|

Haditechnika magazin 2010/5 – ízelítő

Lehet nyugodtan menni az újságárusokhoz! Megérkezett a Haditechnika idei ötödik száma. Lássuk a felhozatalt!

Az ajánlásunk ismét szubjektív, a teljesség igénye nélkül, az elején kiemelve néhány érdekesebb írást.

– Folyami helikopterhordozó járőrhajók Kolumbiában
Nagyon érdekes rétegtéma, amiről szerintem itthon még nem olvashattunk semmit. Azt mindenki tudja, hogy Kolumbiában szinte állandó háborús állapotok uralkodnak elsősorban a kormány és a különböző drogkartelek katonái között. Ezekben a harcokban fontos szerephez jutnak a folyók illetve azok ellenőrzése. A kolumbiai fegyveres erők erre a feladatra a helikopter-leszállóhellyel is ellátott PAF hajóosztályt használják. A cikkben ennek a hajóosztálynak a történetét, műszaki adatait és alkalmazási lehetőségeit ismerhetjük meg.

– Generációs váltás a kínai hadseregben – II. rész
Az előző részben az innovatív fejlesztéseket és az informatikai hálózatok jelentőségét ismerhettük meg. Ebben a második, befejező részben a jelenlegi katonai költségvetést, valamint az egyes fegyvernemek (légierő, rakétaerők és haditengerészet) fontosabb, stratégiai beszerzési terveit ismerhetjük meg.

– MiG-25, az egyedülálló nehéz elfogó vadászrepülőgép
Nem egy szokásos típusismertetőről van szó! A cikk írója három – a Foxbatra nagyon jellemző – probléma alapján mutatja be a típust. A típussal kapcsolatban azt tudjuk, hogy a fő tervezési szempont a nagy magasságban, nagy sebességgel történő elfogás megvalósítása volt. Ennek érdekében három problémát kellett megoldani.

Ennek a teljesítményparamétereknek megfelelő szerkezeti anyagok kiválasztása.

A kis és nagy sebességi tartományokban is megbízhatóan alkalmazható hajtómű kiválasztása.

Harmadikként pedig a 300 – 3 400 km/h sebességtartományra optimalizált sárkányszerkezet.

A cikk nagyon érdekes, de nem egyszerűen emészthető. Nem árt egy kis aerodinamikai, hajtómű és anyagtudományi ismeret a tökéletes megértéshez. Nem mondom, hogy nálam mind megvolt ezek közül…! :-)

– Romfell páncélgépkocsi, a magyar páncéljármű-gyártás első produktuma – I. rész
Bár a legtöbb nyugati ország, már a XX. század első éveiben elkezdte a páncélgépkocsi fejlesztéseit, ugyanez az Osztrák-Magyar Monarchiáról nem volt elmondható. Egészen az I. világháború kitöréséig nem rendelkeztek ilyen típusú járművekkel. Akkor a harci tapasztalatok alapján gyorsan belekezdtek a fejlesztésekbe és néhány próbálkozás után eljutottak a Romfell páncélgépkocsiig, amely a K.u.K. első, valóban használható páncélozott közúti harcjárműve lett. A cikk első részében a Monarchia vezetőinek kezdeti véleményeit ismerhetjük meg a páncélozott harcjárművekről, valamint a Romfell fejlesztésének fontosabb lépései mellett a műszaki paraméterei is bemutatásra kerülnek.

– Adalékok a Wehrmacht kétéltű páncélosainak fejlesztéséhez – II. rész
A cikk második részében az SMK kétéltű jármű, valamint a további fejlesztések irányát ismerhetjük meg. A történelemből tudjuk, hogy ezek nem lettek túl sikeresek. A német nehézharckocsi-fejlesztések nem adtak túl sok mozgásteret az úszó járművek fejlesztésének. Befolyásolta-e ez érdemben az Anglia elleni hadműveleteket? Szerintem nem!

A fenti írások mellett lássuk mit kínál még 520.-Ft-ért 82 oldalon a haditechnika / hadtörténet rajongóinak a lap.

