|

A kivonulással megnyílik az iraki légtér egy Irán elleni izraeli csapás előtt

Az amerikai csapatok iraki kivonulása után Bagdad még sokáig képtelen lesz megvédeni az ország légterét, ami jobb stratégiai helyzetbe hozza Izraelt ahhoz, hogy csapást mérjen Irán nukleáris létesítményeire – írta csütörtöki számában a The Washington Times.

Jeffrey Buchanan őrnagy, katonai szóvivő szerint az iraki hadseregnek lesznek ugyan radarjai, de sokáig nem lesznek légelhárító eszközei. Az irakiak csak jövő szeptemberben veszik majd birtokba az Egyesült Államoktól vásárolt 18 darab F-16C/D Fighting Falcon harci gépek első példányait, ezért addig szabaddá válik az Irán felé vezető légi folyosó nagy része.

Katonai szakértők ugyanakkor arra is felhívták a lapp figyelmét, hogy a támadás lehetősége az ellentétes irányban is megnyílik, s hogy Irán is felhasználhatja az iraki légteret és szárazföldet egy Izrael elleni támadáshoz. Thomas McInerney, az amerikai légierő nyugalmazott tábornoka szerint ezért a síita többségű Irak amerikai kiürítése „súlyos stratégiai hiba” volt.

A lap szerint nem világos, hogy egy ilyen támadás esetén milyen szerep jutna a térségben – például Kuvaitban vagy Perzsa-öbölbe vezényelt hadihajókon – állomásozó amerikai harci repülőknek.

Leon Panetta védelmi miniszter decemberben kijelentette, hogy egy, az iráni nukleáris létesítmények ellen intézett légi támadás legfeljebb csak egy-két évvel vetné vissza az iszlám köztársaság atomfegyver-programját. Zalman Soval, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök különmegbízottja szerint viszont egy olyan vezető esetében, mint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, az is döntő lehet, ha sikerülne három évnyi időt nyerni.

Forrás: MTI

46 hozzászólás “A kivonulással megnyílik az iraki légtér egy Irán elleni izraeli csapás előtt”

  1. Sulyid, ne maradj ki. Mindenki elfogult, csak azt képzeli hogy független:)

    A témához: Izrael gondolom felmérte az ellenfelet, és a magam részéről biztos vagyok benne, hogy el tudja pusztítani a létesítményeket. De… Irán elég régóta tudja a támadás veszélyét, és gyanítom mindent egy lapra tesz fel – Izrael rakétákkal történő támadására… Nem gondolnám, hogy szárazföldi erőkkel megtámadnák Iránt, ehhez a nemzetközi közösség szerintem nem adná áldását, marad a pontcsapás.

    Csakhogy Iránnak ez esetben „joga” van válaszcsapást mérni – saját mércéje szerint. …és ezt az izraeli lakosoknak kell majd „elfogadni”. Gondoljunk bele, már Szaddam is eregetett rakétákat Izrael felé, gyanítom Iránnak fejlettebb, több, és hatékonyabb rakétája van – viszont nem fogja ugyanazokat a hibákat elkövetni mint Irak.

    Nem véletlen óv a Moszad előző vezetője igen keményen egy ilyen támadástól. Sok ezer izraeli élete a tét.

  2. Melysegesen elitelem az izraeli kulpolitikat, viszont abban biztos vagyok, hogy minden kepesseguk megvan hozza, hogy sikerrel jarjanak es megsemmisitsek a nuklearis letesitmenyeket. A kerdes tenyleg az, hogy egy esetleges legicsapas utan hogyan reagal Iran, illetve a nemzetkozi kozosseg(egy resze).

  3. Képesek visszavetni a programot talán jelentősen ponttámadással és talán el is tudják pusztítani a GCC finomítóit, talán Dimonát is sikeresen támadhatják, bár az elsőrangúan védett lesz. A Hormuzi-szorost szerintem csak ideig-óráig képesek majd lezárni. Szárazföldi támadás nélkül csak késleltetni tudnák egy támadással a programot, raádásul ha megindulna egy NATO vagy Il vagy mindkettő szárazföldi csapás, könnyen bekapcsolódhat Kína és Oroszország a sz.földön.
    Ha működő erőművet bombáznak(Bushehr), az komoly kihullással járhat.

  4. Oroszország támadása indokolatlan lenne. Hiszen Örményországi csapatait Iránból látja el pl.: élelmiszerrel, mert a grúzok nem engedik. Ezért félig a levegőből, félig Iránból hozzák az utánpótlást.
    Másrészt: Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában mindig megvétózta az Irán elleni intézkedéseket.

