|

Elkezdődött az X-47B strukturális tesztelése

Amint arról már korábban beszámoltunk, a Northrop Grumman X-47B pilóta nélküli harci repülőgépe 2011. február 7-én végrehajtotta első repülését a kaliforniai Edwards légitámaszpontról, megelőzve ezzel a konkurens Boeing cég hasonló kialakítású és feladatkörű típusát, az X-45C-t. A program az óta sem állt meg, a legfrissebb hírek szerint a gyártó éppen az AV-2 jelzésű prototípuson végzi a földi strukturális teszteket, melyek során extrém terhelésnek vetik alá az X-47B-t. Ezekre azért van szükség, hogy ellenőrizzék, képes-e elviselni az UCAV azokat a körülményeket, melyek például egy repülőgép-hordozó fedélzetén várnak majd rá.

A repülőgép-hordozó fedélzetén való üzemelés közismerten az egyik legkeményebb feladat, amit egy repülőgépnek teljesítenie kellhet. A tengerészeti harcigép-típusoknak éppen ezért sokkal komolyabb terhelési teszteket kell kiállniuk, hiszen a katapultos felszállások és a fékezőhorgos landolások iszonyatos erőhatásokkal járnak a szerkezeti elemekre. Emiatt az X-47B sem vonhatta ki magát ezen megpróbáltatások alól – még annak ellenére sem, hogy az első prototípussal már egyszer elvégeztek egy hasonló procedúrát. Igaz, az nem volt ennyire részletekbe menő és nem járt ilyen mértékű terheléssel, mint a mostani.

Az X-47B második prototípusa |Fotó: Northrop Grumman ,

Janis Pamiljans, a Northrop Grumman UCAV-programjának alelnöke elmondta: elengedhetetlen, hogy elvégezzék ezt a procedúrát is, ugyanis csak így bizonyosodhatnak meg róla, hogy az X-47B képes lesz megfelelni a haditengerészet követelményeinek, tehát végrehajthatóak lesznek vele a hordozófedélzeti bevetések. Emellett a biztonsági tényezőt is figyelembe kell venni, aminek szintén alapfeltétele a repülőgéptörzs teherbírásának vizsgálata. De nem csak a tengeri üzem során merülhetnek fel extrém erőhatások és környezeti tényezők, hanem például a légi-utántöltések során is, ahol a tanker keltette légörvények sűrűjében kell biztonságosan manőverezhetőnek maradnia az X-47B-nek.

A Northrop Grumman Kaliforniában, Palmdaleben lévő üzemében folyó tesztek során eddig olyan próbáknak vetették alá az AV-2-est, mint például a 3G-s terhelésű függőleges leejtés vagy a 2,4G-vel járó gyors függőleges felhúzás. De sor kerül speciális gyakorlatokra is, melyek kifejezetten a repülőgép-hordozó fedélzetén jelentkező behatásokat szimulálják. A katapultos start során az orrfutó kapja a legnagyobb terhelést, így erre nagy hangsúlyt fektetnek, de nem kímélik a fékezőhorgot sem, mely a kifeszített kábelekbe beleakadva kerül szembe komoly erőpróbával.
A fentiekből egyébként már kiderült, hogy az X-47B képes lesz a levegőben való tankolásra is, ami komoly előnyt biztosít számára a majdani éles bevetések során.

Az AV-2-es a tervek szerint még idén tavasszal áttelepül az Edwardsra, ahol néhány gurulópróba után megtörténhet első repülése is.

23 hozzászólás “Elkezdődött az X-47B strukturális tesztelése”

  1. @commandante

    Hogy érted, hogy kiegyenlítődnek az erők? Szerintem akiknek nem lesz kapacitásuk, hogy robotizálják a haderejüket, azok úgy le fognak maradni, mint a fúvócsöves erdei emberek a géppuskás gyarmatosítók mögött. Azok meg akik valóban félelmetes robotizált fegyverrendszereket tudnak majd csinálni, ugyanúgy nem fogják bevetni egymás ellen, mint az atomot. Vagy ha mégis, akkor megelevenedik a Mad Max világa.

  2. X-47 szerű gépekkel Amerika NATO és Kína fog rendelkezni meg talán India de az még odébb van. ilyen téren viszont Kína is okozhat meglepetést. Az Oroszoknak ezen a téren nagy lemaradásuk van De a SKAT program sem fog gyorsan menni ha megvalósul és annak gyártása .

