|

Jól alakul a kompozit katonai jármű programja

A katonai repülésben már évek óta jelen vannak a modern, nagy teherbírású kompozit anyagok. A szárazföldi járművek terén azonban eddig nem tudták megvetni a lábukat. Ennek ellenére folynak a kísérletek.

Nem meglepő módon az első nagyobb sikert az Egyesült Államokban érték el. A TPI Composites 2007-ben mutatta be az ACMV-t. A név az All-Composite Military Vehicle szavakból tevődik össze, és egy teljesen kompozitból készült HMMWV-t takar. A fémek száműzésével a jármű könnyebbé vált, ami a sebesség növekedését is jelentette. Nehéz terepen pedig könnyebben mozog és jobb az ellenálló képessége, mint hagyományos felépítésű társaié.

Az ACMV nyúzása 2008 decemberében kezdődött. Azóta tesztelték a stabilitást, az útviszonyoktól függő gyorsulást és a vezethetőséget. Nemrég pedig sikeresen befejeződött a tartóssági vizsgálat is, valamint a jármű megkapta a közúti engedélyeket is.

A US Army nagy reményeket fűz az ACMV-hez. Fontos szempont számukra, hogy a tömeg csökkenése a már említett sebességnövekedés mellett a fogyasztást is redukálja, ami korunk üzemanyagárai miatt kiemelkedő eredmény. Továbbá a kompozitoknak köszönhetően a korróziós problémákkal sem kell számolni.

Az ACMV kialakítása egy az egyben a HMMWV-n alapszik, így tehát gyakorlatilag nem kell új típust szolgálatba állítani. A hadsereg néhány éven belül szeretné nagyobb számban is rendszeresíteni a kompozit gépkocsikat, leváltva a régi fém felépítésűeket.

Az ACMV előtt azonban még áll néhány teszt, amikre 2010 első felében sor kerül, majd a tervek szerint elkezdődhet a sorozatgyártás és a rendszeresítés.

19 hozzászólás “Jól alakul a kompozit katonai jármű programja”

  1. Érdekes egy cikk. Eddig is sok karosszéria elem készült üvegszálas műanyagból a HMMWV-hoz. A motorháztető mindegyik modellen fiber glass kompozitból van, még azokon is amiket 1985-ben gyártottak,sőt a vastagon páncélozott legújabb verziókon is. A létra alvázat (acél) tuti nem tudják kompozitokból legyárrtani, értelme se nagzon van.
    A felépítmény (kabin) az alap modelleken (nem páncélozott) eleve jelentős részben aluminiumból készült. Az ajtó borítások is fiber glassból vannak ,már az ős A1 tipuson is, ha csak nem a leg gagyibb ponyvás verziót nem vesszük alapul.
    Nem értem ,hogy a fenti képen miért BIAS gumik vannak a gépen, amikor azokat már 2006 óta folyamatosan vonják ki, mert nem megbízhatóak.
    A HMMWV-k messze meghaladták koruk szinvonalát, amikor szolgálatba lettek állitva. Ma azonban rengeteg a probléma a megbízhatóságával. Sok új alkatrészt már Kínából hoznak hozzá. A felfüggesztésen a gömbcsuklók alulméretezettek, jó ha egy évet kibírnak,de sokszor már az újak is selejtesek. A motorblokk is nagyon elavult, sok vele a gond is.
    Összeségében nem lenne rossz terepjáró, de nagyon leálltak a fejlesztésekkel. Pl.: V8-as blokk helyett bőven elég lenne V6-os, common rail befecskendezéssel, és az intercooler is hiányzik. Írhatnék még itt temérdek dologról amit módosítani kéne, de akkor viszont a legütöképesebb terepjáró lenne. Ez a gép igy is szívem csücske.

  2. Wolf: Kevlár az egyik anyag amit sokszor használnak kompozitoknál.

    Pocok: Ha pont az a cél akkor a kompozit fényévekkel jobban véd az acélnál. Amúgy a kompozitok rendszeresen tartalmaznak acélt. Bonyolult? :DDD

    Kompozitok legnagyobb problémája, hogy drágák.

  3. Sziasztok!
    Így az első hozzászólásom folyamányaként, megpróbálok forrásokra hívatkozott, „nem marhaságot” írni:
    Tudtommal a GM igen, eladta a Hummer tulajdonjogát egy kínai cégnek, a Tengzhong Heavy Industrial Machinery-nek. Így 2011-ig az USA-ban készítik továbbra is a H2-es és H3 „májer” Hummereket.
    http://www.a5.hu/cikkek/52/36298.shtml

    A rendes HMMWV-k pedig továbbra is az AM General termékei.
    Amit Mackensen is ír, a kínai Dongfeng jármű az pedig:
    http://www.a5.hu/cikkek/1/19615.shtml.

  4. A teljes jarmű koncepció szabadalom véddett volt. A HMMWV fejlesztése még a hetvenes évek vége felé elkezdődőtt, 1984-ben állt rendszerbe. A WEBSITE-on nem térnek ki az adott szabadalmakra, levéddett megoldásokra, de lehet hogy a modifikációkra vonatkoztak. De végül is teljesen mindegy, mert 2004-ben ez lejárt. Ezen az amerikai blogon arrol is szó volt, hogy valszeg. AM General blueprintek alapján kezdték a gyártást a kinaiak…