  5. A hír kapcsán elkezdtem kicsit körülnézni, és meglepő módon Irán képes lenne egy Szu-24 köteléket Tomcat kísérettel eljuttatni Izraelig kétszeri utántöltéssel egyszer odafele, egyszer vissza (feltéve, hogy a 24-eseik utántölthetők, elvileg azok, mert 24M verzióban már benne van), ezek elég nagy hatótávú gépek, és van tankerük is elég. Persze nagy a kockázat, mert az utántöltőgép könnyű célpontok, bár Szíria fölé juttatva barátságos terület felett töltögethetnének.
    Egy ilyen, viszonylag ütős kötelék támadása a világ legtöbb országa számára komoly gondot jelentene, Izrael azonban pont olyan, aminek nem akkorát, főleg, hogy a meglepetésfaktor kihasználására elenyésző az esély.

    A Hormuzi szoros lezárása jól hangzik, csak a térségben tartózkodó 2 db CVN, és a Szaúd-Arábia, Bahrein és Katar azonnali támadását vonná maga után (finoman szólva rossz néven vennék az exportútvonaluk lezárását), ami alatt pillanatok alatt összeroppanna a blokád, ebből a szaúdiak és a CBG-k önmagukban is egyenként erősebbek az iráni légierőnél és haditengerészetnél (szaúdiak tengerészetnél nem). Kína is az olajimportjának 20%-át a szoroson keresztül szerzi be, ráadásul nagyon rá vannak utalva az importra, szóval ők se simogatnák meg a fejüket egy ilyen lépés esetén. Oroszok elvileg támogathatnák őket, de expedíciós képességük arrafele nem túl nagy, és ők nem akkora puszipajtások, hogy nyílt konfliktusba belemenjenek Irán kedvéért, elég csak megnézni az utóbbi 15 évben ténylegesen leszállított eszközök számát, pedig az sokkal kisebb súlyú dolog lett volna, mint a közvetlen katonai támogatás. Szóval a Hormuzi szoros lezárása a ma ismert Irán biztos végét jelentené, mert majdnem mindenkit a semleges/pozitív alaphelyzetből ellenérdekelté tenne a támogatásában.

  6. Kolombusz:
    a GCC megtámadása Irán részéről és a hormuzi blokád szerintem is csak blöff, ők sem akarják magukra haragítani a szomszédokat, ha nem muszáj, épp elég nagy falat Izrael, szerintem Irakba se nyomulnának be a szárazföldi egységeik, egyszerűen ott is Izrael van számbeli fölényben pl. MBT-kben és Amerika egyből bekapcsolódna, ha Irakba bevonulnának.

  7. „Ha működő erőművet bombáznak(Bushehr), az komoly kihullással járhat.”

    Buserben nagyon sok orosz mérnők dolgozik,családok…. ha Israel nem akar Oroszországgal összeveszni, feltételezém, hogy nem….amennyben israeli lakosságának 25% oroszul beszél, akkor nekik valahogy előzetesen értesíteni kell az orosz felet, evakualni kezdenek…nem lesz akkor meglepetés. Mi a véleményetek?

  8. A MIM–104 Patriot légvédelmi rakéták a legmodernebbek Izraelben?Szerintem a légi utántöltést elfelejthetjük, max Szíriából lehetséges.
    Másrészt az ami repülőgépek az iráni támadóköteléket biztosan leszednék..

  9. Hát Oroszország még mindig nagyhatalom. Senkinek nem lenne jó, ha még jobban elmérgesedne a viszonyuk Nyugattal.
    Másik kérdés: ha működő atomerőművet bombáznak, az nem járhat úgy mint Fukushima vagy Csernobil?

  10. Kolombusz, vajon hol érdekelné Izraelt, hogy Szíria felett repked a lelövendő tanker???

    Az aki átengedi légterét egy háborúban álló országnak, maga is belépett a konfliktusba – bár Izrael gyakorlatát nézve enélkül is lelőnék a tankereket, bárhol is tankolnák a támadó gépeket.

    Izrael pici ország, nem engedheti meg hogy eljussanak a területéig – nincs hova hátrálni, taktikailag területet átadni. Így kizártnak tarom, hogy bármely gépet ne érne támadás az országuktól elérhető legnagyobb távolságról. Mi is így tennénk a helyükben.

