|

A Zamárdi Haditechnikai park

Mivel a nyárból van még pár hét és ha Zamárdiban töltöd a vakációd még hátra lévő részét vagy csak arra felé jársz, feltétlenül látogasd meg a haditechnikai parkot! Hetekkel ezelőtt Monox jelezte ezen az oldalon a hely létezését, s mivel ott töltöttem egy hetet, úgy gondoltam: Nézzük meg!

Némi iránykeresést követően a Szent István úton megtaláltuk a célobjektumot. Kissé szokatlan, de annál impozánsabb látvány volt, hogy a házak után hirtelen harckocsik és páncélosok tűnnek fel, néhány repülő technika kíséretében, néhány rakéta árnyékában.

A kiállítás parkolóját egy árok mellett MiG-21 és 23 orrkúpok állított sor választja el a közúttól. Egy ezres belépő leszurkolása után gyakorlatilag a magunk urai vagyunk, ha betartunk két egyszerű szabályt:

  • – Nem mászunk fel arra, amin az a tábla díszeleg: Figyelem, a gépekre tilos felmászni!
  • – Valamint nem kerülünk mozgó járművek útjába!

A repülő technika nagyjából kimerül egy-egy MiG-15UTI, MiG-21bisz, MiG-23MF, Mi-2 és két Mi-24-ből, de azért érdemes őket alaposan szemügyre venni! A MiG-21-es egy 75AP gyártmányú bisz változat, ami Pápán volt rendszerben, majd 1994. augusztus 23-án Taszárra telepítettek át. Miután a Taszár-i bázist felszámolták ismét Pápára került. Itt érte meg a rendszerből való kivonást 2000. augusztus 24-én. Némi érdekesség, hogy az 50 és 52 oldalszámú gép is megsemmisült. Ez viszont túlélte szolgálatának mozgalmas évtizedeit.

Az 51-es oldalszámú MiG-21

Kicsit kopott, de attól még vérbeli MiG-21-es! | Fotó: Hornet102 ,

Az MF változatú MiG-23-as egyike annak a kilenc egy ülésesnek, ami még maradt a típus 1997-es selejtezésének időpontjára. A 01-es egy ideig Pápán volt lenyűgözve majd Zamárdiba került. A 23-as a 47. Pápa Harcászati Repülőezred Sámán századának jelzéseit viseli, sajnos erőteljesen megkopva…

A 01-es MiG-23MF

Már csak az ég szereti a bátrakat? | Fotó: Hornet102 ,

A megfakult teflon szürke 1978-as oldalszámú MiG-15 UTI is elég elhanyagolt állapotban van. A pilóta fülkébe nagy nehezen lehet csak belátni és itt nem a testmagasságból hiányzó centikre kell gondolni! A hajtóművétől megfosztott gép viszont lehetőséget nyújt azoknak, akik kíváncsiak, hogy milyen is egy 15-ös belülről. Szó szerint! Szívócsatornáról, főtartóról, törzskeretről, hajtómű bölcsőről és a bordákról némi tornagyakorlat után jó képeket lehet készíteni. Makettezőknek és MiG-15-ös fanoknak kötelező!

Teflon szürke MiG-15 UTI

Teflon szürke MiG-15 UTI | Fotó: Hornet102 ,

A két Mi-24-es közül a 108 oldalszámú D van jobb állapotban. Négy UB-32-57 blokk és négy üresen árválkodó Falanga rakétaindító sín van a gépre függesztve. A JakB-12,7 géppuskát viszont ne is keressük, mert azt már rég eltávolították. Így kissé fogatlan oroszlán benyomását kelti bennünk Hind látványa.

A 108-as oldalszámú Mi-24D

A 108-as oldalszámú Mi-24D | Foró: Hornet102 ,

A 715-höz szomorú események kapcsolódnak. A hajmáskéri lőtéren bekövetkezett tragédia egyik résztvevője ez a gép. Erről kegyeleti okokból nem írok többet. Annyit hozzátennék, hogy ennek a gépnek nem egy kiállításon lenne a helye, bár ez csak a szerző magán véleménye…

Végezetül még említésre méltó reptechnika egy Mi-2-es. A 9813-as „repülő csirkecomb” a többi géphez hasonló állapotban van, de a pilóta fülkébe itt még be lehet látni a MiG-15-sel ellentétben.
A páncélosokra és teherautókra viszont nem lehet panasz! A fegyvereiben hatástalanított technika nagy része működő képes! Ha kedvünk – s elég pénzünk – van akkor pár percig harckocsizóvá válhatunk.

