tanker tender ügyében. Elsősorban az szolgálati élettartamra vonatkozó költségek számításának vonatkozásában.">
|

Tanker tendermorzsák

Apró adalékok érkeztek a minap a hányattatott sorsú tanker tender ügyében. Elsősorban az szolgálati élettartamra vonatkozó költségek számításának vonatkozásában.


Augusztus 6-án kiadásra került a módosított tender piszkozata. A végleges változat a hónap közepére várható. Attól kezdve a két riválisnak 45 napja van rá, hogy benyújtsa a megfelelően módosított ajánlatát. Az ezt követő térgyalások után várhatóan legkésöbb december utolsó hetében be kell adni a végleges változatokat. Nem titkolt vágyálom, hogy a Bush-adminisztráció 2009 január 20-i távozásáig immáron másodszor is győztest hírdessenek. Ebbe persze szinte semmi hiba, újabb kampányolás a döntés ellen pedig egyáltalán nem fér bele persze.

KC-767J
Japán például a 767-es mellett döntött. Az USAF meg (még?) nem. Ebből lett a balhé…

A módosított anyagban többek között szerepel, hogy 25 év helyett immáron 40 évvel kell számolniuk a páylázóknak az üzemeltetési költségek megbecslésekor.

Továbbá a beterjesztett anyagban szét kell választani a fejlesztés és beszerzés valamint a teljes élettartamra saccolt árcédulát.

A döntést legnagyobb mértékben a légi utántöltéssel kapcsolatos képességek befolyásolják majd. A teherszállító és nem utántöltéssel kapcsolatos műveleti értékek kevésbé számítanak. A hordozható üzemanyag mennyíségének mértéke további extra pontokat jelent.

KC-45
Az Airbus a nagyobb vas.

A Boeing gépe némileg kisebb, vélhetően a kisebb fogyasztás 40 évre levetítve jelentős költségmegtakarítást jelenthet, ugyanakkor a rivális gépe mintegy 50 000 fonttal több kerozin szállítsára képes, így ezzel kompentálhat.

2 hozzászólás “Tanker tendermorzsák”

  1. Nos, én azt olvastam ma hajnalban, hogy a plusz naftáért plusz pont jár majd. Mondjuk ez még nem a véglegesített tender módosulat, de én speciel kétlem, hogy kivennék. Első pillantásra ez biztosítja a kiegyensúlyozott versenyt, hiszen fogyasztás tekintetében valszeg roszabbul jön ki az Airbus. Ugyanakkor valójában inkább az Airbus előnyét tűnik biztosítani, hiszen vastagon foghat a ceruza az extra megállapításakor, elég sok plusz kerozinról van szó… Szerintem megint az lesz, hogy hajszálnyival győz az Airbus és valahogy lenyomják a Boeing torkán azzal érvelve, hogy 2x is bebukta. Legalábbis nagyobb esélyt látok erre perpill.