  11. Kolombusz, egy tanker kis túlzással a Föld másik oldaláról is látszik:)

    Nem hinném, hogy Irán Területén felszállhatna ezer méter fölé bármely gép, amelyet Afganisztánból (az USA nélkül úgyse támad Izrael) vagy Izraelből ne látnának:)

  12. „Thomas McInerney, az amerikai légierő nyugalmazott tábornoka szerint ezért a síita többségű Irak amerikai kiürítése “súlyos stratégiai hiba” volt.”

    Rossz hírt hozok Thomas McInerney, az amerikai légierő nyugalmazott tábornoka számára.

    Iraknak sem a megszállása, sem a kiürítése nem volt része semmilyen katonai stratégiának.

  13. A direkt háborút felejtsük el. Az iráni nukleáris programra a legnagyobb csapást egy józan iráni vezetés mérhetné. Ha bárki, bármilyen támadást intéz Irán ellen, azzal a fennálló rendszert erősíti.
    A Hormuzi-szoros lezárása nem jelent feltétlenül blokádot. Lehet az heveny elaknásítás is, a felrobbant aknára meg nincs ráírva, honnan jött. Az egész nem is a valódi lezárás miatt érdekes, hanem pszichológiai hatása miatt. Már a bejelentésre is 10%-kal nőtt az olaj ára…. A cél elérve, az európai vétó biztos.

  14. Sulyid néped mit nyerne egy Irán elleni katonai csapással?
    Valamint mi veszthet.

    Ha most Izrael kirombantot háború miatt olajár megnő. Európai gazdaságok mégjobban gajra mennek, akkor fent állhat egy újabb 1930 évek beli európai hangulat. Megpékelve sok arab és török honporgárral aki Izrael népe kapcsán eleve elfogultak.
    Liberáris demokrácia jól lakott emberek társadalmába müködik (mindenki szeret mindenkit).
    Korgó hasu olcsó szesztől keserű emberek álltalában azt nézik kibe lehet belekötni. Ki más, hogy jol megverjék.

  15. “Thomas McInerney, az amerikai légierő nyugalmazott tábornoka szerint ezért a síita többségű Irak amerikai kiürítése “súlyos stratégiai hiba” volt.”

    Ez az ember vagy hülye vagy hazudik de az biztos,hogy 100%-ig demokrata!!!! :)

  16. Kedves Sulyid. Te lehetsz elfogult a „hazaiakkal” attól ők még nem hülyék. komolyan mérlegelték a támadást, valszeg végre is tudnák hajtani, de többet veszítenének még egy sikeres támadással is, mint amit nyerhetnének. Ezért ülnek a seggükön. Ülnek a seggükön? Volt néhány robbanás és egynéhány iráni vezető is Allah virágoskertjében öleli a hurikat….

  17. Iránnal kapcsolatban az a legnagyobb gond,hogy senki sem tud semmit !

    Ahogy az amerikai drónt is egy titokban betelepített orosz eszközzel ” szedték le „, úgy bármi lehet még ott ami kedvezőtlen lenne Izrael számára.
    Aztán Kina is szállított sok mindent, de részleteket senki sem tud.
    Ezért tiltakozhatott a moszad volt vezetője is !

    Van még egy gond. Az iraki reaktor lebombázása azért volt sikeres, mert az irakiak nem igazán védték, ugyanis nem volt katonai jelentősége!
    Ráadásul a hatékony támadást egy ott dolgozó francia mérnök segítette, mert ő telepítette azt a jeladót amely lehetővé tette a pontos célzást.

    Nos ezekhez képest Irán egy másik dimenzió !

  18. Ugyan már emberek, az iráni magyar nagykövet is kijelentette hogy akármit is csinálna Irán így is úgy is szankciókkal sújtanák .
    Azt is elmondta ha Irán leállítani atomprogramját akkor meg az „emberi jogok” miatt sújtaná szankciók vagyis semmivel sem tekintenek rájuk másképp .
    „Ha van rajta sapka azért verjük össze ha nincs akkor meg azért” .

  19. aerophyl !

    Az én forrásom szerint – Katonahírek – volt jeladó !
    Az egyik izraeli ász pilóta még így is elvétette a célt.

    A reaktor lebombázáa legalább annyira állt Irán érdekében mint Izraelében – akkor még együttműködtek !

  20. Az állítólagos jelandónak semmi köze a bombázás pontosságához. Elvileg csak az odatalálást, a navigációt segíthette volna, ha lett volna. Arra azonban nem volt szükség az F-16A már olyan INS rendszerrel volt ellátva, ami lehetővé tette a célpont megtalálását. Ráadásul jók voltak a látási viszonyok, a reaktor kupolája messziről azonosítható volt. Az említett cikket az idén titkosítás alól felszabadított moszados dokumentumok felhasználásával írtam, ezeket az infőkat tartalmazó anyagot Le Bourget-ban kaptam az izraeliektől.