  3. Roni

    Ezt a Kína India előbb fog rendelkezni UAV-val mint az oroszok kijelentésed mégis mire alapozod??Csak egy kicsi kis valóság alapot mondj.Mert most az a helyzet,hogy az oroszoknak van valami elképzelésük a dologról(talán már nem csak makett létezik)a SKAT formájában ezzel szemben sem Kínának sem Indiának még csak hasonló sincsen,ezért nem igazán tudom megérteni miért lenne nekik előbb mint az oroszoknak.

  4. „Akkor az oroszok fényévekkel járnak Kína,India,Irán előtt ilyen téren,
    mert nekik van már egy Tu-300 UAV(de jelentősebb menyiségben Tu-143)repülőjük.”

    Hogy az egyikből hogy következik a másik az nekem rejtély. De akkor már a Tu-123at is írhattad volta a Tu-300 helyére, mint modern UAV.

  5. A Tu-300 is már 15 éves… Ráadásul csak sima UAV. A Skat viszont UCAV és amennyire tudom az X-47 is márpedig fut néhány ilyen program, a teljesség igénye nélkül:
    Northrop Grumman, X-47
    Boing, X-45
    Alenia Aeronautica, Sky-x
    BAE Systems Taranis stealth UCAV
    Dassault nEUROn stealth UCAV
    SAGEM Sperwer UCAV
    Denel Dynamics Bateleur
    EADS Germany & EADS Spain, EADS Barracuda stealth UAV/UCAV (TD)
    Elbit Systems Hermes 450
    Israel Aircraft Industries, Eitan
    Israel Aircraft Industries, Harop
    NESCOM Burraq
    MiG Skat
    DRDO AURA UAV
    Shenyang’s Dark Sword (Anjian)
    Turkish Aerospace Industries, Anka
    General Atomics Avenger
    Boeing X-45 UCAV

    Ezek fele persze csak techdemo, de azért látszik, hogy nem pici a verseny, de szvsz a közeljövőben modern UCAV flottával csak a NATO és Izrael fog rendelkezni, mindenki más, (még a dudi által agyonsztárolt oroszok is) iszonyatosan le vannak maradva.

  6. Fade

    „Hogy az egyikből hogy következik a másik az nekem rejtély”

    Az eredeti felvetéshez kapcsolódik miszerint Kínának és Indiának is előbb lesz UAV(UCAV)mint az oroszoknak.

    Qualit

    Nem sztárolom őket és nem is az amikhoz vagy Izraelhez hasonlítottam hanem Kínához és Indiához akikhez képest valóban fényévekkel előbbre járnak.

  7. Hát nem tudom. A Skat techdemo, de már legalább egy makettet bemutattak. De egy UCAV-nál szerintem a sárkány a kisebbik kihívás a bensőségek (szoftverek, elektronika, szenzorrendszerek, vasaló, kávéfőző…) a nagyobbik. És itt egyik említett országnak sincs tapasztalata a témában. Szvsz az Elbittől nagyon hasonló, ha nem ugyanazt a rendszert fogja licencelni az orosz és az indiai fejlesztőgárda. Kína meg szokás szerint lop valamit.

  8. dudi: Ezért is írtam mindenhova azt, hogy modern predator/heron szinvonalú.
    Én nem látom, hol lennének milimétert is előrébb ezen a téren Oroszok, mint Indiaiak.

    doca: Francia projekt „csak” egy demonstrátor. Tesztelik, tesztelik, tesztelik… és nem most fejeződik be a tesztelése, hanem még el se kezdődött. Oroszok kész, müködő dolgot szeretnének. UStől nemkapnak így marad Izrael.

    : Indiai mockup is van. Most nem találtam csak ezt: http://apture.s3.amazonaws.com/000001294ada7f86183fd4aa007f000000000001.AURA-3.JPG

    c: Ha jól emlékszem erre a cégre mondta azt Ivanov, hogy bűn lenne vásárolni tőlük. Ha Ivanov ilyet mond az Orosz techikára az mit jelenthet a valóságban? :DDD

  9. Fade

    Pl tudnak saját hajtóművet gyártani a géphez(ez sem Kínának,sem pedig Indiának nem megy)már van egy tech demójuk ami nagyon sok dolgot lehet tesztelni(szélcsatorna tesztek,alapvető elrendezés stb)ellenben a két másik országnak max papíron/monitoron létezik a gép,ha egyáltalán elkezdtek foglalkozni a dologgal a megvalósíthatóság szintjén.

  10. Ahogy írtam, itt nem a hajtomű/szélcsatorna ami számít. Ha így lenne véletlenül se mondanék én se olyat, hogy Oroszok fényévekkel le vannak maradva US/Izrael mögött. Hisz Izrael pl talán nem is gyárt sugárhajtóművet…