|

Cseh céget vett meg a Saab

A Saab Company, mely hazánkban személygépjárműveiről és a JAS-39 EBS HU Gripenről ismert, más területeken is a világ vezető vállalatai között van. A cég profiljába beletartozik a különféle szimulátorok fejlesztése, gyártása, valamint a velük való kereskedelem és az oktatási-kiképzési programok lefolytatása is. Világszinten folytatják ezen tevékenységüket, ám szeretnék még tovább növelni pozíciójukat, főleg Európában. Ennek keretében kerítettek sort nemrég egy kis cseh cég megvásárlására, melynek profilja fedi a fent leírtakat.

Az E-COM egy 120 főt foglalkoztató cég Csehországban. Tevékenységi köre szintén a virtuális repülőgép-szimulátorok fejlesztése. Foglalkoznak hardwerek és szoftverek gyártásával is, melyeket a világ több országába is értékesítettek már (például az Egyesült Államokba, Németországba, az Egyesült Arab Emirátusokba és Szingapúrba is). Terméklistájukon megtalálható szimulátor úgy a légiirányítók, mint a légvédelmi rakétások számára is, tehát a felhozatal rendkívül széles. Ennek is köszönhető, hogy a svédek felfigyeltek rájuk, és úgy döntöttek: megvásárolják a cseh vállalatot.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Saab mennyit fizetett az E-COM-ért, de az biztos, hogy a csehek ezentúl a svédek felügyelete alatt folytathatják tevékenységüket. Henrik Hojer, a Saab szimulátorokért és kiképzésért felelős részlegének vezetője elmondta: az E-COM teljes vagyona a tulajdonukba került, a kapcsolódó jogokkal együtt, tehát a technikai eszközök és a szellemi termékek is, valamint az összes munkavállaló a Saab égisze alatt dolgozhat tovább. A munkamenetben egyébként nem sok változás lesz érzékelhető, a fejlesztések ugyanúgy folynak majd tovább, mint eddig.

Az E-COM számára leginkább marketingszempontból érte meg a beolvadás, mivel így termékeiket a világ egyik meghatározó nagyvállalata hirdetheti majd. Ivan Jandl, a cseh cég vezérigazgatója elmondta: rendkívül sikeres együttműködésre számítanak a Saab-al, mely reményeik szerint hosszú távú lesz. Bíznak a svédek szakmai kiválóságában és tapasztalatában, mely rendkívül fontos a piaci sikerek eléréséhez.

A Saab ezzel egyébként csehországi pozícióját is erősíti, mely már így sem elhanyagolható. Egyrészt ugyebár a légierő első számú vadászrepülőgépeinek gyártója, másrészt jelentős ipari beruházásokat is végrehajtott a közép-európai országban az elmúlt években. Ezt a jövőben is folytatni szeretnék a svédek, terveik szerint Csehország lenne az európai bázisközpont, ahonnan kiindulva terjeszkedhetnének a környező államokban is.