  21. Iránt lehetetlen lenne megtámadni, legalábbis ha a Moszad ne tud valamit amit mi nem. Hiszen nem tudjuk, hogy hol állítják elő a fegyverkészítéshez az anyagokat.
    Másrészről: Iránnak előbb-utóbb úgyis lesz atomfegyvere, csak idő kérdése. Ezt csak katonai megszállással tudnák megakadályozni, hiszen a szankciók kijátszhatók, az erőművek újjáépíthetők. Egyszer csak kifogy Izrael a bombából. A megszállás meg nem valószínű, hisz Irán négyszer-ötször nagyobb mint Irak, ez négyszer-ötször több katonát, technikát és erőforrást jelent.

  22. Én úgy tudtam, hogy USA szerződésben garantálta Irak légtérvédelmét, amíg az nem képes rá. Ergo a szárazföldi erők lehet, hogy kimennek, de a légierő az nem marad…?

    OFF

    Nem lehetne valami módszert kidolozni, hogy a hozzászólások jobban követhetőek legyenek? Egy fél nap alatt +100 hozzászólás is betermelődik. Néha 20-30 oldalt kell lapotni, hogy megtaláljam, hogy mikor volt az utolsó, amikor még erre jártam.

    ON

  23. Alaposan meg kell tervezni ezt a csapást…Bár az is kérdéses, hogy megéri e egyáltalán vagy sem!
    A legrövidebb út nem kérdés, hogy Irakon át vezet, de akkor is sok a kérdőjel. Lehet, hogy az irakiak és amik szemet hunynak e felett, s még az is elképzelhető, hogy Irak légterében fognak tankolni, nem kizárt. De hogy melyikre célpontra csapnak le és hogy hova térnek vissza, milyen útvonalon…Szóval nagyon sok munka egy ilyen támadás megszervezése és megannyi buktatója lenne még ha minden feltétel is ideális lenne.
    Egyszer sikerült, de hogy másodjára is összejön e? Reméljük nem kapunk rá soha választ…

  24. Hornet102 !
    A téma nagyon aktuális, pár ország vezetőinek bizonyára első számú gondja !
    Pár hónapja az izraeli vezetés előkészítette a közvéleményt, de aztán megszólalt Oroszország majd Kína és a háborús hangulat gyorsan hanyatlott ! Na, ilyennel is számolni kell.

    Tervek már biztosan vannak, minden bizonnyal kombinált lesz – izraeli tengeralattjáró támadás, vagy megtévesztő támadás, előtte szabotázs akciók, elektronikai támadások – nem is beszélve a hírszerzési harcról.
    Minden bizonnyal az Irán által eltérített drón alkalmazása is része már az előkészületeknek…..

    A történelem tanulsága szerint ha sokan készülnek a háborúra akkor igen nagy valószínűséggel lesz is háború…..

    Persze a többségnek az volna a jó, ha maradna a béke !

  25. omega

    Azon a vidéken nem nagyon szokták a közvéleményt felkészíteni, ha Izrael támadni akar akkor bármikor megteheti, nem úgy Irán. Csakhogy nem hinném, hogy lenne Izraeli támadás: elég nagy az ellentét az arabok között de egy Izraeli támadásra összezárnának, ezt még Arábia sem viselné el. Ez pedig sem Izraelnek, sem az USA-nak nem érdeke -az olajárak azonnal elszállnának… Kínáról és másokról nem is beszélve.

    A bombázás egyébként se megoldás, 38 atomlétesítmény van Iránban – valamilyen szintű – melyiket rombolják le? mind? Erre csak az USA lenne képes.
    Azt azért látni kell, hogy nem az baj, hogy ha Iránnak atomfegyvere van akkor azt beveti, hanem akkor a Törököknek is kell – igény már most is van -, akkor Arábiának is kell, ha Arábiának akkor Iraknak is stb…

  26. Ha Irán atomfegyverhez jut, egészen új (számára kedvezőbb) alkupozícióba kerül. Nyilván ezt Izrael el szeretné kerülni, de egy megelőző csapás jellegű akciót szerintem a mostani helyzetben nem vállalhat (ld. Oroszo., Kína). Más kérdés persze, ha egy iráni támadásra válaszolva indítana válaszcsapást, de azért az irániak sem hülyék. (Azért a háttérben folytatott amcsi-izraeli egyeztetésekre kíváncsi lennék.)

    Egyébként működő (fűtőelemmel feltöltött) atomreaktort nem támadhatnak.