|

Moszkva: Irán nem kap az Sz-300-ból

Úgy tűnik végre talán pont kerülhet az iráni Sz-300-as szállítások körüli vita végére. A rétestésztaszerűen, hosszú időn át nyújtott történetben korábban Oroszország mindig azt hangoztatta, hogy lévén az Sz-300 légvédelmi komplexum tisztán védelmi eszköz, nem esik semmiféle szankció alá és így Teherán meg is kapja majd a megrendelt légvédelmi rendszert.

Sz-300PMU2 légvédelmi rendszer radar komponense

Sz-300PMU2 légvédelmi rendszer radar komponense | Forrás ,

A szállítások megkezdésétől azonban sohasem érkeztek konkrét hírek, idén augusztusban Anatolij Szergyukov védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy még nem született meg a végső döntés. Nos, az orosz védelmi miniszter ezen nyilatkozata immár múlt időben kezelendő, hiszen úgy tűnik megszületett a szállítások elmaradása esetén ellenlépéseket kilátásba helyező Teherán számára kedvezőtlen döntés.

Az orosz haderő vezérkari főnöke, Nyikolaj Makarov vezérezredes szerdán újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az Sz-300-as légvédelmi rendszerek Iránnak történő leszállítása ENSZ szankciókat sértene, így nem kerülhet rájuk sor. (Ez persze „kisebb” ellentmondás a korábbi állásfoglalásukkal.)

„Természetesen szankciók alá esnek” – hangzott a nyilatkozatban, melyben a vezérezredes megemlítette azt is, hogy a vezetés a szállítási folyamat felfüggesztéséről döntött, mely döntés végrehajtásra kerül.

Mit is mondhatnánk? Kíváncsian várjuk ennek az évek óta húzódó ügynek az újabb fejleményeit!

37 hozzászólás “Moszkva: Irán nem kap az Sz-300-ból”

  1. Nézzük a jó oldalát, mondják az IRÁNIAK!
    1 Már az üzlett megkötése is ostobaság volt, mer ez az eszköz technikailag nem megfelelő már. Miért? Mert minden szóba jöhető ellenfél ismeri minden technikai részletét. Ugyan is már birtokolnak ilyen eszközt.
    2 ezért a pénzért amit most visszakapnak, egész jó dolgokat tudnak venni. És Irán nem mondhatta fel a szerződést mert akkor elvesztette volna a kártérítést.
    3 Annyi ideig húztak az oroszok hogy van sajátjuk így felesleges megvenni mintának.
    4 Az oroszok megbízhatatlan, kiszámíthatatlan partnerek, így úgy sem lett volna alkatrész hozzá, és valószínűleg a szállítmány orosz szokás szerint egy butított vacak lett volna. Ezt bizonyítja hogy az irániak nevetőgörcsöt kaptak a míg 29-es lokátorától is amik anno Irakból kerültek hozzájuk.
    5 A saját fejlesztés mindig biztosabb mert az ellenfél nem ismeri az adatait.
    6 És végül öngól mert, a rövidtávú energiapiaci meggondolásból elvesztettek egy ügyfelet.

    Az USA-ban is lesz ébredés előbb vagy utóbb.
    http://turcopolier.typepad.com/sic_semper_tyrannis/2010/09/israels-arrogance-pollard.html
    Érdemes olvasni a hozzászólásokat is.

  2. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy Oroszország Irán helyett Indiát és Szíriát választotta arról a vidékről, és Izraelhez is közeledett egy picit. Irániak helyében együttműködőbb lettem volna az oroszokkal, így elég magányosak maradtak a térségben, helyzetük meglehetősen kilátástalan a jelenlegi diplomáciai rendszerükkel (gyakorlatilag nincs értékelhető szövetségesük, csak ÉK, de az meg milyen már…), akár lesz atom, akár nem.

  3. PARASZTVAKÍTÁS !

    Tőmondatokban.

    Az S-400 as rendszer fejlesztésébe Kína nem kis összeggel szállt be. Ennek fejében ő is megkapja ezt a technológiát . Nem véletlen hogy az oroszok a saját lérakrendszerük számára a friss S-400 as helyett egy ujabbat fejlesztenek az S-500 at.

    A kapott pénzből telik arra is. Kína boldog lesz mert egy korszerűbb rendszerhez jut söt még technológiához is.

