|

Rekordszámú kínai repülőgépet fogott el Japán

A Kínai Népköztársaság nagyhatalmi tervei régóta ismertek, ahogy az is, hogy érdekszféráját szeretné minél jobban kitolni a Csendes-óceán térségében. Ez azonban értelemszerűen együtt jár a szomszédos középhatalmakkal való konfrontációval, melyek egyáltalán nem szeretnék, ha Peking tovább erősödne. Utóbbiak között van Japán is, melynek komoly gondot okoz Kína katonai és gazdasági fejlődése. Félelmüket ugyan elkönyvelhetjük puszta paranoiaként is, ám néhány, nemrég nyilvánosságra került adatot látva lehet, hogy másként vélekedünk majd. Ezen információk szerint ugyanis Kína egyre több esetben ad munkát a japán légvédelem elfogóinak.

A Japán Légi Önvédelmi Erő (Japan Air Self-Defense Force – JASDF) adatai szerint 2011 áprilisa és szeptembere között 83 esetben vált szükségessé kínai repülőgépek elfogása a japán légtér közelében. Ezzel új rekordot állítottak be, azonban Tokióban inkább negatív tényként könyvelték el ezt. Főleg annak tekintetében, hogy egy évvel ezelőtt ugyanerre a hat hónapos periódusra mindössze 24 ugyanilyen elfogás jutott, és még a 2010-es költségvetési év második felére is csak 72 – pedig akkor éppen eldurvult a viszony a két ország között, mert egy kínai halászhajót két japán romboló kissé megszorongatott vitatott felségterületű vizeken való halászatért, amit Peking rossz néven vett.

Még bő húsz évig szelhetik Japán egét a Sasok | Fotó: Angelique Perez, U.S. Air Force ,

Még aggasztóbbá válik az ábra, ha hozzávesszük az elmúlt pár év adatait is. Ugyanebben az intervallumban 2007-ben 43, 2008-ban 31, míg 2009-ben 38 kínai repülőgép esetében vált szükségessé az elfogás és azonosítás. A japán védelmi minisztérium szerint a gyakoribbá váló légtérsértések annak tudhatók be, hogy Kína rohamléptekben fejleszti felderítő és elektronikus hadviselési képességeit, amiket élesben is ki szeretne próbálni. Tokió legnagyobb problémája viszont elmondásuk szerint az, hogy nincsenek tisztában Peking pontos céljaival, így minden lépésüket gyanakvással kell fogadniuk, és fel kell készülniük minden lehetséges eshetőségre.

31 hozzászólás “Rekordszámú kínai repülőgépet fogott el Japán”

  1. Japánnak meglenne a képessége, hogy felvegye a fegyverfejlesztési harc ütemét Kínával, csak ott is törvénymódosításra és ennek támogatására lenne szükség, a tudás és technológiai háttér adott.
    Ha kifinomultabb diplomáciai érzékük lenne, akkor olyan különbékére tudnának jutni, mint pl. ami Franciaország és Németország esetében is fennáll.
    A kép pedig szép.

  2. Hát a japán kormány alaposan meg kell indokolja az új vadászgép beszerzést. Válság is van, katasztrófahelyzet is van, erre ők vennének pár tucat hiperdrága repcsit. Jól be kell etetni a közvéleményt.

  3. Azt, hogy D.K.-t és Japánt bevették a rakétavédelmi programba és építhettek AEGIS rendszerű Arleigh hajókat az se véletlen történt. Gyakorlatilag mindkét ország képes lenne önállóan rakétavédelmi rendszert építeni(megvan a megfelelő mikroelektronikai és szoftvertervezési kapacitás), ezek a munkálatok persze nagyon előrelendítenék mindkét ország hadi képességeit, persze ezt azért Washington sem szeretné, akármennyire is jó szövetségese Szöul és Tokió.

  4. Nem kell beetetniük senkit. A közvéleményt tájékoztatták, hogy a meglévők felett eljárt az idő, emellett a cunami is tönkrevágott jópár vadászrepülőt, ami még inkább újabbak beszerzését teszi szükségessé.

    Nem véletlenül kezdtek saját vadászgép-fejlesztésbe. Mivel annak felgyorsítása is sokba kerülne, áthidalásként ezért biztosan szükség lesz beszerezniük pár madárkát.

