|

Jön a robotgepárd

Ha fel kéne sorolnunk, hogy mennyi érdekesebbnél érdekesebb (és őrültebbnél őrültebb) szerkezettel rukkolt elő a DARPA az elmúlt években, bizony szép kis listát kapnánk. Az ember sokszor nem is képzelné, hogy mennyi ötlet lakozik a szervezet embereinek fejében, és néha azt hihetnénk: az aktuális masinánál futurisztikusabb vagy hihetetlenebb már semmi nem lehet. Aztán egyszer csak arról olvashatunk a hírekben, hogy a DARPA-nál mégis sikerült felülmúlniuk magukat. Nos, most is éppen ez a helyzet.

Az nem újdonság senki számára, hogy a jövő hadviselésében a robotok nemcsak a légi harcászatot fogják forradalmasítani, hanem a szárazföldit is. Ez a folyamat már egy ideje folyik, jeles képviselői pedig a robbanószerek semlegesítésében tevékenykedő (és ezáltal emberi életek százait megmentő) távirányítású robotok. Azonban a fejlesztése iránya a nagyobb méretű, mobilitású és teherviselésű harci eszközök felé tendál, melyek már akciódúsabb feladatokra is alkalmazhatóak lesznek. Formailag pedig általában állatokra hajaznak: már készül a robotkutya, a robotpók és robotkígyó is.

Véleményünk szerint a DARPA a közelmúltban minden bizonnyal afrikai szafarira küldte néhány innovatívabb mérnökét, akik fejében – miközben mélyen elmerültek a szavanna állatvilágának elemzésében – megszületett a nagy ötlet: miért ne lehetne egy robotgepárdot is csinálni? A tervezet további gondozásra érdemesnek minősült a vezetők részéről, így a Boston Dynamics vállalattal összefogva nekiláttak a koncepció kidolgozásának. Mostanra ott tartanak, hogy a hivatalos információk szerint 2012-ben be is mutathatják az első prototípust.

Valahogy így néz majd ki a robotgepárd ,

A robotgepárd állítólag közel 50 km/h-s sebesség elérésére is képes lesz. Arról nem szól a fáma, hogy ezt csak sík terepen produkálhatja majd, vagy dimbes-dombos környezetben is. Tehát az igazi gepárdhoz hasonló száguldásra nem lesz képes, ám ezt a sebességet sokkal hosszabb ideig tarthatja majd, mint a nagymacska, és egy átlagos katonánál sokkalta gyorsabban tud majd futni. Ezt a tulajdonságát főként felderítő bevetések során kamatoztathatja, de nem kizárt, hogy fegyverzet hordozására is képessé teszik majd.

Tervezésénél fontos szempont volt a mozgékonyság, amiről a csuklós rendszerű fej és gerincoszlop gondoskodik. Ezek segítségével rendkívül gyors irányváltásokra képes, valamint az eddigi robotokhoz képest kiemelkedően jó manőverező-képességről tehet majd tanúbizonyságot. A Boston Dynamics közleménye szerint egyelőre nem tervezik, hogy rövidebb időn belül katonai szolgálatba állna – egyelőre csak a prototípust készítik el, melyet hosszasan tesztelnek. Így mintegy technológiai demonstrátorként funkcionálhat a robotgepárd, utat nyitva a hasonló, de nagyobb, erősebb és fejlettebb eszközöknek.
A katonai felhasználáson túl a szerkezet a civil életben is megállhatja majd a helyét: elsősorban a tűzoltóságok és a katasztrófa-védelem szolgálatában mutathatja meg erényeit.

9 hozzászólás “Jön a robotgepárd”

  1. Erőteljesen olyan hangja van mintha egy gégemikrofonos ember azt ordítaná: „AaAaAaAaA”. Tálibok biztos beijednek tőle. :D Járása még elég ügyefogyott, viszont az bámulatos ahogy korrigálja a srác rúgását. Egyébként erről a gepárdról a Transformers-ben látható robotmacska jut az eszembe. Azért komoly felfordulást okozna, ha a való életben egy olyan belopózna az ellenség bázisára.

  2. Erőforrás, erőforrás, erőforrás…

    Nem az a kérdés, hogy a mérnökök összehoznak-e egy mozgásképes egyedet, hanem az, hogy a meghajtást mi a fene fogja biztosítani.

    Minek ötvennel futni, ha öt kilométer után lemerül, és lehet tölteni. Harctéren? Vagy visznek egy csomó aksit a kommandósok?

    Olyan háborúban, ahol egyoldalú előny van, és komoly utánpótlás, lehet hogy van értelme, de amúgy egy játékszer…

    Fisher, nem fog ez lopakodni, ahhoz intelligencia kell. Egy gép általában amúgy is hangosabb, mint egy figyelmes ember, de hogy ez nem fog kikerülni egy száraz levelet, abban biztos lehetsz:)

  3. Benzinmotorral működik majd inkább gondolom, mint ahogy a big dog is. Az akku tényleg túl nehéz és gyenge ahhoz, hogy ilyen területen alkalmazzák, bár a technológia nagyon fejlődik az elektromos autók kapcsán elköltött milliárdok miatt ($), szóval egy 15-20 év múlva már akár ilyesmire is alkalmas lehet.

  4. Nekem is a Vörös Bolygó jutott eszembe először, mikor megláttam. Csak ott robot formája volt „AMY”-nek+egy robotrepülője felderítésre…
    A mindenségit, ha ez így megy tovább Terminatorok és Cyclonok fognak rohangálni a harctéren pár száz év múlva… Vagy lehet még annyi sem kell hozzá. Bocsi előjött belőlem a scifis részem!

  5. Ez a fejlesztés is azt bizonyítja, hogy az Usa K+F szektorát a civil szféra viszi előre. Pár év és az állatkertekben robotgepárdokkal találkozhatunk majd, az igaziakat pedig visszatoloncolják Afrikába, mert nem szelídek, míg a jámborra programozott robotgepárddal játszhatnak is az aprók.

    Mennyire szürkébb és értelmetlenebb lenne az élet robotgepárd nélkül? Köszönöm USA, köszönöm Boston Dynamics!