|

Hosszú túra Csehországban – CIAF 2010 – Hradec Kralové

Az idei évben szerkesztőségünk tagjai kénytelenek voltak kihagyni a Hradec Kralové-ban megrendezett CIAF 2010 rendezvényt. Monox nevű olvasónk azonban ott járt és ebben az írásban osztja meg velünk élményeit.

A legtöbb repülést szerető ember szeptemberben már inkább csak az év elemzésével van elfoglalva. Így volt ez eddig velem is, de ebben az évben sok korábbi tervezett eseményről lemaradtam, ezért megfogant az ötlet, hogy hiánypótlásként a cseh barátainknál már nagy tradíciókkal rendelkező CIAF rendezvényét meglátogassuk. Nos, hát nem is csalódtam!

F-16

F-16

Mióta járjuk a párommal a repülőnapokat, azóta az időjárás is szeret minket, mert mindig megússzuk az egész napos esőt. A teljesen zárt felhőzetből időnként kiadós esővel és hideg széllel megpróbálja kedvünket szegni az időjárás, de a végeredmény még ezek ellenére is pozitív szokott lenni. Ebben bíztunk az idei alkalommal is, amikor nekiindultunk a közel 800 km-es útnak. Immár második éve, hogy a brno-i repülőtér helyett Hradec Kralové a célállomás.

Megérkezés után egy kissé nehézséget okozott, hogy a parkolásról és egyáltalán a bázis bejáratáról valamint a repülőnap programjáról előzetesen semmiféle információt nem sikerült beszereznünk. Részletes programunk sem volt, így csak reménykedhettünk, hogy az előzetesen a honlapon szereplő gépek tényleg megérkeznek majd.

A reggel 8 órás kapunyitás után a bázis területén belülre terelik a gépkocsi áradatot, ami 100 CZK többletköltséget jelent a belépőjegy 300 CZK-s ára mellett, úgyhogy az eddigi évekhez képest drágábban jöttünk ki a CIAF keretösszegből.

Az első meglepetés a bázis egyik kerítésével zárt területe adta, ahol az egykori Csehszlovák Légierő repülőgépei voltak láthatóak. Köztük a messziről is feltűnően jó állapotban lévő (vagyis zárt térben tartott) 5008-as oldalszámú Szu-25K, amibe ellenszolgáltatás fejében be is lehetett ülni.

Ezen a kiállítási területen megtekinthető volt még egy-egy MiG-15, MiG-21F-13 vadászrepülőgép és Mi-24D helikopter is.

Szu-25K

Szu-25K

Hosszú séta után értünk a statikus sorra, ami az eddigi évekhez képest csak néhány meglepetést rejtegetett magában. A sort a Csehek W-3 Sokol és a díszfestésű 7353-as Mi-24D helikoptere nyitotta, amely körül sok katonai rendőr sürgölődött. A statikus sor még további két díszfestésű gépet tartogatott, a 6066-os L-159 ALCA és a Belga Légierő FB-18 számú F-16B gépének személyében. Utóbbi egy igazán remekbe szabott sasmintával lett ellátva a függőleges vezérsíkján.

Tornado

Tornado

Érdekes volt látni a kiállított cseh Gripent is, ami szintén egyedi festéssel dicsekedhetett, igaz nehezen látható és fotózható helyen – a kacsaszárnyak tetején. Az előrebillentett szárnyidomra festett sólyomszem különös megjelenést adott a gépnek csakúgy, mint a 10 000 órás repült idő feltüntetése a függőleges vezérsíkon.

Érdekes, hogy Csehországban nem garanciális a gép festése, miközben itthon erre hivatkozva nem engednek egy ecsetvonást sem tenni a gépre.

Gripen szemekkel

Gripen szemekkel

Tovább haladva a helikopterek és a szállítógépek sora következett. Egymás mellé került a Cseh Légierő igencsak leharcoltnak tűnő Mi-171-ese és északi szomszédunk modernizált Mi-17-es gépe. Utóbbi festése – a szlengben csak „digitális festésnek” nevezett – valóságos remekmű, bár az alkotói biztosan nagy nehézségeknek néztek szembe. Megtekinthető volt még a csehek szintén díszfestésű 2507-es An-26-os gépe, mellette a cseh kormánygéppel. Itt kapott helyet még a Német Légierő C-160-as gépe és a Belgák Herculese is.

Mi-171

Mi-171

A nap első leszállását a házigazdák 2408-as oldalszámú An-26-os gépe mutatta be, de ezt követően csak 11 órakor kezdődött a repülőprogram.

