|

Debütálás előtt az új angol terepminta, a Multi-Terrain Pattern

Tény, hogy a 60-as évek elején megalkotott Disruptive/Displacement Pattern Material (DPM) két angol változata, a mérsékelt égövre szánt woodland/erdei és a sivatagi körülmények közé szánt desert/sivatagi mintázat kiválóan megállta a helyét, de mára az angol haderőnél is eljött az ideje egy új terepmintázat bevezetésnének.

Az univerzális minta digitális, ám az amerikaiakkal ellentétben a britek nem pixelesednek. A Multi-Terrain Pattern nevet kapó minta ahogy a neve is mutatja a korábbi adott környezetekre optimalizált DPM-ek helyett egyetlen mintával próbál megfelelni a lehető legszélesebb igényeknek, a lehető legjobbat nyújtva változatos környezetekben.

Multi-Terrain Pattern - az új, univerzális angol terepminta

Multi-Terrain Pattern – az új, univerzális angol terepminta ,

A harci körülmények között 2010 márciusában, az afganisztáni Operation Herrick keretén belül debütáló, leendő hivatalos mintázat kifejlesztése fél évet vett igénybe, mialatt 250 000 Fontot emésztett fel sürgős hadműveleti igény megjelöléssel. Maga a minta az összehasonlító tesztekben állítólag a legjobban teljesítő és egyébként amerikai Multicam-en alapul.

Multicam (jobbra) és a már kivont amerikai woodland (balra)

Multicam (jobbra) és a már kivont amerikai woodland (balra) ,

A bevezetőből értelemszerűen adódóan nem pixelmintás Multicam a Crye Precision nevezetű cég terméke. Érdemes megjegyezni, hogy az egyre népszerűbb Multicam ugyan vesztesként jött ki az amerikai hadsereg woodland mintázatának leváltásáért folytatott versenyben az amerikai hadsereg idén ősszel, afganisztáni felhasználással kapcsolatos megmérettetésre azért csak visszahívta a győztes Universal Camouflage Pattern módosításával, az Universal Camouflage Pattern – Delta-val szemben. Esetleges győzelme esetén így nem csak pixelmintás ACU-val futhatunk össze.

Amerikai katonák és a Multicam mintázat

Amerikai katonák és a Multicam mintázat ,

De visszakanyarodva a Multi-Terrain Pattern-re! A cirka 40 éve alapvetően változatlan angol terepminták kukázásában nem kis szerepe volt az angolok afganisztáni szerepvállalásnak, ahol, főleg Helmand tartományban az angol katonák (is) igen változatos környezetben – a sivatagtól és erdőkön át a hegyi terepen keresztül a városi környezetig – kell tevékenykedniük. Ebben az igen változatos környezetben például Irakkal ellentétben az angol DPM-ek nem tudnak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani: van ahol nagyon jó és van ahol nagyon-nagyon rossz.

Az angol katonák egy része keverve hordja a két DPM mintát

Az angol katonák egy része keverve hordja a két mintát ,

Az új mintázat fejlesztésében a kulcsszó a kiegyensúlyozott teljesítmény volt: az új mintázatnak a lehető legszélesebb spektrumban kell jó teljesítményt nyújtania és elfogadhatónak lennie a kis maradékban. Az univerzális/multi-terep minták mindig kissé kompromisszumosak, nem várható el ugyanis a specifikus környezetre optimalizált minták jó esetben extrém jó teljesítménye, sokkal inkább a kiegyensúlyozott teljesítmény, a megfelelően jó nyújtása minél szélesebb környezetben az erősségük. Ezen kritériumok alapján nem véletlenül fordultak a Multicam felé, mint kiindulási alaphoz, hiszen utóbbi pont ezen filozófiával került megalkotásra és a tesztek alapján ehhez hűen átlagban a legjobbat nyújtotta minden környezetben.

Multi-Terrain Pattern (balra) és a desert DPM (jobbra)

Multi-Terrain Pattern (balra) és a desert DPM (jobbra) ,

A Multi-Terrain Pattern persze nem nevezhető egyszerű Multicam másolatnak, hiszen az angolok alapos vizsgálatokat, teszteket hajtottak végre a szerintük ideális színek összegyűjtésében, amikből aztán – számítógépes generálással – megalkotásra kerültek teszt minták. Ezeket változatos környezetek között tesztelték Angliában, Cipruson, Kenyában és persze Afganisztánban. A legjobbnak ítélt pedig végül megkapta a Multi-Terrain Pattern nevet…

Apropó, az új minta egyben egyedi, felismerhető megjelenést biztosít az angol katonáknak, ami valamennyire szintén kritérium volt.

Középen a Multi-Terrain Pattern, kétoldalt a két, immáron kivonás előtti DPM

Középen a Multi-Terrain Pattern, kétoldalt a két, immáron kivonás előtti DPM ,

Mint említve lett a Multi-terrain Pattern kiosztásának megkezdése 2010 márciusában veszi kezdetét Afganisztánban, majd 2011-től megkezdődik mindegyik fegyvernem ellátása.

Zárásként álljon egy link egy kapcsolódó BBC hírre, melyben némi videóanyag is található az új angol mintáról.