|

Ennyit tervez költeni haderejére Oroszország 2013-ig

Mire és mennyit – ezen a vonalon hozott le az illetékes forrástól számadatokkal megfűszerezett anyagot a RIA Novosztyi hírügynökség egyik keddi írásában. No nem kell túlzottan részletezett szösszenetre gondolni, csak úgy nagy vonalakban.

Az Állami Duma védelmi bizottságának elnökének közelmúltbeli nyilatkozatára alapozó anyagban az alábbi összegek (a kutatás és fejlesztés részesedése belekalkulálva) és megoszlások szerepelnek:

2010 – ugyan lassan vége van, ám…
487 milliárd rubel / 16,3 milliárd dollár

2011
574 milliárd rubel / 19,2 milliárd dollár

2012
726 milliárd rubel / 24,3 milliárd dollár

2013
1,16 billió rubel / 38,8 milliárd dollár

Ezen összegekből a kutatás és fejlesztés az idei évben 22 százalékot tudhat magáénak, ám 2013-ra ezen arány 16 százalékra esik majd vissza. Ami természetesen csak a százalékarányt tekintve visszaesés, lévén a 2013-ra tervezett védelmi budget potenciálisan több mint kétszerese lehet az ideinek, ezért az a 16 százalék is közel duplája az idei évben fejlesztésre fordított összegnek – mintegy 6 milliárd dollár lehet, ha minden ezen publikált értékeknek megfelelően alakul.

A jó ideje rendszeres időközönként hangoztatott modernizációs programokra nagyjából konstans százalékértékeket szánnak: idén 13 százalék jut(ott) erre, míg az elkövetkező 2 évben 15%, 2013-ban pedig 14 százalék. Ami az idei évet kihagyva és csak az elkövetkező 3 évre számszerűsítve összességében cirka 12 milliárd dollárt jelent.

A védelmi költségvetés combos része fordítódik majd beszerzésekre a nukleáris elrettentő erő, (RS-24 és Bulava [ha rettentő genyók lennénk, megjegyeznénk, hogy fő az optimizmus]) a légierő (Szu-34 és Szu-35) és a szárazföldi erők (parancsnoki vezetés-irányítási rendszerek) új rendszerekkel történő erősítésének, modernizálásának vonalán. Haditengerészeti vonalon kiemelt figyelemben részesül majd az elviekben elég leharcolt állapotban lévő Fekete-tengeri Flotta, melyeket tengeralattjárókkal, korvettekkel és fregattokkal kívánnak szebb napjait idéző szintre visszahozni.

5 hozzászólás “Ennyit tervez költeni haderejére Oroszország 2013-ig”

  1. „RIA mást ír….”
    amit linkeltél az 2008-as cikk, azóta sok minden változott…..

    „Az Állami Duma védelmi bizottságának elnökének közelmúltbeli nyilatkozatára alapozó anyagban az alábbi összegek (a kutatás és fejlesztés részesedése belekalkulálva) és megoszlások szerepelnek:”

    Ezek a kiadások az orosz fegyveres erok modernizációs programjának része, ami 2010-2020 kozott 22 trillió rubel (kb 600 mld. USD), a valós igény 40 trillió rubel lenne. A konkrét számok mindig az olaj árától fuggnek.