    Irán fontos Orosz onak így a pakliban az van benne hogy nem ő hanem kína fogja leszállítani a rndszert és kínának meg senki nemmer ugatni.

    Irán megkapja amit kért.

    Orosz is meg Kína is és közben mossák kezüket hogy milyen jó fiuk.

  4. nem is oly rég a fehéroroszoktól kaptak pár 300-as üteget az irániak,bár nem tudom milyen verzióból.
    Kína nyersolajszükségleteinek egyharmadát Iránból szerzi és az oroszok is vastagon benne vannak az iráni gazdaságban különböző dollármilliárdos üzleteikkel ( nukleáris,olaj és gáz szektor ), nem hiszem, hogy engednének egy Irán elleni kalandot.

    Az amerikai és brit nemzeti ébredés egy valós jelenség, valóban a nép fiai közül sokan gondolják azt, hogy nem éri meg stratégiai partnerségben lenni Izraellel, mert egyszerűen ön- és közveszélyes.
    A vezetés ugyan az más tészta, mert hatalmas lobbicsoport működik a tengerentúlon, bár ez kishazánkban sincs másképp, itt is van a keletes Jobbik és a nyugatos többiek, melyek szembenállnak egymással és pl. Izrael kérdésében ugyancsak hasonló cívódás van( kémrepülők, szír „vállalkozó” likvidálása,nagybefektetések).
    Párhuzamot tudnék vonni US-ben máig létező unionista-konföderációs ellentéthez.
    Persze a köznép irigysége se hanyagolható el, mert a zsidó kisebbség gazdasági és politikai befolyása messze erősebb, mint bármely európai gyökerekkel rendelkező közösség szerepe az Egyesült Államokban együttvéve.
    Bár ez a téma túlmutat a politikai korrektség határán, úgyhogy hanyagoljuk.

  5. A másik érdelesség ha sikerült BVR. rakétát farigcsálni az F14-hez (újabban több kép is megjelent) akkor az egész más megvilágításba helyezi a dolgokat. Nagyon érdekes hogy míg az Orosz hivatalos nagy fegyverkészítő cégek nem addig a kicsik könnyen adhatnak át ilyen technológiákat.

  6. Kuruc71! Telitalálat!

    Oroszország Kína irányába mozdítja Iránt, miközben egyre jobban nő a feszültség Japán és Kína valamint az USA és Kína között! ű
    Az USA képviselőházában Pelosi immár nyíltan gazdasági szankciókat követel Kína ellen – tartok tőle, ezt szegény komolyan is gondolja! :)
    Közben Oroszország támadó fegyverrendszereket fog leszállítani az Izraellel közvetlenül határos Szíriába, miközben orosz-török közös lépések történnek a Kaukázus és a Balkán stabilizálására – ezzel együtt a befolyásuk helyreállítására.

    Olyan geostratégiai lépések történnek, amelyek komoly világhatalmi átrendeződéshez vezetnek – valószínűleg rövidesen egyre több nyilvánvaló jel fog utalni erre a Nyugat megnyilvánulásaiban is. Az orosz NATO tagság felvetése pedig egy vicc. Ez húsz évvel ezelőtt aktuális lett volna, mára már nem az.

    M

  7. Irán jobban fog járni Kínával,mint egy hol ide,hol oda húzó Oroszországgal.A ruszkiknak amúgy is van mindenük ami kell(olaj,gáz stb.)Kínának viszont nincs,na és persze Iránnak meg szintén megvannak ezek az energiahordozók.Kína kapja az olajat,cserébe Irán kapja a fegyvereket.Lehet,hogy ez lesz belőle.

  8. Bár mi legyen is minden hiába ha Amerikának megvan a tengeri és légi fölénye ahoz hogy eltegyen láb alól mindenkit aki az útjába áll.
    Az orosz NATO közeledésről meg annyit hogy ilyen sose lesz mert a NATO csak terjeszkedik amit az oroszok érthető módon nem néznek jó szemmel.
    Főleg hogy Grúziát is be akarják venni .
    És most lehet bombázni hogy Tacsk0 féle dolgokat írok.

  9. Amit a legutóbb a Mistral kapcsán írtam az tartom.

    Kulcs szó az orosz technológiai éhség.

