|

Robot-kígyóval az IED-k ellen

Az iraki és afganisztáni missziók során többször is sor került városi harcokra, mikor is a házakba menekülő fegyvereseket kellett semlegesíteni. Ilyenkor szobáról szobára kellett átkutatni az épületeket, ami rendkívül veszélyes feladat. Sok katona életét követelték az ajtók mellé szerelt robbanószerek vagy az önmagukat a helyiségbe való belépéskor felrobbantó terroristák. Erre és még sok más problémára is megoldást kínálhat az Amerikai Hadsereg egyik új fejlesztése, a robot-kígyó.

A technológia nem új keletű, már több éve dolgoznak hasonlón a civil szférában, így nem véletlen, hogy a hadsereg mérnökei is a Carnegie Mellon Egyetem tudósainak segítségével fejlesztenek egy kifejezetten katonai alkalmazásra szánt kígyó-robotot. Az eszköz egyelőre még gyerekcipőben jár, ám ha elkészül, több szempontból is felülmúlja majd a jelenleg alkalmazott harctéri robotokat. Először is több méretben lesznek gyárthatók, így a katonák akár személyes felszerelésük részeként is hordozhatják majd őket. Ez jelentősen megkönnyíti majd a harci alkalmazást, mivel akkor veszik elő és teszik el a robotot, amikor csak szükséges.

A robot-kígyó jó szolgálatot tehet épületharcban (Forrás) ,

’Kígyó’ jellegéből adódóan rendkívül nehéz terepen is képes lesz haladni, ráadásul álcázva. Felderítő feladatokra specializált változata képes lesz az ellenséges erőket megközelítve pontos képet adni helyzetükről és felszereltségükről anélkül, hogy észrevennék az eszköz jelenlétét. Felfegyverzéséről egyelőre nem esett szó, de nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben esetleg robbanószerekkel is felszerelik őket, így szabotázsakciókra is alkalmazhatók lesznek.
Ehhez kapcsolódik a már említett feladatkör, vagyis a városi harcokban való területellenőrzés és a házak átkutatása. Rengeteg életet menthet meg, ha a katonák már azelőtt tudják, mi vár rájuk egy épületben, mielőtt belépnének.

A ’robot-kígyó’ emellett felválthatja a jelenleg alkalmazott robotokat az IED-k semlegesítésével foglalkozó egységeknél is. Miniatűr változatai anélkül férkőzhetnek a robbanószerek közelébe, hogy azokban bármi kárt téve felrobbantanák őket, és kameráikkal pontos képet adhatnak a bombák szerkezetéről az őket irányító specialistáknak.

A robotok tehát újabb lépést tettek afelé, hogy uralják a jövő harctereit. Természetesen nem kell az ismert tudományos-fantasztikus filmekhez hasonló, robot-világuralomra gondolni, csupán arra, hogy ezen eszközök segítségével emberi életek sokasága menthető meg.

7 hozzászólás “Robot-kígyóval az IED-k ellen”

  1. Meggyőződésem, hogy ilyen fejlesztésekkel fiatal műszaki egyetemistákat kellene megbízni. Töredék pénzből jönne ki egy használható technológia….

    A cimborán egy német elektronikai világcégnél halott egy ilyen ötletről. Nem emlékszem, hogy a cél mi volt, de kirúgták az összes öreget és csak új vagy alig tapasztalt embert állítottak rá a dologra. A végeredmény egy 2 millióba kerülő zajos erősítő lett…

    Nem véletlen vannak öreg vezető tervezők. Az ő keze alatt dolgozhat be a fiatalabb, de tapasztalt agy és tudásanyag nélkül halott ma minden…