|

Szingapúri Sasok kiáltásától hangos Idaho

Szingapúrt mindig is úgy tartották számon, mint a lerohanása esetén fájdalmas sebeket okozni képes városállamot. Persze nem is sajnálják az anyagi ráfordítást, hogy ez így is maradjon, sőt sikeresen vissza is verhessenek egy esetleges agressziót.

Ennek a részét képzi az ország méretéhez képest igen jelentős légiereje. Légiereje, mely az ország méreteiből adódóan kiképzési feladatait szövetségeseinek bázisan kell megoldania. Így állomásoznak szingapúri tulajdonú merev és forgószárnyasok az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Franciaországban.

A szingapúri légierő támadó vonalon 42 F-16C/D Block52, 20, 2003-as beszerzésű F-16D Block52+ illetve 45 öregecske F-5 Tiger II-vel rendelkezik. Pontosabban rendelkezett, hiszen a közelmúltban megérkeztek az első F-15SG gépeik.

Az első 4 F-15SG gépek egyikénelk leszállása az Idaho állambeli Mountan Home légibázison

Az első F-15SG gépek egyikének leszállása az Idaho állam beli Mountan Home légibázison ,

A kiöregedett, 2005 tavaszán 31 évnyi szolgálat után kivont A-4SU Super Skyhawk-ok utódjának kiválasztásáért felelt a Next Generation Fighter program, melynek keretén belül, 7 évnyi tendereztetés után 2005 kora őszén a Boeing madárkája lenyomta a Dassault Rafale-t, mint az utolsó bentmaradt riválisát. Az eredeti szerződés 12 gépre szólt további 8 gépre szóló opcióval. Ez azóta 24 gépre hízott. Hogy lesz-e további megrendelés, az egyelőre kérdéses, hiszen Szingapúr érdeklődést mutat az F-35 iránt is, de korábbi nyilatkozatai szerint, ha nagyon csúszni fog a program, akkor maradnak az F-15 mellett, maximum 80 gépes megrendeléssel.

Ugyanakkor az F-15SE Silent Eagle bejelentése felveti a kérdést, hogy maradnak-e a jelenlegi legmodernebb (gyártásban lévő) F-15 változat, a nekik összepakolt SG mellett, avagy átnyergelnek az 5. generációs jellemvonásokat is felvonultató Silent Eagle-re.

A szingapúri Sasok egyébként nagyon hasonlóak, a szintén az F-15E Strike Eagle-re alapozó dél-koreai F-15K gépekhez, ám akad egy jelentős különbség: az SG változatba a Raytheon APG-63(V)3 AESA radarja került, így emiatt kobozta el a legmodernebb F-15-nek járó címet a K változatot. Hogy a szingapúri Sasok karmai megfelelően élesek legyenek, azt egy korábbi, igen komoly fegyverrendelés szállítása biztosítja majd. Erről annakidején beszámoltunk természetesen.

Node, hogy ennyi szövegelés után rátérjünk a hír apropójára is… A múlt héten megérkezett az első 4 szingapúri gép az Idaho államban található Mountain Home légibázisra, ahol az F-15 pilóták képzése folyik majd. A szingapúri védelmi minisztérium bejelentése alapján a szingapúi pilóták képzése egyébként már korábban megkezdődött az észak karolinai Seymour Johnson bázison.

A gépek május 6-án érkeztek Idahoba és ünnepélyes keretek között május 18-án kerül aktiválásra a 428. Vadásszázad, a „Buccaneers”, azaz a Kalózok.

A század nevéhez illő fogadtatás :)

A század nevéhez illő fogadtatás :) ,