    Grúzia ugyan már meddig lenne NATO tag?

    Oroszoknak most új technika kell a lézeres cél meg jölőltől kezdve a kompozit szárny szerkezetig .

    Most könnyeben EU-ból és Izraelből juthat hozzá.

    Japánnal most van egy lappangó területi vitája valamint Japán nagy USA szövetséges.

  10. M
    Én másképp látom a stratégiát. Nagyon érdekes hogy iránt akkor kezdték ejteni az oroszok mikor az iráni ipar elkezdett fellendülni, és kezdtek beleköpni az energiaüzletbe. Elkezdték ellátni Kínát olajjal, és az attól kezdve nem függött se tőlük sem az USA-tól. Ez még mind hagyján, pedig ez is elég nagy érvágás volt, hanem el kezdtek az irániak nyomulni Európa energiapiacára.És a jó minőségű olajjal és gázzal simán letörték volna az árakat, ezt meg kell akadályozni,ezt az oroszok nem engedhetik meg. Az oroszok pedig blokkolt útvonalaik miatt tehetetlenül kínlódtak. Mindenki elkezdett vezetékterveket gyártani, és valamit építeni is, ez pedig drága dolog. Ezt végképp nem hagyhatták, valamit kellet tenni. E mellet ne felejtsük el az USA érdekeit sem! Ők Kína miatt aggódnak. Ők most el vannak adósodva, és a gazdaság haldoklik,és ők nem akarnak törleszteni, ráadásul a megerősödő Kína (aki második gazdaság a világon)szeretné a gazdasági erejéhez mért a világpolitikai státuszt . És az USA az energiával sem tudja sakkban tartani Kínát, szintén Irán miatt. Ezért hát itt az érdekek erősen összetartanak (USA-RU) És mit tesz isten ölükbe hullott a szerencse, az iráni elnök kétségbe vonta a holokauszt. (amit mellesleg pont az usa-ban élő okostojás terjesztett) És hogy kinek esett le először a tantusz azt nem tudom de leesett. Tessék szétnézni a többi Kínával kapcsolatos hírre is. És ebbe belefér a dél-koreai eset felfújása is. Ha iránt sikerül valahogy megtéríteni (így vagy úgy) Az a Kínai gazdaságnak lesz rossz. A bibi az hogy a ” selyem utat ” a szárazföldön vezetik, és már erőteljesen épül. Érdekes az országok sora ahol vezet. Kínától Európáig.

  11. amúgy tetszik commandante az elméleted. Egy esetleges Nabuccon érkező Iráni gáz Oroszok egyik legnagyobb ellensége lehet. Az Iraqi gáz egy szép részét legalább ők termelik ki…

    (A másik ami miatt ruszkiknak fájhat a fejük az, az, hogy mi lesz ha a USben beválni látszó módszerek EUban is működésre fognak pár „nem konvencionális” de irtózatos méretű mezőt. (Az egyik ilyen tudtommal MO alatt van és akkora, hogy az EUt vmi 50évre el tudná látni.) US ezekkel az új módszerekkel 3év alatt importőrből önellátó lett…) ( Ez az amit MZ vhogy nem tud megérteni és nekiáll zöldezni meg, hogy nincs alternatívája a gáznak.)

    A harmadik, hogy akkor már itt legyen a jelenleg SzA… által csak elégetett gáz amit csepfolyós állapotban szálítana SzA (és pár más ország EUban.

    (És még van az ÉAfrikai, de az csak egy ujabb problémás forrás. de ettől még egy újabb forrás.)

    na jo8

  12. Üdv Commandante!

    Nincs valódi orosz-iráni ellentét, az oroszok a „se háború – se béke” állapot fenntartásában érdekeltek az USA-Irán relációban. Irán sem hülye, nem fog ujjat húzni Moszkvával.

    Fade!

    Kérlek írj ezekről a módszerekről, ami miatt az USA külföldi energiafüggősége a múlté lehet. Ugyanis ötleteléseken kívül én még mindig nem találtam semmi olyat, ami megnyugtató lenne Washington számára. Az USA gazdasága egyébként infúzióra van kötve, egyenlőre életben tartják – például Kína.
    Így Nancy Pelosi kiváló ötlete szimpla blöff. Az USA nem tudja Kínát megfingatni gazdasági vonalon, illetve Kína szankcionálása hatványozottan ütne vissza az USA-ra, így ebből semmi sem lesz.

