|

Ostrava 2011 – NATO DAY

Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg NATO napokat a csehországi Ostravában. A neves esemény nem repülőnap, hanem haditechnikai bemutató, ahol földi- és légi bemutatók váltják egymást. 2011-ben a házigazdákon kívül minden eddiginél több (szám szerint 17) ország vett részt a rendezvényen.

Az előző évi tapasztalatok alapján tudtuk, ha mindent meg szeretnénk nézni akkor ahhoz két nap kell.

Szombaton, hajnali hat óra körül, elsők között érkeztünk meg a repülőtér bejáratához. Ekkor a kapuk még zárva voltak, a korai érkezés mégis jó ötlet volt, mert utánunk gyorsan hatalmas kocsisor alakult ki. A szervezők csak kicsivel hét óra előtt érkeztek, de hétre minden készen állt és kinyitották a kapukat. A parkolást szervezők hada segítette. Buszunk közvetlenül a Baltic Bees kötelék gépei mellett parkolt. Innen egy közepes sétával jutottunk el az 1. számú bejárathoz, ahol újabb kapu állta utunkat. Ahogy a honlapon is előre leírták, itt 8:30-tól lehetett bemenni. Addigra hatalmas tömeg gyűlt össze. A rendezvény honlapján azt is előre pontosan megadták melyik gép mikor érkezik (érkezett meg), így már itthon tudtuk hogy a napot a statikus sor fotózásával kell kezdeni, amíg el nem önt mindent az emberáradat. (Egyes források szerint szombaton 130 ezren voltak kíváncsiak a bemutatókra, a két napos összesített nézőszám pedig elérte a 225 ezret.)

A kapunyitásra várva láthattuk, ahogy a reggeli köd lassan eloszlik és láthatóvá vállnak a statikus soron kiállított gépek.


A statikus sor érdekességei:

Az egyik izraeli F-15 Baz a kiállított kettő közül. (Spearhead Squadron, Tel-Nof Airbase)

A svéd mini AWACS, az S100D Argus.

2010 után újra B-52-es Ostravába.

Cessna 337 Super Skymaster érdekes festéssel.

Az izraeli C-130 hasonló volt a 2010-ben Kecskeméten látotthoz. („Yellow Bird” squadron, Nevatim Airbase, Search & Rescue Unit 669.)

A norvég F-16-osok is egyre messzebbre jutnak el hazájuktól.

A RAF Ostravába küldött gépei közül a legnagyobb az E-3D Sentry volt.

A KC-135-öst most nem volt lehetőség belülről is megnézni.

Az izraeli F-15-ösökön a hozzáértők több érdekességet is felfedeztek (SATCOM antenna, hiányzó gépágyú, Python3 rakéták, stb.) A 957-es oldalszámú gép a 4,5 légi győzelem mellett arról is híres hogy ez volt az a gép, amellyel 1983 májusában a pilótája úgy szállt le, hogy egy ütközést követően a gépnek a jobb szárnya teljesen leszakadt.

Meglepő volt hogy a sok speciális festésű cseh gép közül most egy sem volt kiállítva, valamint hogy a Brit Királyi Légierő (RAF) a gazdasági megszorítások ellenére is sok géppel vett részt a rendezvényen. Az amerikai felhozatal is erős volt, hiszen a B-52 mellett egy KC-135 tankert és két C-130 szállítógépet is küldtek.

A kordon mindenhol derékig ért és megfelelő távolságra volt a gépektől, így nem zavarta a fotózást. A statikus soron a cseh hadsereg eszközei is nagy számban voltak kiállítva.

A dinamikus bemutatók

A dinamikus bemutatók három helyen és néha egyszerre zajlottak. A különböző bemutatókat csak a repülőtér adott részéből lehetett jól látni, ezért sokat kellet gyalogolni annak, aki mindent látni akart. (Katt ide a repülőtér térképéért!)

A füves részen voltak a cseh hadsereg bemutatói (pl. terrorista bázis elfoglalása tüzérségi- és harckocsik támogatásával). Az egyik régi gurulóút elkerített részén zajlottak a rendőrség, a tűzoltóság és a terrorelhárítás bemutatói (pl. utasszállító repülőgépbe történő behatolás, csempészek elfogása, busz visszafoglalása). A repülőgépek programjukat a pálya felett (pl. Sokol „Bamby bucket”-tűzoltás) és a pálya tengelyére merőlegesen mutatták be (pl. sugárhajtású gépek). Ez utóbbit a nézőtérről az S02-vel jelölt hely környékéről lehetett a legjobban látni, de az ellenfény a fotózást szinte lehetetlenné tette. Aki jó fotókat akart csinálni, a reptéren kívül gyalogolva eljuthatott a bemutató tengelyének túloldalára, ahonnan már nem voltak szembenaposak a repülések.