– Barát vagy ellenség – Német és szovjet katonai tervek 1941 nyarán – IV. rész.
– Lövés és találat – V. rész
– Az Izraeli Szárazföldi Erők harcai a 2006-os libanoni háborúban – I. rész
– A Haditechnikai Intézet páncélromboló rakétavető fejlesztései az 1950-es években – I. rész
– CIAF 2009
– Az Europa-I-től az Ariane-5-ig – III. rész
– Újabb űrverseny kezdődik? – II. rész
– L-29 Delfin típusú felderítő- és kiképzőgépek alkalmazása a Magyar Néphadseregben – II. rész
– 60 év a fegyverzettechnikai szolgálat életében – II. rész
– Üreges töltetek – IV. rész
– Veterán repülőgépek bemutatója, La Ferté-Alais, 2009

12 hozzászólás “Haditechnika magazin 2010/5 – ízelítő”

  1. Bár még nem vettem meg a magazint, de gondolom elírás. Az pedig tovább erősíti a gyanúmat, hogy a numerikus billentyűzeten a 8-as pont az 5-ös felett helyezkedik el… F-18 lesz az. (Persze ha a listában szerepel a Hornet is, akkor tárgytalan…)

  2. Van a Hadi Technikának neten elérhető változata???

    Már nincs. Ha jól emlékszem a Magyar Honvéd szekerének meglökésének idejében szanálták a HT kapcsolódó weboldalát.

    A MiG-25 vs. F-15 kapcsán meg szerintem is az lehet a helyzet amit Liv felvetett.

  3. -Generációs váltás a kínai hadseregben
    Olyan öreg vagyok, rég nem látom át, kicsit olvasgatok, aztán összedobok egy cikket, ami kb arról szól… érzete van!

    -MiG-25, az egyedülálló nehéz elfogó vadászrepülőgép
    Érdekes! Lesz folytatás?

    -Az Izraeli Szárazföldi Erők harcai a 2006-os libanoni háborúban – I. rész
    Nem értek hozzá, de üdítő színfolt!

    -L-29 Delfin típusú felderítő- és kiképzőgépek alkalmazása a Magyar Néphadseregben – II. rész
    Mindig örültem a magyar témával foglalkozó cikkeknek!

    -60 év a fegyverzettechnikai szolgálat életében – II. rész
    Van benne érdekes kép és táblázat. lehetne ilyenből több is, mert különleges, kuriózum. Pedig magyar, és az ott dolgozó emberek (értsd teljes Néphadsereg) itt élnek közöttünk, mégis szinte semmi feldolgozása nincs a témának. (Talán csak a Honi Légvédelemnek)

    Érdekel lehet még, de nem olvastam:
    -Romfell páncélgépkocsi, a magyar páncéljármű-gyártás első produktuma – I. rész
    -Barát vagy ellenség – Német és szovjet katonai tervek 1941 nyarán – IV. rész.

    Nagyon részletesnek és érdekesnek tűnik, bár nem az én világom:
    -Lövés és találat – V. rész

  4. Az F-15 nem elírás a cikkben, mivel külön írják az F-18-ast is. Konkrétum nincs, amit sajnálok, de látszik, hogy a cikknek nem kifejezetten ez volt a témája.
    Egyébként szerepel benne F-4, F-5 és F-14-es is. Ezek gondolom iráni gépek lehetnének, de amikor a Tomcat cikkemet írtam nem emlékszem MiG-25 által okozott Tomcat veszteségre. Az biztos, hogy egy ilyen mondat rengeteg nyiott kérdést hagy maga mögött…

    Netes verzió: Csak megerősíteni tudom Tcat szavait, jelenleg sajna nincs online verziója a lapnak…

    Galcom
    Örülök, hogy más is végignézi részletesebben a lapot! :-)

  5. Jó! Vedd meg! :-)

    Ez egy cikksorozat (még nem tudom mennyi része lesz.)
    Az első részben a szembenálló izraeli és a Hezbollah erőket mutatják be. Az izraei terveket vázolják, majd a háború első napja részletesebben (szinte percre lebontva), és a július 21-éig tartó harcok kerülnek bemutatásra. Az utolsó bekezdésből két mondat:

    – az izraeli légierő 10 nap alatt elhasználta precíziós fegyvereinek nagy részét, ezért az USA-tól kellett segítséget kérnie.
    – A Moszad július 28-ai jelentése szerint a Hezbollah katonai képességei ennek ellenére nem csökkentek, akár néhány hónapig is képesek folytatni a konfliktust.

    Szóval szerintem érdekes. A cikk első része 6 oldalas, szóval nincs elnagyolva…