|

Késhet a John F. Kennedy repülőgép-hordozó

Május végén írtunk róla, hogy a U.S. Navy elnevezte a Ford-osztályú repülőgép-hordozók második tagját is, így újból aktív hordozó viseli majd a merénylet áldozatává vált amerikai elnök, John F. Kennedy nevét.

Mindezzel párhuzamosan a 2012 július 1-vel kezdődő 2013-as költségvetési évben megkezdődik Obama elnök azon döntésének kivitelezése, mely a 2013-2023 közti költségvetési évek során 400 milliárd dollárt von el a védelmi beszerzésektől. A korábbi hírek szerint ez a következő gazdasági évben cirka 10 milliárd dollár elvonását jelentheti a Navy számára, mely a futó projectek néminemű átgondolását igényli. Névtelenségbe burkolózó Navy források szerint a 10,4 milliárd dollár végösszegűre várt CVN 79 finanszírozása is a vita tárgyát képzi – a forrás szerint mérlegelés alatt áll, és elképzelhető, hogy beszerzését akár 2 évvel, a 2015-ös költségvetési évre csúsztatják. A döntés ugyanakkor egészen biztosan nem várható az ősz előtt – várhatóan akkorra készül el a Navy a saját belső költségvetési tervezetével.

A Navy szóvivője nem kívánta kommentálni az értesüléseket azok jellege miatt. Szintén elzárkózott a véleményformálásról a repülőgép-hordozók építésének képességével rendelkező egyetlen amerikai hajógyár, Huntington Ingalls Insudtries szóvivője. Elmondása szerint a hajógyárnak nem tisztje a Navy költségvetési döntéseit kommentálni, hanem legjobb tudása szerint támogatni az 5 évente egy repülőgép-hordozó programot. (Robert Gates volt védelmi miniszter 2009-ben növelte a korábbi 4 éves tempót ötre, amivel az Ingalls-nál egyet is értettek.)

Mindenesetre egyes elemzők szerint a már előkészítő munkálatok szakaszában tartó CVN 79 megrendelésének kitolása várhatón több száz millió dollárral is megnövelheti majd a az ércédulát.

4 hozzászólás “Késhet a John F. Kennedy repülőgép-hordozó”

  1. Az az egy hordozó többet ér mint közép európa egész hadereje pénzbe is meg erőbe is! Nem tudom az a cirka 10 milliárd dollár ami hiányzik a befejezéséhez abból azért itt milyen haderő fejlesztést lehetne végbe vinni! :)