  5. A japán közvélemény az azt tesz, amit a felső vezetés jónak lát. Ők egy fegyelmezett nép(szamurájszellem). Ráadásul a japán iparnak pl. nagyon jól esne most egy ATD-X fejlesztés, sokat dobna rajtuk nagyon.
    Érdekes, hogy a Mitsubishit(Heavy Industries) 2 vagy 1 hete törték fel sikeresen(régóta próbálkoztak már) és lopták el a fejlesztési anyagokat, mármint amiket tudtak. A sajtó egyből Kínát kezdte el gyanúsítani, mint ahonnan az állami szintű hackelések a leggyakrabban indulnak, de simán kinézem, hogy az amerikai tették, mert esetleg nem bíznak a partnerük által biztosított információk hitelességében, transzparenciájában, de lehettek még az oroszok is, akikkel ott van a Kurill-szigeteki és a regionális vitájuk.

    Ezek mellett idén összevesztek Dél-Koreával is egy darab szigeten !
    Észak-Korea,Kína hagyományos ellenfél, Oroszország szintúgy, pedig Putyin nagyon komoly gesztusértékű lépéseket tett Japán felé, mint pl. a katasztrófa idején, egy esetleges nukleáris katasztrófa esetén az orosz Távol-Keletre áttelepítették volna Japán egész lakosságát a teljes orosz hadsereg mozgosításának segítségével(gyak. 2. vh-s szintű mozgosítás és lakossági telepítés).

  6. Ez az eset is mutatja a Putyini Oroszország újszerüségét.
    Megvegyev és Putyin a nagy páros.
    Alapvetően ők saját helyzetüket akarják bebiztositani.
    Nagy ország relative kis népsürüséggel.
    Kínátol tartanak de ha vanrá mod megeggyezenek velük.
    Hasonló a helyzet Japánnal kapcsolatba szerintem. Annyit leszámitva hogy hosszú távon Japánok barátsága jobb lenne számukra.

    Japán szempontjából ha nem lennének akkor USA barátok oroszokkal akár barátok is lehetnének. Két közel azonos népességgel rendelkező állam.
    Egyik jelenleg nyersanyag termelő a másik meg kész technológia termék exportőr.
    Társadalmi szempontokból ők vannak a legkevésbé rosszba.

  7. Bár a politikában soha nem mond, hogy soha, de a 1920-as évektől a második világháború végéig tartó kínai területeken történt tömeges mészárlások miatt, nem lesz még sokáig barátságos japán-kínai viszony, még akkor sem, ha a japán iparnak egyrészről komoly vevője Kína, ugyanakkor a kínai kütyük, amelyek olcsóbbak a japánokénál versenytásként vannak jelen a világpiacon.

    kele

  8. Amerikának már csak az kellene, hogy a japán hadiipar úgy felpörögjön, mint mondjuk a kínai vagy csak részben válaszoljanak, de pl. saját termékekkel. Nem lenne túl megnyugtató, bár a két nép viszonylag baráti, de azért a Csendes-óceán térségében az amerikaiak különösen védik az előkertjüket.

  9. Azon gondolkodom, hogy mi állhat a nagyarányú orosz hajtomű rendelés mellett. A délkínai tengeren is fokozódik a nemzetközi helyzet és lehet, hogy már szétrepülték a régieket. Lehetséges, hogy a pilótaképzés is felpörgött kínában.
    Ez persze, csak találgatás…

  10. Azon gondolkodom, hogy mi állhat a nagyarányú orosz hajtomű rendelés mellett.

    Addig rendelni, amíg még adnak el…

    Mondjuk, ha nem adna el többet, akkor egy ideig senki nem venne orosz vastat, mert ez intő jel lenne a hosszútávú terméktámogatási hajlandóságra. (Mondjuk Kína nagyon speicális, mert egyetlen más oroszoktól vásárló állam sem képes másolni azt, amit vesznek tőlük.)

  11. Nem hinném, hogy gondok lennének az orosz hajlandósággal. Sőt, néha az, az érzésem, hogy az oroszok lobbiznak további eladások reményében (lásd su35BM). A másolások kérdésköre is elég érdekes. Ha megnézzük, hogy a kilencvenes években mennyi minent rendeltek, a törvénytelen másolások aránya viszonylag kevés, a su30 kívül nem is jut hírtelen eszembe semmi. (a WS-10A nem az AL-31N másolata)
    De a hajtóműveknél maradva, úgy tűnik, hogy a most berepülés alatt lévő új típusok már hazai hajtóművel repkednek. Tehát a megrendelt mennyiség valszeg a régi gépeknek kell. (nem látom sok értelmét, hogy WS10A-val repüljék be a J-10B-t és utána AL-31N rendszeresítsék) Ebből meg arra lehet következtettni, hogy sokat reptetik a pilótáikat. Vagy esetleg új gépeket rednelnek, mondjuk J-10-ből és ahhoz kellenének???

