|

Kisgépek rossz helyen és rossz időben

Időnként be szoktunk dobni 1-1 rövidhírt kisgépek elfogásáról. Nem kerestem elő ezen híreket, de emlékeim szerint olyan esetekről szóltak, ahol a vadászgépek érkezésekor a pilóta már eszméletlen, vagy halott volt, a NORAD által emelt gépek pilótái pedig így kénytelenek voltak végignézni lezuhanásukat. Most egy kicsit más volt a felállás.

Bulvár üzemmódban most mondanánk, hogy pénteken, Las Vegas-i tartózkodása alatt Obama elnök védelmére siettek a Légierő gépei, ám azért ez így kicsit talán erős lenne… Annyi azonban tény, hogy bő fél óra leforgása alatt két kisgép is beténferegett az amerikai elnök jelenléte miatt lezárt légtérbe.

Helyi idő szerint 07:05 magasságában egy Cessna 210-est fogott el a utah-i Hill Légibázisról érkezett, az átmeneti légtérkorlátozás betartatása végett a térségben járőröző F-16-os géppár, majd mintegy 30 perccel később egy másik, a NORAD által konkrétan nem megnevezett típusú, ám szintén kisgépet tessékeltek ki a Vegas környéki korlátozott légteréből.

Cessna 210

Egy 210-es Cessna | Forrás ,

Obama természetesen nem egy kis póker miatt érkezett Las Vegas-ba, hanem a nevadai Harry Reid szenátor kampányának támogatása végett.

One Response to “Kisgépek rossz helyen és rossz időben”