetre egyáltalán nem jön be „hangsúlyozom nekem, mert ugye szerencsére mindenkinek más az ízlése, és senki nem egyforma” de a képességeit, hát hogy mondjam …. felesleges lenne vitatni.

  14. Allesmor Obranna

    Na ez az amiről beszélünk. Egy negyed Szu-27SzM3 kabinbelsőről, (ami egyébként vadonat új, de gyanítom, biztos ami biztos a szemle idejére még ki is takarítottak) azt mondtad, hogy kinézetre fos. Hányaveti.
    Kérdem én, hogy mire fel? Ha ez fos, akkor egy agyonszegecselt, agyoncsavarozott, leharcolt F-15E kabin a vegyítve a hatvanas és nyolcvanas évek technikájával az mégis mi a fene?
    Ez már több mint szubjektivitás. Ez netto ostobaság.

    „egyébként még autóban sem láttam szépet ami orosz”

    Autóban még én se.

    „csak annyit, hogy ugy néz ki, mintha egy bádogfelületre odaszartak volna néhány kapcsolót.”

    Ezt melyik képen látod így?

    Nézd csak meg ezt:

    http://bemil.chosun.com/nbrd/files/BEMIL085/upload/Cockpit__F-15D%C8%C4%B9%E6%BC%AE.jpg

    Ha valami megdöbbentő, akkor ez mindenképp az. Ez egy szuperszonikus, 100 légigyőzelmes típus kétülésesének hátsó műszerfala.

  15. http://www.f-15e.info/joomla/export-variants/f-15se-silent-eagle/1641-f-15se-difference

    Az F-15SE tervezett fülkéje, ez is továbbfejlesztés, mint a Szu-27SzM3 és útódai, persze ha kell majd valakinek. Úgy lenne ésszerű, ha az alaptípust az alaptípusal, a továbbfejlesztett, ferltuningholtat, szintén a hasonló kategóriájú géppel hasonlítanánk össze. Miért kell egyből makacskodni, ha nem nekünkl áll a zászló? Nehéz lenne elfogultság nélkül, igazságossan ítélkezni?

  16. rpeter

    Ha a legmodernebb Eagellel álltál elő akkor nézzük a legmodernebb Flankert ezt így illik.
    http://2.bp.blogspot.com/_pLcgtL4pTTQ/SOUfD2MDw2I/AAAAAAAAAHg/AhgziIYs3WM/s400/SU35+COCKPIT+BACK.jpg
    http://warfare.ru/0702ey70/update/january2009/2/1/35_07.jpg

    Nem 27-es de csak neked egy fekete cockpit és orosz :)
    http://www.aereo.jor.br/wp-content/uploads/2008/10/mig-35-cockpit.jpg
    http://www.sg.hu/forumkepek/2010_09/MiG29K_cockpit.jpg

  17. molni

    Hát ez igaz, a 2009-es állapotokhoz képest rohamosan csökken a kommentelés színvonala, a 2008-as állapotokhoz már nem is merem hasonlítani a mostanit… Már szinte a teljes régigárda távozott :( :(

  18. Bár némileg off, de ha már a műszerfalaknál tartunk: a legrondább autó műszerfal a világ akkori legdrágább autójáé, az Aston Martin Lagondaé volt.
    http://atomictoasters.com/2011/08/craigslist-tech-dream-cruise-edition/
    http://www.google.hu/imgres?q=lada+1500+m%C5%B1szerfal&hl=hu&sa=X&biw=1399&bih=790&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=xeR126TLHxMK5M:&imgrefurl=http://totalcar.hu/tesztek/2010/12/07/nagy_zsiguliteszt/&docid=HTOhz3ghPwz60M&imgurl=http://kep.index.hu/1/0/183/1835/18355/1835551_a7b418b0bfe9df4ce3a4cc610d5ebaf5_wm.jpg&w=770&h=433&ei=Qtv5TqncCIjItAbt2P38Dw&zoom=1&iact=rc&dur=427&sig=114911388053659468590&page=1&tbnh=101&tbnw=180&start=0&ndsp=24&ved=1t:429,r:0,s:0&tx=71&ty=62

  19. Köszi a fekete műszerfalat, nekem tényleg jobban tetszik, le is mentettem. A kék tényleg nyugtató színként lehet jellemezni, „a kedvenc színem” de mindenhol nem szép. (a sárga, zöld is nyugtató, legalább is ezt mondják) egyénfüggő, Lada 1500!? volt hozzá szerencsém, tényleg ízlés kérdése :)) A régebbi hozzászólásokban olvastam, hogy molnibalage készít egy rélszletes és magas színvonalú F-15-ös típusleírást, megkérdezhetem az már elkészült, illetve fennt van valahol?

  20. Kérdés: mekkora előny (már ha előny?)ha a pilóta és az operátor egymás mellett ül, szemben azzal, ha egymás mögött? Ez a kialakítás igényel kompromisszumokat a gép tervezésekor? köszönöm.

  21. gacsat

    A gép kisebb így kisebb benne a hely is.A kis képernyő pedig az ami eddig a két nagy között volt úgy tudom az egy kis fedélzeti számítógép kijelzője azon lehet bevinni a repüléssel kapcsolatos adatokat de aki ebben okos az majd jól megmondja!

    banderas

    A repülésben is mint mindenhol kompromisszumok vannak.Az elrendezés előnye a két pilóta közti jobb kapcsolat és egy csomó műszert nem kell duplikálni.Hátránya a nagyobb homlokfelület(légellenállás,RCS és hatótáv terén nem mind1)és az,hogy részben korlátozza a kilátást(ez nem olyan nagy hátrány lévén csapásmérő nem pedig vadászgép). Valószínűleg azért döntöttek az ilyen kialakítás mellett mert így tudtak egy WC-t beépíteni és egy minikonyhát+ a pilóták közül valamelyik akár fel is állhat a kabinban vagy lefeküdhet pihenni ami egy extrém hosszútávú bevetés alatt óriási segítség.