Néhány nem túl gyakori vendég Kelet-/Közép-Európában:

A RAF díszfestésű Tucano T1 gépe.

A RAF több típussal is képviselte magát, a King Air B200 kiképző géppel is bemutatót repültek.

Talán egyszer Magyarországon is láthatunk osztrák Blackhawk bemutatót.

A négygépes Baltic Bees kötelék egyre több repülőnapon vesz részt.

Ezen kívül számos olyan gépet is láthattunk, amelyek szinte állandó résztvevői a különböző repülőnapoknak.

Az osztrák Eurofighter a szokásos rövid programját mutatta be.

A Török Csillagok programja most is látványos volt.

Ritkaság hogy a rendezvényen látható egyik cseh Gripen-en sem volt különleges festés.

Szerencsére a szlovákok még mindig repülik a MiG-29-est, így nem maradtunk Fulcrum bemutató nélkül.

A csehet bármelyik helikopterükkel tudnak kutató-mentő bemutatót repülni.

Légierőnket a 43-as oldalszámú Gripen képviselte.

A szlovák Mi-17-est is sok helyen volt már kiállítva.

Bár a Red Arrows végül nem jött el, azért nem maradtunk Hawk nélkül.

Cseh Mi-24-es a szokásos füstgenerátorral.

A szárazföldi technika kedvelőinek is akadt látnivaló:

A vasárnapi program után a meglepetés egy An-124-es kigurulása és felszállása volt. Jó lett volna a statikus soron látni.

Ezen a hétvégén, a késő szeptemberi időpont ellenére, kiváló nyári idő volt. Szervezés megfelelő, a program látványos volt és az enni- és innivalóért sem kellett sokat küzdeni, mert mindig lehetett egy olyan helyet találni, ahol rövidebb volt a sor. A cseheknél a sör, a sok sült hús és -kolbász is finom, érdemes kipróbálni. Sokan a Kofola nevű cseh üdítőitalt is szeretik. A rendezvényre a belépés ingyenes volt és az étel-, ital- és egyéb árak is teljesen elfogadhatóak voltak. Tehát, aki szereti a földi- és légi bemutatókat, egyszer mindenképp látogasson el Ostravába a NATO Napokra!

Szöveg és fotók: Nighthawk9

22 hozzászólás “Ostrava 2011 – NATO DAY”

  1. előszöris négyzet.

    Másfelől a színek cserélgetésével a kontúrt bontja fel, mert kontúr szerint ismerjük fel az alakokat. Az ötlet nem új, a németek (és az amerikaiak is) műr a 2. VH-ban használtak ilyet, csak pöttyökkel. Manapság számítógépes szimulációval és az amberi szem és látás tulajdonságait utánzó programokkkal próbálják a színek száma (ár, feladat) és a kombiációjuk, mintázatuk optimumát megkeresni. Itt a szimulációba négyzetlakú egy cella, akkor legyen a gyártásban is. Ha megnézed a német Flecktarn mintát, olyan formákat sem látsz a természetben, de mégis jobbna rejtenek ezek a minták, sok kis pöttyel, mint a magyar tereptarka, mert a szem jobban kiszúrja az éles kontúrokat, és közelebbről mosódnak el a színátmenetek kisebb cellákkal. Ezt nyilván a légifevételek távolságából kell nézni, ahhoz van a négyzetek mérete beállítva.

  2. szerintem a mig 29 nekünkis megfeleltek volna.Ha jo emlékszem 26db volt eleinte. abol 10-15 meghagytunk volna modernizáltuk volna öket a többi marat volna alkatrésznek.Ehez jöt volna még pár darab modernizált 21 23 és akkor let volna szerintem egy közepes légierönk.Szerintem még igy is olcsoban kijötünk volna mint most ezzel a párdarab gripenel ami szerintem csak ara elég hogy nevecségesé tegyük magunkat.Ne értsetek félre semi bajom a gripenekel csak az árukal van bajom ami elég magas ahoz képest amit tud.De lehet hogy csak én gondolom igy?