  12. Mondjuk F-15 licenszgyártása azért még elég korszerűnek mondható, de a Mitsubushi azon van, hogy lerakja az asztalra a ATX-D-t. Az csúcs lenne.
    Szerintem lassan már lesz repképes protójuk. A komponensek egyenként megvannak, tervek is.

  13. Mack: A másolás csak az Oroszok egyik és szvsz kisebb problémája. A nagyobb, hogy Kína egyértelmű konkurenciát jelent és fog mégjobban jelenteni Oroszonak. Ocsó HQ-9, J10… Hagyományos Orosz exportpiacokon vághatnak árban már most Oroszo alá.

  14. doca: Ez első sorban is politikai döntés.
    Ami biztos, hogy a jelenlegi anyagi és egyedi Japán helyzet mellett az ATX-D egy irgalmatlan nagy anyagi bukta lesz, a gép db ára a 300md+os kategóriában fog leledzeni. Eközben ott a piacon az F35 a még licensz… esetén is 150m$os árcetlijével. Vehetnek 150-200db helyett 300-400at vagy megsporolhatnak egy valag pénzt.A jelenlegi helyzetben nem mindegy.

  15. „Azon gondolkodom, hogy mi állhat a nagyarányú orosz hajtomű rendelés mellett.” Hát szerintem nagyon egyszerű: Kell a vasba a hajtómű. Úgy gondolom tehát hogy be nagyobb mennyiségű repülőgép legyártásához kell.

  16. Egy pár hete linkeltem egy hírt. Idén kötöttek egy új szerződést az oroszokkal a kínaiak. 1000 db AL-31 hajtómű beszerzéséről amit 5 év alatt fognak leszállítani különböző változatokban. Mindez azért szükséges mert a kínai hajtóművek gyártása túl lassú, legalábbis ezt nyilatkozták. :) Ebből kb 200 db a J-10 hez lesz. A J-10A-k lesznek átépítve B verzióra és csak kis számban lesznek új gyártásuak, de hajtómű mindegyikben új lesz. Most hiába keresgélem nem találom, vasárnap lesz időm akkor majd megkeresem a cikket.

  17. Azért érdemes figyelmesen elolvasni a cikket. Ugyanis múltidőben baszél:)
    Vagyis Vladimir Karnozov azt nyilatkozta, hogy vállalata közel ezer hajtóművet adott el mostanáig kínának, nem pedíg azt, hogy ezret készül eladni.
    A mostani megrendelés 150 darabról szól a már meglévő régebbi szuhojoknak.

    „One is for more than 150 AL-31Fs as replacements for earlier engines of same type that power the Su-27/Su-30MKK/MK2 fighters”

    A másik rendelés amiről említést tesz az 120 db a J-10 eseknek, de ha jól értem ezeket már le is szállították.

    „The second contract is for more than 120 AL-31FN engines to power newly built Chengdu J-10 fighters. Engines under this contract are already being delivered, from the Moscow-based Salut plant.”

    Itt az eredeti:

    http://www.ainonline.com/?q=aviation-news/ain-defense-perspective/2011-10-03/big-new-chinese-order-russian-fighter-engines

  18. „hogy nincsenek tisztában Peking pontos céljaival, így minden lépésüket gyanakvással kell fogadniuk,”

    Kína tisztában van Amerika céljaival? vagy éppen az oroszok ?
    Mégis mire kell akkor 2400 f-35 hm?

  19. Az oroszoknak ha hosszútávon versenyképesek akarnak maradni a vadászgép piacon, kellene készíteniük egy könnyebb (esetleg egyhajtóműves) gépet is, mert a Mig-29 és modernizált változatai hiába olcsók, fenntartási költségeik meglehetősen nagyok a szegényebb országok számára. A Szu-35bm meg a PAK-FA nagyon csábítóak, de sok országnak egyszerűen túl nagyok, és ezért esélytelenek az F-16-al, a Gripennel illetve a J10-el szemben