  22. Kérdés: mekkora előny (már ha előny?)ha a pilóta és az operátor egymás mellett ül, szemben azzal, ha egymás mögött?

    Dedikált csapásmérő gépeknél a kooperációt javítja, azonban hatalmas hátránya van más téren. Lényegében a gép multirole képességét kinyírja, mert olyan pocsék a kilátás, hogy manőverező légiharc akkor sem jön szóba, a gép teljesítménye lehetségessé tenné. A sisakcélzó használata is elég nehézkes így.

    Az egymás mögötti elrendezésnél a pilóta és WSO is jól lát ki oldalra és hátulra is, meglepően kis légteret takar ki ez az elrendezés és a sisakcélzó használata is jóval rugalmasabb ebben az elrendezésben.

    http://vishnufafat.files.wordpress.com/2008/07/3-f15-eagle.jpg

    http://www.investireoggi.it/forum/attachments/life-good-cafe/37070d1258292407-un-aereo-al-giorno-f15eagle-approach-hawaii.jpg

    Nem véletlen, hogy F-111, Szu-25 és Szu-34 kivételével egyetlen más vádaszgép méretű gépnél sem látsz ilyet.

  23. Sziasztok!
    A szu-34 fejlesztése még a ’80-as évek végén kezdődött, az első prototípus ’90-ben már ilyen konfigurációban szállt fel. Valószínűleg tényleg csak arra gondoltak, hogy a gép brutális belső üzemanyag mennyisége miatt (+ ma is alig van légi utántöltőjük) a gépek nagyrészt tisztán belső kerozinmennyiséggel fognak mélységi csapásmérést végezni,illetve Oroszország a világ legnagyobb területű országa, így egy szimpla áttelepülés során is jól tud jönni,ha a pilóták tudnak piheni, normálisan, emberien enni és wc-re kimenni.
    Még visszakanyarodva a pilótakabin elrendezésre és kinézetre, az orosz gépek ergonómiáját és minőségét maguk a pilótáik is nagyon gyakran leszólták, de mint minden, ez is fejlődő tendenciát mutat, pl a szu-30-nál, -34-nél vagy pak-fánál már a pilótákat is megkérdezték, hogy szerintük hogy lenne jó az elrendezés. És azért szerintem azt az apróságot se felejtsük el, hogy egy amerikai, egy angol-német, vagy egy orosz teljesen más szemszögből nézi a dolgokat, más kritériumokat tart fontosnak, alapvetően máshogy rendez el a pilótakabinban műszereket. Ettől ez még nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, vagy áttekinthetetlenebb. Valószínűleg megszokás kérdése ez is. Lehet, hogy Iván, aki egy „fapados” 27-esből ül át az SzM3-ra, isteníti a tervezőket.

  24. Nos, az oroszok is jobb hijján nyomatják a34est. Ugyanis nincs lopakodójuk, főleg meg nincs B2esük. Így az első csapást nagy teherbírású, mégis jól manőverező, magát megvédeni képes, és még elektronik ellentevékeny gépekkel kell elvégezzék. Ez lenne a Szu 34es.
    Az ergonó. Végeztek az elején 1 gyakorlatot. Oroszo euró részéről szállt fel egy 34es, majd többszöri tankolással átrepült a távolkeletre, és leszállás nélkül vissza. Bár a feladatot teljesítették, a pilóták ólyan állapotban kecmeregtek ki a gépből, hogy az illetékesek úgy itélték meg, nem voltak bevethetők. Ezután került etető, és budi a gépre.
    Képzelem, hogy néztek ki az angol pilóták, amikor az Eurofightereket Falklandra repülték át.

  25. Gacsat
    Varjag ez egy hires orosz hadi hajó 1905 orosz-japán haboruból….Amugy a jelentése – viking…..Varjagok alapitották az első russkij várost- Kijevet….és ök alapitották első uralkodó Rjuruk-házat….Rettegett Ivan volt az utolsó…aztán jöttek a Romanovok. Szóval ök volták az oroszoknak….mint a magyarok avaroknak honfoglalás esetén – mindenható, mindenadó….

  26. Már egyszer kérdeztem vagy nem jött válasz vagy nem vettem észre…

    Valaki tudja,hogy mi a megnevezése az orosz légierőnek modernizált SZU-25-ösöknek?

    varga dima

    A képen grúz SZU-25-ös van.A gép besugárzás jelzője még ugyan az az elavult mára teljesen használhatatlan SPO-15 ami az alapváltozatú 27/29-eseken van.Tudtommal a modernizált orosz gépekbe már nem ezt építik be.

  27. Terminator

    szpaszibo…,mert qrva jó ez a honlap….nézd meg a dudi-t…..simán lemos engem bármilyen orosz témában…..ő is orosz, tuti,hogy az!..csak nem mer bevallani :)…minimum kgb tiszt, mert Gruziában is járt…titokban, gondolom…

    egyébként szalvó nem orosz szó…nincs ilyen…залп /zalp/ az van