|

Dubai Airshow 2009 – 2. rész

Amint arra számítani lehetett, a Dubai Airshow nem hagy minket hírek nélkül. Nézzük hát az elmúlt két nap legfontosabb eseményeit!

Az Egyesült Arab Emirátusok aláírt egy szerződést a svájci illetőségű Pilatus vállalattal 25 PC-21 turboprop kiképzőgépről. Az 515 millió USD-ért vásárolt gépeket alapfokú pilótaképzésre használják majd. Az első példányok 2011 első negyedévében érkeznek majd a közel-keleti országba, a teljes 25 gépes flotta pedig 2012 év közepére felállhat.

A költekezés tovább folytatódott, a pénz ezúttal a Saab (virtuális)pénztárcájába vándorolt. Az Emirátusok légiereje 2010 harmadik negyedévétől büszke birtokosa lehet majd egy Saab 340 AEW&C (airborne early warning & control – korai előrejelző és légi irányító) repülőgépnek, majd 2011-ben egy másodiknak is. Mindezért pedig nem kevesebb, mint 218 millió USD-t fizettek ki. Nekik meg se kottyan.
Nem kapcsolódik szorosan a hírhez, hogy a Thai Királyi Légierő által a hat JAS-39 C/D Gripen mellé rendelt egy szem Saab 340 AEW&C november 13-án végrehajtotta első repülését, majd nem sokkal később már egy thai Gripen mellett szelte az eget – igaz, még nem a hazait.

Faris Al Mazrouei vezérőrnagy, az Emirátusok haderejének beszerzésekért felelős vezetője elmondta, hogy megvizsgáltak több más AEW&C gépet is. A Boeing 737-esen alapuló Wedgetail technikai problémák miatt nem felelt meg (ezeket nem részletezte), a Northrop Grumman E-2D Hawkeye pedig azért esett ki, mert még nincs rendszeresíthető állapotban.

A két gép beszerzésével az ország korai előrejelző képességei jelentősen növekednek, hisz eddig ilyen feladatkörű repülőgépekkel nem rendelkeztek.

Saab 340 AEW&C Forrás ,

Forrás">Forrás">

„Ha már az eget látjuk, lássuk a földet is!” – gondolhatták az Emirátusok légierejének vezetői, élükön a már korábban is emlegetett Ibrahim Naser Alalawi úrral. Nem is ültek sokáig a fenekükön, körbenéztek, mit is vásárolhatnának. Az pedig, mint tudjuk, nagyon megy nekik.

A nagy kutatásban eljutottak a Raytheon nevével fémjelzett ASTOR-rendszerig, melyet a Brit Királyi Légierő R1 Sentinel repülőgépei használnak aktívan. Az ASTOR egy földi helyzetkép-alkotó radarrendszer, innen a név (Airborne STand-Off Radar). Nagyvonalakban egy szintetikus apertúrájú radarból és egy földi célok azonosítására képes rendszerrel rendelkezik, és a földi csapatok munkáját segíti azáltal, hogy folyamatosan tájékoztatja őket az ellenség hadmozdulatairól. Az R1 Sentinel funkciójában megegyezik az Amerikai Légierő E-8 J-STARS gépeivel, melyekkel egyébként képes az együttműködésre is. Az R1 Sentinel egy Bombardier Global Express bizjet és az ASTOR összekombinálásával jött létre.

Alalawi prezentációja közben folyamatosan képeket vetített ki a háta mögé, ezek közül az egyiken az R1 Sentinel volt látható. Ezért több híroldal is biztosra vette, hogy az Emirátusok is megrendeli a gépet. Ám ez még közel sem biztos.

A Raytheon közlése szerint a cég aktívan reklámozza termékeit a Közel-Kelet államai számára, ezek között van az ASTOR is. Viszont arra, amire az Egyesült Arab Emirátusok használni akarja majdani repülőgépét (harctéri felderítés és határellenőrzés), mást is tudnak ajánlani. Konkrétan a Beechcraft King Air 350ER típust szerelnék fel alaposan úgy, hogy alkalmas legyen a feladatra. Ez a megoldás ráadásul olcsóbb is lenne. Bár ismerve az ország anyagi helyzetét, lehet, hogy inkább a nagyobb, drágább, de komolyabb és többre képes rendszert választják majd ki.

A már sokat emlegetett Rafale-beszerzés ügyében nyilatkozott Eric Trappier, a Dassault egyik külföldi eladásokkal foglalkozó szakembere. „A tárgyalások lassú ütemben folynak, mert rengeteg dolgot kell egyeztetetnünk. Az Emirátusok igényeihez mértan alakítjuk ajánlatunkat, ehhez pedig idő kell. Elsietni semmit nem fogunk.”

Trappier hozzátette, hogy a tárgyalásokat nem hátráltatja az, hogy az ország nincs túlzottan megelégedve Mirage 2000-9 gépeivel, melyek szintén a Dassault gyártmányai. „Az egy másik ügy.” – mondta.

Aki esetleg nem tudná: az Egyesült Arab Emirátusok 63 Mirage 2000-9 vadászbombázója helyett 60 Rafale-t szeretne vásárolni.

A Dubai Airshow-n bemutatkozott az Eurocopter Tiger is, pilótafülkéjében Fabrice Bonne tesztpilótával. A bemutató jól sikerült, a helikopter mutatványaival elnyerte a közönség tetszését.
Ez volt egyébként a típus első olyan közel-keleti szereplése, ahol a nagyközönség is láthatta.

Az Emirátusok 48 Aermacchi M-346 kiképzőgépébe a Honeywell cég hajtóművei kerülnek majd. A flotta számára 100 F124-GA-200 turbofan erőforrást rendeltek.
Az F124/125 hajtóműcsalád teljesítménye 28 kN, míg tömegük csupán 520 kg. A gyártó adatai szerint így kategóriájukban ők büszkélkedhetnek a legjobb tolóerő/tömeg aránnyal.
A Honeywell sajtóközleménye szerint eddig több mint 540,000 órát üzemeltek ilyen típusú hajtóműveik közel 400 repülőgépben. Az F124/125 család tagjai dübörögnek például az AIDC F-CK-1 és az Aero Vodochody L-159 repülőgépekben is.

3 hozzászólás “Dubai Airshow 2009 – 2. rész”

  1. Jajjhát, azért mert már kipattant 1-2 megvesztegetési balhé náluk, az már egyből azt jelenti, hogy dívik a korrupció arra? Ugyan már… :) Fogalmazzunk finomabban: komolyabb akadályokat a beszerzések elé nem görgető, ideális felvevőpiac :P

    Szimplán biztosra akarnak menni, hogy ne legyen olyan, aki meg meri (majd) kérdőjelezi a vezető szerepüket a térségben. Ennek meg egy igen jól bevált módja a potens haderő.