A felvezető kötelékek áthúzása nem maradhatott el. A kötelékek első hullámában Mi-17 és Mi-24-es helikopterek kaptak helyet. Őket a Gripenek követték, majd négy légifölény szürkére festett L-39 zárta a sort. Közben a Mi-24-es gépek egymástól egyenlő térközben a főbetonra leszállva várakoztak, majd a kötelékek távoztával két gépük szimulált földi támadást mutatott be a közönségnek. Látványos volt a pirotechnikai eszközök használata a robbanások imitációjára.

Nyitókép

Nyitókép

A következő nagy durranás egy B-737-es volt, amit két Gripen kísért, egészen alacsony magasságon. Áthúzásuk után a feladat valószínűleg a terrorelhárítás bemutatása volt. A gép légi ellenőrzését / igazoltatását, annak a földre kényszerítése, majd a földet érés után fordulózással a felette lévő légtér biztosítása követte. A Boing a leszállás után az állóhelyre gurult a vadászgépek pedig visszatértek Pardubice-re.

Boeing - Gripen kötelék

Boeing - Gripen kötelék

A légi rendészet bemutatását után felváltva következtek a civil és katonai bemutatók. Köztük az eddig általam még nem látott dán F-16 demója, szép és látványos elemekkel, kis sebességű teljes fordulókkal, látványos áthúzásokkal valamint infracsapda szórással.

Dán F-16

Dán F-16

Érdekes volt a Jak-52 és L-29 gyakorlógépek együtt szerepeltetése. A Jakban Vári Gyula ex-őrnagy ül, jól demonstrálva a gépe képességeit. Igazán szép látványosság volt a sugaras és a légcsavaros gép egy kötelékben több forduló elejéig együtt látni.

A helikopteres szólóbemutatón láttuk a speciális mentők EC-135 ill. W-3 Sokol helikoptereit, utóbbival nemcsak sebesült mentést mutattak be, hanem a tűzoltó ballon használatát is. Meglepő módon a vizet a főbetonra eresztették ki, igen látványos vízfalat produkálva.

Jak - Delfin kötelék

Jak - Delfin kötelék

A műrepülő kötelékek felhozatala az itthon megszokotthoz képest jóval szerényebbre sikeredett. Sugárhajtóműves kategóriában csak a Brietling Jet Team L-39-esei voltak jelen. Mellettük pedig csak a Jak-50/52 gépekkel repülő Black Jacks nevű német csapat, valamint az Extra 300-asokat alkalmazó Jordanian Falcons jelent meg a rendezvényen.

Ínyenceknek igazi csemegét jelenthetett a replikák összecsapása, amelyben a Vörös Báró Fokker Dr I-es gépének légiharca a Sopwit Camel-lel, előbbi győzelmét hozva.

Fokker replika

Fokker replika

A Cseh Gripen repülése azért érdemel szót, mert egy nagyon érdekes jelenségnek lehettek tanúi azok akik végignézték a repülést. Bemutató közben, vízszintes repülésben a gép mögött egyetlen villanásig egy hatalmas lángcsóva jelent meg, de semmiféle képességromlást nem okozott a gép repülésében. Én egy pillanatra azt hittem madarat szívott be a hajtómű, de a program folytatása azt mutatta, hogy minden rendben van.

Magyarként mára már másképp értékelem az L-39 repülését is. Amióta Magyarország légteréből eltűntek, azóta mindig öröm látni a repülésüket, mindig valami hiánypótló érzést okozva. A 2436-os oldalszámú bemutatógép ráadásul teljesen „békebeli” festéssel rendelkezett, még a felségjel is a jól megszokott színekben pompázott.

L-39

L-39

A program után a reptér fölé ért sötét esőfelhőből ekkor szakadni kezdett az eső és mintegy fél órára meg is keserítette a földiek életét. Szerencsére látszott, hogy nem lesz tartós az eső. Ebben a katasztrofális időben repültek a jordániai műrepülő-csoport tagjai.

