|

HTKA Block 4

Nos igen, mint látható egy „kisebb” faceliftet eszközöltünk az oldalon, mely ezáltal elnyerte eddigi negyedik arculatát. A Block 4 csomag a háttérben új „avionikát”, Nektek pedig egy új kamuflázst hozott :)

Reszelgetjük már egy ideje a dolgot és ugyan még 1-2 apróbb simítás hátravan + vélhetően 1-2 apróbb bug, hiba is fellelhető lehet, már nem bírtunk magunkkal, így beüzemeltük az új theme-et. Arra kérünk benneteket, hogy – mondjuk ehhez a poszthoz – jelezzétek ha valami esetleg hibásan működne, hiányozna valami korábban meglévő funkció, oldal elem, stb.

Meg persze azt is, tetszik-e egyáltalán! ;)

Funkcionálisan újdonság igazából nem került be a frissítésbe, az új megjelenés mellett a visszajelzéseitek alapján igyekeztünk a cikkeket, típusismertetőket egy kicsit jobban elétek tolni. Nem mondjuk, hogy ezen a téren még nem lesz esetleg változtatása.

Funkcionálisan igazából egyetlen új dolgot tapasztalhattok majd, ami nem más, mint amit a frissített változatú portálmotor kínál a hozzászólások terén. Konkrétan, hogy a szálak menti diskurzus vizuálisan is megjeleníthető.

Mit kell ez alatt érteni? Nos, ezentúl úgymond ténylegesen lehet válaszolni 1-1 hozzászólásra, a válasz(ok) pedig hierarchikusan, lépcsősen jelennek meg az adott hozzászólás után – jelenlegi beállítás szerint max. 5 szint mélységig. Mivel 1-1 hír kapcsán többször előfordul, hogy több/sok szálon fut az eszmecsere, esetleg hasznos lehet, hogy az egyes szálak tömbösítve vannak, nem keverednek (annyira).

Ugyanakkor e téren mindenképpen kérnénk visszajelzést, mert ez talán megosztó dolog lehet. Ízlés kérdése ugyanis. Én speciel eléggé megosztott vagyok ebben a kérdésben… Mondjuk úgy, hogy ez egyelőre kísérleti jelleggel van így és ha a többség prüszköl miatta, akkor kikapcsoljuk :)

Mindenesetre ha marad, akkor valószínűleg tuningolni kell majd egy kicsit, hogy a frissen érkezett kommentek könnyen kiszúrhatóak legyenek, azaz vizuálisan valamilyen formában meg legyenek jelölve, hogy XY-nak ne kelljen minden alkalommal végigbogarászgatnia a listát az új hozzászólásokat keresve – melyek most már nem feltétlenül a lista végén lesznek.

41 hozzászólás “HTKA Block 4”

  1. Ja a kommentek meg oldalakra vannak tördelve. 50 komment/oldal. Ezt is kértétek régen :)

    Mondjuk ehhez a szálas kommentezéshez keskeny lesz ez a hasáb, – 5 szintre szinte biztos – meg stb., szóval ez tényleg erősen kísérleti. Ellenben ha tetszik marad, ha nem, nem :)

    Na megyek fekszem mert már szó szerint madárkoncert van itten

  2. Nekem tetszik, nagyon jól néz ki!
    Talán annyit lehetne csiszolni, hogy ha valaki mondjuk a szárazföldi erőkkel kapcsolatos hírekre szűkít, akkor stílusosan valami szárazföldi harcjármű legyen a fejlécen, hajóknál hajó, stb… persze ez csak egy ötlet, szerintem így is tökéletes !

  3. A „címlap” tetszik, de a hozzászólások kezelése terén jobban szeretném a régit.
    Szívesebben olvasom végig egymás után a hozzászólásokat az elejétől, már csak azért is mert a hozzászólások egy egyenes folyamatot jelentenek, még akkor is ha valaki nem a másik kommentjére válaszol, attól még az ő hozzászólását erősen befolyásolják a többiek hozzászólása (Pl: nem írja le ugyanazt amit a másik mondott, az egyik korábbi komment beindít egy gondolatsort nála, aminek az eredeti kommenthez nincs is köze, és éppen ezért nem is válasz rá…. stb)
    A kommunikáció folytonossága, követhetősége és érthetősége végett mindenképpen a hagyományos visszaállítását javaslom.
    Egyébként minden más tetszik. Gratula!!

  4. No, a hozzászólásoknál a több szálon futó dolgot deaktiváltam mégiscsak, most ugyanúgy működik mint korábban.

    Esetleg 1-1 szövegblokk beidézésének megkönnyítésére, pontosabban megjelenésének egységesítésére majd alakítok valamit, de marad a folytonos sorrend

  5. Nos, természeten az őszhaderőnemi hírfelhozatalt tükrözendően egy Leo 2A6 lapított a láblécben, ám kilőtte a Desznyó. Csak hát annyira kellett lődöznie, hogy szegénynek leamortizálódott a csúzlija :)

    Na igazából apróbb technikai akadályai voltak a megálmodott láblécnek. meg a masszív 2 megás mérete :D Mindenesetre mág agyalok a dolgon, szóval egyáltalán nem kizárt, hogy (többször) változni fog.

  6. No, pár nap késéssel nézem milyen változás történt!
    Tetszik. Egy földi és egy vízi játékszer tényleg lehetne a repülők mellé.

    Tcat: Sok sikert a többi változtatáshoz.
    Olyat esetleg lehetne belerakni, mint a válaszgomb? Ha sok hozzászólás gylik össze, hasznos tud lenni.