Kipróbálhatjuk a T-55, VT-55 harckocsit és műszaki járművet. De választhatjuk a BMP-1-est, MTLBU vagy KUB rakétát hordozó lánctalpasokat vagy a KRAZ teherautót, esetleg a MAZ harckocsi vontatót. Vagy az igazi speciális ajánlat a BLG-60-as harci hídrakó életre keltése, megfelelő összeg ellenében. De ha csak nézelődni van kedvünk, akkor ki ne hagyjuk a piros csövű T-55-öst, amit megismerhetünk kívül – belül. Némi csalódást okozhat, hogy a belső felszerelést kiszerelték ebből a példányból, a könnyebb mozgás érdekében.

„A szabad préda” T-55-ös | Fotó: Hornet102 ,

Légvédelmi rakéták közül egy kukacmintás SA-2 és a már említett SA-6-os található a park arzenáljában. Ha már a légvédelmiseknél tartunk meg kell említeni egy igazi ritkaságot egy működő képes ZSU-57-2 csapatlégvédelmi páncélost. A két 57 mm-es löveggel felszerelt önjáróból hazánk 40 darabot állított szolgálatba. Ez a példánya kitűnő állapotban van!

ZSU-57-2

Kuriózum a ZSU-57-2-es (mintha új lenne) | Fotó: Hornet102 ,

A harckocsik jó állapota arról tanúskodik, hogy a működtető erősen páncélos vonalon mozog.

2K12 Kub állapotára sem lehet panasz

2K12 Kub állapotára sem lehet panasz | Fotó: Hornet102 ,

A felsorolt eszközökön kívül még találhatunk itt veterán Tátra személyautót, 1200-es Zsigulit, PSZH-t, Csepel teherautót és D-20-as tarackot is.

Ha Balaton, akkor Ötvös Csöpi 1200-se sem hiányozhat!

Ha Balaton, akkor Ötvös Csöpi 1200-se sem hiányozhat! | Fotó: Hornet102 ,

Szóval érdemes rászánni magunkat és meglátogatni a parkot, mivel szabadon nézelődhetünk s jó pár értékes fotóval gazdagíthatjuk gyűjteményünk.

D20-as tarack

D20-as tarack | Fotó: Hornet102 ,

BLG60

BLG60 | Fotó: Hornet102 ,

Kukacmintás SA-2

Kukacmintás SA-2 | Fotó: Hornet102 ,

9 hozzászólás “A Zamárdi Haditechnikai park”

  1. Nem arra gondolt, hanem erre:

    „2001. április 12-én 10:47-kor egyszerű időjárási körülmények között Gyulafirátót közelében a központi lőtéren gyakorló fotolövészet közben, lőirányon összeütközött az 579-es oldalszámú Mi-24D a 715-es oldalszámú Mi-24V-vel. Az előbbi gépben ülő Sápi Zoltán százados gépparancsnok és Nagy László főhadnagy operátor a géppel együtt lezuhantak, repülőhalált haltak, a gép kiégett. A 715-ös jelentős sérüléseivel Rolkó Zoltán százados gépparancsnok és Stumpf Péter főhadnagy operátor kényszerleszállt, ők is súlyosan sérültek”

    Egyébként én is jártam már ezen a helyen. Tele van érdekes cuccokkal, de nagyon lehangoló az állapotuk. Állagmegóvás nulla és az éppen ott tartózkodó „üzemeltetők” sem voltak túlságosan szívélyesek….
    Lehetne jobban is csinálni!

  2. Kösz Bolck 50, hogy válaszoltál helyettem!
    Az én dolgom lett volna, csak időm nem volt, már megint…
    Amúgy igen, erre a balesetre gondoltam. Bocs Kolombusz, hogy nem tudtam válaszolni, csak tegnap nem voltam gép közelbe.
    Cikk nyomában jártam, ami majd jó 5 hónap múlva lesz aktuális.