Ezután következett az, amit soha egyetlen embert nem hagy érdektelenül, bármerre is jártam a világban. A MiG-29-es repülésére gondolok, amelyet itt szlovák színekben láthattunk. A felgurulást közvetlen előttünk végezte a gép, és ekkor éreztem először a rendezvényen, ahogy a tömeg szinte ráprésel a korlátra. Ennek az orosz technikának még mindig van valami varázsa a repülés iránt érdeklődők körében. Tulajdonképpen ez volt az, ami engem is elcsalt erre a repülőnapra. A repülésről ismét nem tudok újat mondani. Erős és dinamikus és a semmi mással nem összetéveszthető hangszínű és hangerejű felszállás a legszebb zaj az értő fülek számára. Itt vált érdekessé az előzőleg a cseh Sokol által betonra szórt hatalmas mennyiségű víz, amibe a gép belehajtott. Egy pillanatra hatalmas gőzfelhő jelent meg a MiG mögött, rendkívüli látványosságot okozva. A repülőprogram a megszokott energikus és jól összehangolt részekből állt, kis és nagysebességű elemekkel tarkítva, viszont infracsapda szórást nem láttunk a géptől. Viszont nem maradhatott el a már megszokott átstartolás.

MiG-29

MiG-29

Akik kilátogattak a repülőnapra szombaton, biztosan nem bánták meg. A felhozatalból hiányoztak a nagyvasak és az extrák, de aki szereti a jelenlegi közép-kelet európai repülést, annak szép pillanatokban volt része. A statikus sor gépeihez kissé közel volt a kordon, és nehezen is voltak fényképezhetőek.

Külön köszönettel tartozok azoknak, akik, ennek az amúgy bezárt és fesztiváloknak otthont adó területen példás állapotban tartják azt a néhány repülőtechnikát,az ideérkező látogatók megelégedésére. A végére mintha az időjárás is tudta volna, hogy veszített a programmal szemben. Távozáskor gyönyörű szikrázó napsütésben és 25 fokos melegben távoztunk úgy, hogy előzőleg a fél napot átfagyoskodtuk és jól meg is áztunk De legalább nem volt hiába!

L-39

L-39

5 hozzászólás “Hosszú túra Csehországban – CIAF 2010 – Hradec Kralové”

  1. Messze még a szezonvég, két hét múlva lesz Ostrava…

    Jó kis beszámoló. A CIAF-nak van honlapja, ahová valamikor csütörtökön este felrakták a programot. A honlapon írták is, hogy kb. egy nappal a repülőnap előtt lesz részletes program.

    http://www.airshow.cz/clanek-182-CZ-CIAF-2010-Program.html

    A program gerince minden évben ugyanaz, de a csehek mindig kitalálnak valami érdekességet és meghívnak egy-két ritkaságot.

    A gripen lángcsóvája nem a magyarok által repülőnapon már sokszor bemutatott kerozinbegyújtás manőver volt?

    Ki tudnád egészíteni a beszámolót a statikus gépek listájával?

    A fotók alapján volt még KC-135, angol Tornado…

    Viszont nem jött el a Baltic Bees, AWACS.

    Remélem a bunkerek tetejére is felmásztatok, mert onnan remek a kilátás.

    Egy kép a CIAF honlapról:
    http://www.airshow.cz/pictures/ciaf10/ciaf10-so-13.jpg

  2. „De gondolom majd a DVD-n lesz ez is.”

    Az lehet, de az nekem nem lesz meg. Egyedül a 2005-ös van meg, szerintem ritka uncsi. Mondjuk sohnem rajongtam a bemutatókat újra és újra végignézni. Vagy élőben és akkor a mellkasom is remeg az utánégetőtől, vagy fénykép, mert azt mindig jobban szerettem. Jobban elkap egy pillanatot és felhozza az élményeket.
    A 2005-ösön egy statikus bemutató vagy pilótákkal beszélgetés sincs. Semmi igazi háttéranyag.

  3. A statikus sorra kiállított gépek az alábbiak voltak:

    W-3 Sokol – 0711, Csehország
    Mi-24D – 7353, Csehország
    Tornado IDS – 46+22, Németország
    L-39ZA – 2344, Csehország
    MiG-29UB – 1303, Szlovákia
    Mi-17 – 9926, Csehország
    L-159 – 6066, Csehország
    L-159 – 6072, Csehország
    F-16B – ET 613, Dánia
    Tornado GR I – 046, Anglia
    Tornado GR I – 085, Anglia
    Tornado GR I – 035, Anglia
    F-16B – J-210, Hollandia
    F-16B – FB-18, Belgium
    EFA – 30+42, Németország
    KC-135 – 10306, USA
    JAS-39D – 9819, Csehország
    L-610 – 2710, Csehország
    Mi-171 – 9813, Csehország
    Mi-17 – 0844, Szlovákia
    An-26 – 2507, Csehország
    A-319 – Cseh kománygép
    C-160 – 50+98, Németország
    C-130 – ???, Belgium