|

Túl van az első katapultos indításon az F-35C

Épp a napokban írtunk róla, hogy az F-35C program igencsak közeledik az első – természetesen még szárazföldi – katapultos teszthez. Nos, jelenthetjük, hogy a korábban Patuxent Riverben elvégzett, a katapult rendszerhez kapcsolásos teszt után július 27-én, Christopher Tabert hadnaggyal a kabinjában, katapultos indítással levegőbe emelkedett a repülőgép-hordozó fedélzeti tesztekre kijelölt és a múlt hónapban átadott CF-03-as.

A gép probléma nélkül vette az akadályt, ezáltal egy nagyobb lépést tett a várhatóan 2013-ban megkezdődő repülőgép-hordozó fedélzeti tesztek felé. A Lakehurst-ben lezajlott eseményről természetesen videó is készült:

6 hozzászólás “Túl van az első katapultos indításon az F-35C”

  1. Én is ezen tűnődtem, hogy az gőz, vagy por a kifutóról?
    Inkább utóbbinak tűnik, akkor egyszerre volt az első katapultos meg a két rendszer összepróbálása. Azért gőzzel is kell majd tesztelni elvégre a Nimitzek meg a szövetséges CDG marad még pár évtizedet.