|

Debütált az első szingapúri sasmadár

Az érdeklődők körében minden bizonnyal közismert, hogy Szingapúr, az ázsiai városállam méretéhez képest jelentős légierőt tart fent. Ennek úgymond legújabb vonatkozása már pár éve a kiöregedett A-4SU Super Skyhawk gépek cseréje.

Ennek egyik eleme volt 20 F-16D Block52+ beszerzése 2003-ban a Peace Carvin IV program keretében. A Skyhawk-ok váltótípusának kiválasztását szolgálta a Next Generation Fighter program. A benevező gyártók köre végül a Dassault-ra és a Boeing-re szűkült. Szingapúr 2005 kora őszén jelentette be, hogy az F-15SG legyőzte a Rafale-t. 2005 decemberében 12 gépre szóló szerződés köttetett, mely további 8 gépre biztosított opciót. A megegyezés szerint a gépek szállítása 2008/2009 folyamán venné kezdetét.

A-4SU Super Skyhawk-ok gurulás közben
A-4SU Super Skyhawk gépek a thaiföldi Cope Tiger ’02 gyakorlaton. Szingapúr 31 évnyi szolgálat után 2005 március 31-én vonta ki az aktív állományból a Skyhawkokat (Nagyítható)

A jelenleg érvényben lévő szerződés alapján 24 gépről van már szó. Ugyanakkor ez a jövőben még tovább is nőhet, főleg ha az F-35 program csúszik. Szingapúr 2003-ban csatlakozott a JSF programhoz, ám ezen a vonalon egyelőre nincsenek infók arról, hogy az F-15 mellett tervezi-e még a gép rendszeresítését végül is. Annyit viszont a szingapúri légierő korábbi nyilatkozata alapján lehet tudni, hogy ha nem lesz pozitív döntés az F-35 ügyében, akkor több ütemben maximum 80 F-15SG kerülhet beszerzésre.

F-15SG promó
A Boeing látványképe a szingapúri Sasokról (Nagyítható)

A szingapúri Sasok nagyon hasonlóak a nem is olyan régen megérkező, dél-koreai F-15K gépekhez, ám akad egy jelentős különbség: az SG változatba a Raytheon APG-63(V)3 AESA radarja került. Ezzel elkobozza a legmodernebb F-15-nek járó címet a K változatot. Az amerikai F-15E gépek még nem rendelkeznek AESA radarral, 2014-re várható ezen technológia megjelenése az első tucat gépen. A koreaihoz hasonlóan az F-15E ezen export változatát is General Electric F110-GE-129 hajtóművek tartják a levegőben. Persze a madárkákhoz fegyver se árt. A legutóbb idén nyarán megerősített fegyvercsomagot elnézegetve a madárkákra lesz miből válogatni.

A november 3-án megtartott roll-out ceremónián az első F-15SG St. Louis-ban mutatkozott be. Az ütemterveknek megfelelően a gép maga egyébként már szeptember 16-án átesett első szárnyalásán, most pedig még egy alapos, majd 1 éves tesztprogram áll elötte St. Lous-ban illetve a kaliforniai Palmdale-ben. A jelenlegi felállás szerint az első gépek 2009 második felétől érkeznek majd a szingapúri légierő kötelékébe. Az mostani rendelés utolsó gépének érkezése 2012-re van ütemezve. Az első ütemben átadásra kerülő gépek a hírek szerint az idaho-i Mountain Home bázisra. Ezen nem kell meglepődni, Szingapúr kis mérete miatt gépeinek egy részét kiképzési célzattal baráti nemzetek (konkrétan: USA, Ausztrália, Franciaország) területén kénytelen állomásoztatni. Szingapúr területén vélhetően az ország legfontosabb katonai támaszpontján a Tengah légi bázison kerülnek majd elhelyezésre a gépek.