|

Átadták a 300. Eurofightert

Jeles mérföldkőhöz érkezett az összeurópai harcigép-gyártás: október 19-én a Cassidian, vagyis az EADS haditechnikai részlege átadta a 300., sorozatban gyártott Typhoon vadászbombázót. A jubileumi példányt a Spanyol Légierő kapta, mely egyébként 87 darabot rendelt a típusból. A konzorcium minden tagja üdvözölte a hírt, és remélik, hogy az üzemeltető legalább olyan elégedett lesz a géppel, mint ők. Ezzel együtt egyébként újra feléledt az optimizmus a Eurofighter konzorciumon belül, hiszen lehetséges, hogy az eddigi 707 megrendelés mellé még 2011-ben begyűjtenek újabb 126-ot – lévén Indiában közeleg az MMRCA tender eredményhirdetése.

A 300. példány átadása egyben azt is jelzi: végre teljesen révbe ért a Typhoon, megérte a sok éven át tartó fejlesztés, a rengeteg emberi és pénzbeli áldozat. Igaz, hogy a típus még a mai napig sem teljes értékű, hiszen a korai szériákból hiányzik egy-egy fontosabb képesség, ám a magas megrendelésszám és a több üzemeltető biztosítja, hogy a program gyümölcse hosszú jövő elé nézzen. A négy országban készülő Eurofighter immáron hat nemzet légierejét erősíti, érkezésével 11 régebbi típust váltott le. Napjainkra a flotta összesítve elérte a 130 000 repült órát, és az arab forradalmaknak, illetve a líbiai eseményeknek köszönhetően immáron háborús körülmények között is bemutathatta képességeit – sikerrel.

A 300. sorozatgyártású Typhoon | Fotó: Cassidian ,

A nagy esemény egyébként éppen egybeesik a Seoul Air Show-val, mely Dél-Korea legnívósabb haditechnikai kiállítása. Ez talán nem véletlen, hiszen rendkívül jó marketingértékkel bír a koreai döntéshozók számára a típus sikeressége. A Cassidian nyomulásának oka, hogy Szöul hamarosan sort kerít az FX-III beszerzésre, melynek célja 60 darab modern vadászbombázó rendszeresítése 2016-ig. Ami azt illeti, az európaiaknak igyekezniük kell, hiszen a konkurencia igen erős: versenybe száll a Boeing F-15SE és a Lockheed Martin F-35 is.

”Ez a mai esemény is egy újabb példa arra, hogy sikeresnek bizonyult a közös európai erőfeszítés és munka.” – mondta az átadási ceremónián Enzo Casolini, az Eurofighter GmbH elnök-vezérigazgatója. „A Eurofighter-program a legnagyobb ilyen jellegű együttműködés kontinensünkön, és tökéletes mintát szolgáltat arra nézve, hogy mit lehet elérni azzal, ha minden fél maximálisan kihasználja erőforrásait. Egyben rengeteg munkahelyet teremtett több országban, biztosítva ezzel sok-sok ember megélhetését, a technológiai fejlődést, nem beszélve a gazdaságok számára nyújtott hasznáról.”

22 hozzászólás “Átadták a 300. Eurofightert”

  1. Üdv!

    dudi:
    – Egy twist-lock nevű eszköz, ha pl egy konténerszállító félpótkocsit megnézel, akkor ott is le van rögzítve a konténer ( a négy sarkán mindegyik konténeren megvan neki a hely, alul felül ).
    Ezen kívül az egyes „oszlopokat” egymáshoz is szokás kötni ferde rudakkal, vagy lánccal.

  2. vilmoci: Nem jól látod. 140-re csökkentenék a darabszámot, ami 37-el kevesebb, mint a legutóbbi terv. Szóval nem 140-ről csökkentenek 37-el. Amúgy még csak terv, ami nincs elfogadva. De azért a tendencia riasztó Európára nézve.

    http://www.aviationweek.com/aw/generic/story_channel.jsp?channel=defense&id=news/awx/2011/10/18/awx_10_18_2011_p0-383282.xml&headline=Report:%20German%20Plan%20To%20Cut%20Eurofighter%20Order

    Milyen érdekes, hogy az EF európai megrendelői kb hatszor annyi össznépesség mellett összesen csak kétszer annyi gépet rendelnek, mint Franciák a Rafale-ból egyedül…

  3. http://www.youtube.com/watch?v=RAedQ7FMiKo&feature=player_embedded#!

    Az amit soha nem értek, hogy miért ennyire nem reális légiharcot gyakorolnak. Minek van HOBS, ha ki sem használják? Ehelyett – már elnézést – gépágyús légiharccal bohóckodnak sokszor. A HUD adatai alapján a légiharc rakéta indítási paraméterei elvben megvannak.

    Figyelemreméltó, hogy mennyire alacsony CAS-nál repkednek. Bármilyen más gép, ha beavakozna a küzedelembe, akkr nekik annyi. Semmiféle sebesség tartalékuk nincs, a corner speed-től fényévékre mindkét gép.

    Fura.