    Üdv: M

  13. Ui:

    Afrikában több mint 800 kínai konszern van jelen, az afrikai államok nagyobb részével az alku már megköttetett. Az USA és Oroszország késve reagált, így sok mindenről lemaradtak, az EU meg odáig sem jutott, hogy lapot osszanak neki arrafelé.

  14. Montezuma, ha nem gond akkor Fase helyett én válaszolok.

    Az USA csökkenő importját a nagy erővel és eredménnyel folyó nem konvencionális készlet kutatás, és termelés alapozza meg. A gázpalában lévő földgázt az amerikai készletek 20-25 %-ra teszik. A készletbecslések és a fogyasztás prognózisa alapján az amerikaiak 2030 táján földgázból önellátást látnak lehetségesnek, a fogyasztás mérsékelt növekedése mellett. Ebben nagy szerepet kap majd az Északi-Sark és Alaszka alatt található hatalmas, nem konvencionális földgáz készlet is.

    És a nem konvencionálisról az egyik legfrissebb cikk

    http://www.piacesprofit.hu/klimablog/energia/gazhajsza_europaban_es_amerikaban.html

    Kicsit pesszimista a hangvétele, de eléggé jól kielemzi a témát szerintem.

  15. Üdv Qualit!

    Köszönet a válaszért, igen, én is sokféle alternatíváról olvasok és hallok ezekben a kérdésekben, de továbbra sem látszik, amit írtam: a megnyugtató megoldás (nem csak) az USA részére. Vannak kutatók, akik szerint azért nem, mert jelen körülmények és feltételek/lehetőségek mellett egyszerűen nincs megnyugtató alternatíva ezekre a problémákra.

    Amennyit én tudok a témáról csekély geológiai ismeretekkel:

    A Nyugat felemelkedését biztosító ipari forradalom valamint ezek alapját képező szén/acél, majd szénhidrogének és végül az uránérc nyersanyagokra épülő, a civilizáció minden területét átszövő technológia nem váltható ki egy az egyben az új alternatív lehetőségekre. Ez pedig értelemszerűen nem a „folytatjuk onnan, ahol abbahagytuk” című történetet vetíti előre.

    Egyébként a palákból kinyerhető szénhidrogének (olajpala, gázpala, olajhomok) kitermelése során – szemben a hagyományos kutakkal, ahol a zárókőzeteket fúrják át – itt magából a kőzetből nyerik ki a naftát. Az USA 2008-ban elvileg áttörést ért el ezen technológiában, de a hurráoptimizmust sokan nem osztják.
    A palából nyert nafta esetén a hozam nem szabályozható, a gáz buborék formájában van jelen a kőzetben, tehát amíg tart a buborék, jön a gáz is. Utána nem. Kétszer annyi gáz termeléséhez kétszer annyi kitermelő egységre van szükség, ez pedig nem kicsit növeli a költségeket. A növekvő költségek pedig pozitív visszahatásként a saját gazdaságot hozzák nehezebb helyzetbe – ergo nem biztos, hogy jobban járnak vele.
    Az USA emiatt kidolgozta a kútfej körüli hidraulikus kőzetrepesztés technológiáját, amely elvileg azonos kútszám mellet is többlet gáz kinyerésére alkalmas lehet, de az eddig tapasztalatok alapján a kutak ürülési rátája gyorsabb volt, mint amire számoltak, a kőzetrepesztések során alig harmada jött annak a mennyiségnek, mint amit vártak, a horizontális fúrások kb. 30%-a térült meg, a vertikális fúrásoknál még ennyi sem.

    Összességében tehát ötletelések vannak, megfelelő hatékonysággal és költségvonzatokkal bíró megoldás egyenlőre nincs. Viszont van egy Arktisz, egy Kaszpi-térség és egy Irán. :)

    M

  16. Montezuma szerint:

    „az EU meg odáig sem jutott, hogy lapot osszanak neki arrafelé.”

    Tortenelem, megvan? Egesz afrika eu gyarmat volt. csak ugye jott a nenyomjukmarel szegenyeket duma. Most onkent hajtjak a fejuket rabszolgasagba.
    Egy evtized es konyorogni fognak a felszabadito europai katonakert.