|

ABL – A program halad

Következő fázisába lépett a leendő amerikai rakétavédelmi rendszer egyik elemét képező Repülőgép-fedélzeti Lézerfegyver (ABL) tesztprogramja. A Boeing és az Amerikai Rakétavédelmi Ügynökség szakemberei befejezték a nagy erejű lézer beépítését a módosított Boeing 747-400F típusú repülőgépbe, és megkezdték a fegyver tesztelését annak kémiai üzemanyagával.

A próbák a kaliforniai Edwards légitámaszponton zajlanak le. A tesztek során feltöltik az oxigén-jód lézert a szükséges üzemanyagokkal és beindítják azok áramlását; ily módon ellenőrzik a korábban elvégzett kémiai számítások helyességét, illetve a fegyver kezelhetőségét.
Az YAL-1A repülés közben Az YAL-1A repülés közben
„A Fedélzeti Lézer csapat nagyszerű munkát végzett azzal, hogy felkészítette a nagy energiájú lézert az üzemanyagtesztekre. Ez az út vezet tovább ahhoz, hogy először beindíthassuk a lézert a repülőgép fedélzetén” – Mondta Mike Rinn, a Boeing alelnöke, egyben az ABL program igazgatója. Hozzátette, hatalmas haladást értek el az irányított energiájú fegyverek szolgálatba állítása felé.

A majdani repülési tesztek során először a fegyver működésének időtartamát és erejét teszik próbára; valóban képes-e elérni a különböző ballisztikus rakéták megsemmisítéséhez szükséges energiaszintet. Persze a puding próbája az evés. Az első, valódi ballisztikus rakéták elleni tesztekre legkorábban 2009 folyamán kerülhet sor.

Az YAL-1A felépítése Az YAL-1A felépítése
A Boeing fővállalkozásában készülő ABL-t három fő elemre bonthatjuk. Az első maga a repülőgép, egy átalakított B747-400F. A második a Jumbo Jet hátsó felében elhelyezett nagy energiájú oxigén-jód lézer, melyet a Northrop-Grumman készített. Az első két komponens azonban mit sem érne, ha nem lenne ott a repülőgép első felében az összetett célzó- és tűzvezető rendszer, melynek legfőbb külső jegye az YAL-1A típusjelű gép orrán lévő nagy méretű, optikai rendszereket tartalmazó kupola, melynek feladata a lézersugarak célra irányítása.

One Response to “ABL – A program halad”