|

A Makejev Tervezőirodához kerül az új orosz nehéz ICBM?

A tavalyi év végén többek között mi is írtunk róla, hogy Moszkva, az Új START egyezmény ratifikálása előtt – esetlegesen mindössze az amerikai törvényhozás puszta noszogatásának célzatával – meglobogtatta, hogy a 2009-ben, az Orosz Stratégiai Rakétaerők megalakulásának 50. évfordulója kapcsán (és a valóságtól elrugaszkodva) 2016-ra beígért új nehéz ICBM programja esetleg realizálódhat.

Az elszórt infó morzsák alapján egy, az SS-19 Stiletto kaliberébe eső, 100 tonnás ICBM körvonalazódik a Stiletto megalkotója, az ICBM „bizniszbe” visszavágyakozó NPOMash által lelkesen tologatott szekerű program kapcsán. A program egyébként a korábbi soványka információk alapján nem élvez egyöntetű támogatást, egyrészt a folyékony hajtóanyagú elképzelés végett, másrészt mert Oroszországnak különösképpen nincs szüksége egy ilyen behemótra. Legalábbis a leszerelés folytatódása és az amerikai rakétavédelmi rendszernek Moszkva számára kedvezően történő alakulása kapcsán. Ellenkező esetben nagyon is jól jöhet egy nagy mennyiségű visszatérő egységet – akár szuperszonikus sebességtartományban manőverezőt – és csalit magával hurcoló nehéz ICBM – áll a támogatók érvei között.

SS-19 Stiletto

SS-19 Stiletto startol a Bajkonuri űrrepülőtérről ,

A közelmúltban mindenesetre mind az európai telepítésű rakétavédelmi rendszer kapcsán Moszkva számára nem feltétlenül kedvező események történtek, illetőlegesen az amerikai törvényhozásban egyesek épp játszanak azzal, hogy a ratifikált START egyezmény implementálását nehezítsék az Obama adminisztráció számára. A Védelmi Minisztérium költségvetését felügyelő bizottsága, a House Armed Services Committee a napokban a republikánusok hathatós közreműködésének köszönhetően 35-26 arányban több kiegészítést szavazott meg a 2012-es védelmi büdzsé kapcsán, melyek, ha életbe lépnek, akkor a ratifikált egyezmény ellen dolgoznak majd. Ezen mellékletek egyike szerint a védelmi, illetve az energiaügyi minisztérium 2012-2017 között megkötött kézzel lépkedhetne a nukleáris leszerelés ösvényén, erős korlátok közé szorítva költhetne arra – bár a szóban forgó minisztériumoknak lenne lehetőségük ezen korlátozás megszüntetésére. Az Új START egyezményben megjelölt célok elérésnek céldátuma egyébként 2017 (illetve elvileg 2018, lévén nem 2010-ben, hanem idén lépett hatályba).

Talán épp ezekkel kapcsolatos fejleményeknek köszönhető az újabb információ, talán nem, de az tény, hogy az Izvesztyia napilap a napokban Viktor Eszint, az Orosz Stratégiai Rakétaerők egykori parancsnokát idézte. Ez alapján a szóban forgó új ICBM megalkotása nem az NPOmash-hoz kerül, hanem a Makejev Tervezőirodához.

Ami meglepő kissé, lévén a Scud-A és Scud-B megalkotásán egykoron ténykedő Viktor Makejev nevével fémjelzett tervezőiroda a Typhoon- és mostanság a Borej-osztály kivételével az orosz boomerek fegyverzetét szállította, úgymond az SLBM-ekre specializálódtak. Legutóbbi munkájuk a tervezőiroda által anno a Delta-osztályhoz megalkotott R-29 újragyúrásával az R-29EMU, azaz a Szinyeva összehozása volt.

2 hozzászólás “A Makejev Tervezőirodához kerül az új orosz nehéz ICBM?”