|

A Samsung is beszáll a kalózok elleni harcba

A nálunk elsősorban elektronikai termékeiről ismert Samsung több dél-koreai riválisához hasonlóan a nehéziparban is érdekelt, sőt a Samsung Heavy Industries konkrétan a világ egyik legnagyobb hajóépítője. Mely szerepkörben, nem sokkal a dél-koreai hajókat ért támadások után saját védelmi megoldást mutatott be, mely a mostanában felkapott lézer vonal helyett vízzel operál: a pirátok lézerrel történő elvakítása helyett a koreaiak inkább a vízágyúra szavaztak. Persze a hajóhídról távvezéreltre, hiszen a kilőtt operátorú vízágyú nem túl hatékony…

A megoldás azért ennél egy kicsit összetettebb, hiszen rendelkezik egy automata rendszerrel, mely a potenciális támadók közeledtére figyelmezteti a hajó legénységét. A Samsung közlése szerint a rendszer a civil hajókon jelenleg használt radarokkal ellentétben hatékonyan képes kiszúrni a hajó közelében haladó kisméretű csónakokat, majd azok közeledte esetén beindítja az automata riasztást.

„A riasztás olyan esetekben kerül kiadásra, mikor egy közeledő jármű nem válaszol a rádiókommunikációra, vagy pedig szokatlan manővereket hajt végre gyanús sebességgel.” – nyilatkozta a vállalat szóvivője az AFP hírügynökségnek.

A riasztott legénység ezután a már említett módon, a hajóhídról veheti kezelésbe az elvileg 70 méterig hatékony vízágyúkat, megpróbálva ellehetetleníteni a „kétes szándékú úriembereknek” a fedélzetre feljutását.

A Samsung szóvivője elmondta azt is, hogy a rendszer a legtöbb hajóra telepíthető és a vállalat úgy érzi, hogy tekintve azt, ami évek óta Szomália partjai mentén zajlik sok ügyfelüket érdekelheti majd a dolog.

Kalóz aktivitás

A csak a helyzet tüneti kezelésére felhatalmazott nemzetközi erő jelenléte ellenére a kalózok már évek óta egyre pofátlanabb módon, a partoktól mind messzebb, már akár attól 1 000 – 1 100 tengeri mérföldnyire, azaz cirka 2 000 kilométerniyre is ejtenek zsákmányt. | Forrás: EU NAVFOR ,

17 hozzászólás “A Samsung is beszáll a kalózok elleni harcba”

  1. Mackensen:

    Az oroszok megteszik (mert a törvényeik lehetővé teszik).

    Jelenleg az átlag törvények nem könnyítik meg, hogy „komolyabb” fegyverzet legyen a hajókon. Több olyan állam van, ami nem engedi be a kikötőbe az automata (akár egy géppisztoly is) fegyvereket.

    Egyébként ez már-már háború. Ilyen távolságra motorcsónakkal nem jutnak el, kell, hogy legyen valamiféle anyahajójuk. Na _azt_ kellene lefoglalni/elsüllyeszteni, csak az meg jogilag aggályos (nemzetközi vizek).

  2. DC-en volt olyan hogy helikopterről .50-el lőttek a menekülő mtorcsónak elé. Le se szarták. Magának a rombolónak (?) kellett körbedriftelni őket, hogy a hullámoktól leálljon a csónak motorja.

    Ha meglátják a helit, az okosabbja vízbe szórja a fegyvereket és megint nem tehetnek semmit.

    Anyahajónak meg egy korhadt bárkát mutattak, amihez kötik ki a csónakokat.

  3. Sziasztok! Vajon mennyire szervezett módon űzik ezt a kalózkodást? Úgy értem állnak mögöttük és ha igen, kik? Hadurak, „terrorfejesek”, ilyesmik? Csakmert ezzel jóféle károkat okozhatnak a fejlettebb országoknak. Vagy ezek szimplán az éhendöglés határán lévő undzsubundzsuk?

  4. Habár a jelenlegi formaban (1000+ km)is helyes, de azert had korrigaljak egy kicsit: 1 tengeri merfold az 1,852 km, az 1100 amit irnak a kepen pedig kicsit tobb mint 2000 km.
    A kepalairasban levo 1000+ km talan egy kicsit keves. :-)

  5. A hadurak az elején volt, azóta beszáltak a nagyok is és arab kockázati tőkebefektetők állnak egyre inkább a kalózkodás mögött. Ugyanazok az arabok, akik az USA-ban részvényekbe, Európában államkötvénybe, Távol-keleten high-tech cégekbe fektetik a pénzüket, Szomáliában a kalózkodásba. Az Emirátusok többek közt a féllegális üzletek nagy központja is, ott találnak egymásra a pénzügyi befektetők és a szomáliai kalózvállalkozók.

  6. „DC-en volt olyan hogy helikopterről .50-el lőttek a menekülő mtorcsónak elé. Le se szarták. Magának a rombolónak (?) kellett körbedriftelni őket, hogy a hullámoktól leálljon a csónak motorja.”

    Szerintem ezek sem oroszok voltak…

  7. Janaj

    A hesszedből számomra nem derült ki,hogy kik nem lőtték agyon a kalózokat(helyette rombolóval szerencsétlenkedtek).Azt jegyeztem meg,hogy ha oroszokkal találkoznak akkor tuti a tenger fenekén végezték volna,mellesleg igazuk is van.